Minden Jehova Tanúja érzelem mentes?
Nem vagyok érzéketlen, szeretem a családomat, a gyermekemet.
Jó kapcsolatban vagyok velük, pedig Ők nem Jehova Tanúi, még nyaralni is együtt járunk. A szomszédaim szeretnek, ahogy Én is szeretem őket, és ha van lehetőségem még segítek is nekik, ahogy Ők is segítenek.
Boldog házasságban élek a férjemmel, aki szintén Tanú.
Feleségként nem vagyok elnyomva, mint sokan gondolják. Nekem is vannak nehézségeim, problémáim, ahogy másoknak.
Nem vagyunk egyformák, mindenkinek meg vannak a saját egyéniségei, problémája.
Meg kell érteni, hogy nem egyforma háttérrel, neveléssel körülményekkel rendelkezünk. De egy cél érdekében vagyunk itt, ez a lényeg.
Mindenki a képességei, lehetősége szerint végzi a dolgát, éli az életét.
A betegeinket látogatjuk, segítjük. Nem csak a gyülekezetbe találkozunk, hanem közös kirándulásokat is szervezünk, ahol lehet focizni, vagy más játékokkal elűzni az időt a természetben.
Időnként Meghívjuk egymást az otthonainkban, akiknek erre lehetősége van, ahol jókat lehet beszélgetni, társasjátékokat játszani. Részt veszünk esküvőkön. Együtt vagyunk kongresszusokon. Vannak,akik közösen szerveznek egy külföldi utat, és megnéznek nevezetességeket.
Annak idején, mikor még meg sem keresztelkedtem, elmentünk közösen Ausztriába, ahol megnéztük az ottani testvérek gyülekezetét, város nézéssel, vásárlással töltöttük az időt.
Amikor Ukrajnába kitört a háború, megszerveztük, hogy a menekült testvéreinket otthonainkba fogadtuk, elszállásoltuk Őket, amíg tovább mehettek. Voltak akik a kutyáikat, vagy a kisállataikat is hozták.
Tudod, az érzelem mentességet azért lehet, hogy ránk fogják, mert vannak Bibliai alapelvek, amik kötelező érvényűek a betartásra. Ilyen pl a kiközösítés. De tévedés, hogy ez érzéketlenséget vált ki. Sőt, volt hogy sírtunk, mert sajnáltuk. Amikor pedig vissza lett fogadva, együtt örvendeztünk, és bátorítottuk, erősítettük, vigasztaltuk.
Isten erkölcsre vonatkozó alapelveit nem lehet felhígítani, hiszen hogyan mondható egy gyülekezetre, hogy "tiszta imádatot" gyakorol, ha törvényszegések történnek.
Akkor Isten népét is paráznák, házasságtörők, tolvajok, stb alkotnák.
Isten pedig megvonná az áldását, a szellemét a gyülekezettől.
A kiközösítés, a fegyelmezés egyik formája. Nem gyűlöletből, vagy érzéketlenségből történik. Isten is visszavárja a "tékozló gyermekeit", így mi is.
A Jehova tanúival csak az a probláma, mint bárki mással is.
Nem ismerik az Igazságot, így nem tudnak Róla bizonyságot tenni.
Nem is az miatt üldözik Őket.
Ti. Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa. Máté 5.10
6
"Nem ismerik az Igazságot, így nem tudnak Róla bizonyságot tenni."
Mi az igazság? Válasz: (János 17:17) . . .A te szavad igazság.
Isten szava, a Biblia az igazság.
Nem ismerjük?
Azért olvassuk naponta, kutatjuk, hogy megértsük Isten igazságát.
Miről szól Isten szava, az igazság?
Arról, hogy Isten elhatározta, hogy életet hoz létre. Olyat amilyen a saját életformája, majd olyat, ami fizikai életforma.
Ezt nem azzal a céllal hozta létre, hogy bármelyik életforma amit alkotott, meghaljon, megszünjön létezni. Ebben csak az állatok a kivételek, mivel az embert is a hasonlatosságára teremtette.
Nem volt tervbe, hogy az emberek, akik amúgy sem az égből származnak, az égbe menjenek ha meghaltak, mivel a halál, az engedetlenség következménye lett.
Ádám utódainak ezért is hozott egy olyan elrendezést létre, hogy helyre álljon a békés egészséges, halál mentes élet a földön. Ezt pedig Jézus halála szavatolja.
Azt, hogy a későbbiekben kiválasztott némely embereket, hogy legyenek a fiának Jézusnak a messiási királyságában a társai, ezzel nem mondott le a földdel kapcsolatos szándékairól, sem az emberiségről, sem a földről, sem egyik keze munkájáról sem.
Ez az igazság, erről szól Isten szava.
Hogy Mi nem ismerjük az igazságot?
Szerintem azok nem ismerik, akik azt állítják, hogy Isten lemondott a földről, az emberiségről, és tagadják, hogy a fia nem embereket váltott meg. Nem angyalokat jött megváltani, nekik nincs megváltás, ahogy Sátánnak sem.
7# János 5:39
Buzgón tanulmányozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azok által kaptok örök életet. Jóllehet az Írások is rólam tanúskodnak.
8.
Ezt az idézetet, rálehetne húzni bármelyik vallásra, akik olvassák a Bibliát.
Jehova Tanúi nem gondolják, hogy az írások búzgó tanulmányozása elegendő a megmentéshez. Ezt inkább mások gondolják.
Mi azért tanulmányozzuk, hogy tudjuk mit kell tennünk, mit vár el tőlünk Isten, és a Fia messiási királyunk Jézus. Ezeket pedig át kell ültetni a minden napi életbe, vagy is gyakorolni kell.
Vannak akik úgy vélik, elég ha olvasgatják.
Ugyanakkor, ha ismerjük az írásokat, másoknak is tudunk segíteni megismerni, és megtartani azokat. Jézus ezt a feladatot adta minden kereszténynek kivétel nélkül.
(Máté 28:19) 19 Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, . . .
Ha nem ismernénk az írásokat, hogyan lehetne tanítványokat képezni?
Ugyanakkor azt is meg kell tanítani a tanítványoknak, hogy hogyan tartsák meg Jézus parancsait:
Máté 28:20 és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. Én pedig veletek leszek mindennap a világrendszer befejezéséig.”
Jézus ezt a feladatot a befejezésig támogatja.
Igen. Ez az Igazság.
A vallás és Biblia tanulmányozása sem üdvözít.
Egyedül Jézus Krisztussal való találkozás üdvözít.
Ő az út, az Igazság és az Élet.
De Te sem tudsz saját tanúbizonyságot írni, hogyan mentett meg Jézus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!