Segítség! Hogyan tudnám “kiszabadítani” a barátnőmet a Jehova tanúi szektából? A többi lent..
#7 😥
2Tesszalonika 2:9–12
"Sátán műve az, hogy a törvénytelenség embere megjelenik, mindenféle hatalmas tettet, hazug jeleket meg csodákat tesz, és mindenféle igazságtalan módszerrel megtéveszti azokat, akik elvesznek. A haláluk az ára annak, hogy nem fogadták el és nem szerették meg az igazságot, ami által megmenekülhetnének. Ezért engedi meg Isten, hogy egy megtévesztő befolyás félrevezesse őket, és elhiggyék a hazugságot, és így mindannyiukat megítéljék, amiért nem hittek az igazságban, hanem az igazságtalanságban lelték a kedvüket."
Máté 5:11,12
"Boldogok vagytok, amikor miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazug módon mindenféle gonoszságot mondanak rólatok. Örüljetek, és legyetek végtelenül boldogok, mivel nagy a ti jutalmatok az égben, hiszen így üldözték korábban a prófétákat is."
Nekem 4 évbe telt, amire kilépett a vőlegényem. Nagyon nehéz. Elhitetik velük, hogy Istent hagyják el, ha kilépnek.
Konkrétan kémkedtek utánun a házánál, hogy ott élwk házasság nélkül.
Sokat imádkoztam Istenhez, hogy nyissa fel a szemét.
Elkezdett kételkedni a tanaikban!
Imádkozz érte!
#13
Istent nem lehet becsapni, és az esetetek is azt bizonyítja, Istennek mindig igaza van. A tanácsa időtálló, és mindig igaz, a vőlegényeddel kapcsolatosan is.
„Ne engedjétek magatokat félrevezetni. A rossz társaságok megrontanak hasznos szokásokat” 1Korinthus 15:33 A tanács lényege azokat a gyülekezettel kapcsolatban álló személyeket érintette, akik ellenkező nézetet vallottak, mint a krisztusi tanítás.
Egy embert el lehet téríteni Istentől, de az, hosszú távon nem válik az egyén javára. Erre mutat rá Pál, A Galáciaiaknak írott levelében (6:7-9) "Ne vezessenek félre titeket: Istent nem lehet becsapni. Mert amit vet az ember, azt fogja aratni is. Aki a testével összhangban vet, romlást fog aratni a testéből, aki viszont a szellemmel összhangban vet, örök életet fog aratni a szellemből. Így hát ne hagyjunk fel annak cselekvésével, ami jó, mert a megfelelő időben aratunk, ha nem fáradunk ki"
"Elkezdett kételkedni a tanaikban!" - amit a gyülekezetben tanult, az az Isten "tanai", tehát Isten tanítását vetette el, hiszen hetente tapasztalom, a gyülekezetben a fő taneszközünk a Biblia amely erősíti a Teremtőbe vetett hitünket.
Én arról írtam Neked, amit ismerek, tapasztalok. De te arról írtál, amiről nincsen fogalmad.
#14
Mindenesetre a gyógyulások és a nyelveken szólásokat úgy tanítják, hogy elmúltak.
Neked kedves Zitus, mit mutat az Úr erről.
Ez még hagyján, de Jézust sem lehet imádni....
#15
"Mindenesetre a gyógyulások és a nyelveken szólásokat úgy tanítják, hogy elmúltak." Mi elhisszük azt, amit a Biblia tanít erről. De írhatnám azt is, INKÁBB Istennek hiszünk, mint emberi hagyományoknak.
1Korintusz 13:8
"A szeretet soha nem múlik el. De a prófétálás vagy a nyelveken szólás ajándéka, és az, hogy valaki csoda útján ismeretet kap, meg fog szűnni."
De miért szűnt meg a nyelveken szólás és a többi szellemtől kapott képesség már az első században?
Az apostolok, hogy bizonyítsák, igaz a tanúságuk, továbbra is csodákat hajtottak végre annak a hatalomnak köszönhetően, mellyel még korábban Jézus ruházta fel őket, illetve a szellem más ajándékainak köszönhetően, melyeket pünkösdkor kaptak meg, ahogyan erről többek között a Cselekedetek 5:12; és a 9:36–40 ír.
Más személyek is megkapták a szellem természetfölötti ajándékait, ám a beszámolókból az derül ki, hogy ez csak akkor történt meg, ha jelen volt egy vagy több apostol, illetve ha rájuk tették az apostolok a kezüket. Itt olvashatsz utána: Cselekedetek 2:1, 4, 14; 8:14–18; 10:44; 19:6.
Tehát csak az apostolok tudtak átadni másoknak természetfölötti ajándékokat. Így amikor az apostolok, illetve azok, akik ezeket az ajándékokat megkapták, meghaltak, az ajándékok is megszűntek.
#17
"Az azért vicces, hogy Jézus maga sosem őrjöngött úgy, mint egy eszelős... ....Különös, hogy mégsem rángatózott meg nyáladzott, nem?" - talán azt még hozzá írhattad volna, "ahogyan azt ma egyesek teszik"
16# Engem az Úr olyan közösségekbe vitt, ahol nem így magyarázták az Ígéjét Istenünknek.
Sőt vágytam is nyelveken szólni.
Egy evangélizációs alkalmon meg is kaptam. 22 éve.
Szeretek így imádkozni Istenhez, a bennem lakozást nyert Szent Szellem csak jobban tudja hogyan kell kérni, hogy meg is kapjam...ezen felül az ördög nem érti.
A gyógyulást meg saját egészségemben tapasztaltam meg
Imádkoztak értem, másnap ugrált bennem a belső emberem, hogy meggyógyultam .
Azóta sem járok orvosokhoz, gyógyszertárba ....
Sőt általam is gyógyított az Úr.
Megjegyzem, ahol lakom vannak jó közösségek, ahol Jézus nevében összejönnek.
A Jehova tanúival csak utcán szoktam beszélgetni és nem tudnak mit kezdeni, hogy csak Jézusról beszélek Nekik, inkább elhatárolódnak tőlem. Van kivétel is hála Istennek.
Pedig egymás hite által épülnénk, nemde ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!