Mit jelent a Szentháromság és hol van erről szó a Bibliában?

A három személyű egy-Isten szaporítása

Ha van egy Isten, Aki önmagában létezik, egyetlen személyben, öröktől fogva és mindörökké, akkor megértettük a Biblia tanítását. De ha azt mondjuk, hogy Jézus valóságos Isten a valóságos Istentől, meg még a szent szellem is valóságos Isten, akkor ezzel azt mondjuk, hogy van három valóságos Isten, aki mégis egy.

Ezen logika alapján ugyanakkor azonban olyan nincs, hogy egy valóságos Isten ne álljon három személyből. Hiszen „Isten személyében három” - mondja a református heidelbergi káté. Ezzel együtt „A három isteni személynek ugyanegy isteni természete van” - mondja a katolikus katekizmus. És hozzáteszi: „mindegyik isteni személy egyformán örökkévaló, mindentudó, mindenható.... Mind a három személy valóságos Isten.”

Ha pedig egy valóságos Istenből indulunk ki, akkor a fentiek alapján ez három ugyanegy isteni természetű, egyformán örökkévaló, mindentudó, mindenható személyből áll, és mind a három személy valóságos Isten.

De mivel egy valóságos Isten nincsen három személy nélkül, ha mind a hárman valóságos Istenek, akkor a valóságos istenségük nem lehet három személy nélküli.

Így ha valóságos Isten az Atya, akkor a valóságos istensége három valóságos személyt kell hogy jelentsen, akik mind valóságos Istenek.

Ugyanakkor ha valóságos Isten a Fiú, és valóságos Isten nincsen három személy nélkül (hiszen „Isten személyében három”), akkor a valóságos istensége három valóságos személyt kell hogy jelentsen, akik mind valóságos Istenek.

Továbbá, ha valóságos Isten a szent szellem, és valóságos Isten nincsen három személy nélkül, (hiszen „Isten személyében három”), akkor a valóságos istensége három valóságos személyt kell hogy jelentsen, akik mind valóságos Istenek.

És ezek mind egyformán örökkévalók, mindentudók és mindenhatók.

Ezek szerint az egyetlen valóságos Istenből a benne lévő három személy folytán, akik mind valóságos Istenek, lett összesen kilenc valóságos személy, akik mind valóságos Istenek is, mert mind a három személy valóságos Isten, és valóságos Isten nincsen három személy nélkül.

Csakhogy ez a kilenc valóságos Isten is háromszemélyű kell hogy legyen, mivelhogy a három személynek egy valóságos Isten az eredete, ez az egy valóságos Isten pedig annak a három valóságos Istennek a része, amely három személyből áll, akik mind valóságos Istenek, és akiknek az eredete egyetlen valóságos Isten, Akiből kiindultunk.

Ha tehát azt mondjuk, hogy az egyetlen valóságos Isten három személyből áll, akik mind valóságos Istenek egyenként és önmagukban, akkor ezzel megszaporítjuk a valóságos Istenek számát, és ahány valóságos Isten lesz, annyiszor három személlyé is gyarapodnak, akiknek mindannyian valóságos Isteneknek is kell lenniük, ha nincs közöttük semmi különbség, márpedig a filozófia szerint nincs. Mind valóságos személyek, valóságos Istenek, egyformán örökkévalóak, mindentudók és mindenhatók.

A zsinat tehát, amely kimondta, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten a valóságos Istentől, ezzel azt is kimondta, hogy minden egyes valóságos Isten háromszemélyű, akik mindannyian valóságos Istenek. Így lesz az egyből három, a háromból kilenc, a kilencből huszonhét, a huszonhétből nyolcvanegy, a nyolcvanegyből kettőszáznegyvenhárom, abból hétszázhuszonkilenc, abból kettőezer egyszáz nyolcvanhét, abból hatezer ötszázhatvanegy, és így tovább a végtelenségig, de természetesen ezek mind egyetlen Istent alkotnak!

És ennek így kell lennie, ha már az az alaptétel lett felállítva, hogy egy valóságos Isten három személyből áll, (hiszen „Isten személyében három”), akik mind egyformán valóságos Istenek. És ezek úgy szaporodnak, ahogy azt a zsinat kezdetben elkezdte szaporítani.

De ha nem igaz az, hogy minden valóságos Isten három személyből áll (hiszen Isten személyében nem három), és így nem szaporodnak a végtelenségig, akkor az a valóságos Isten sincs három személyből, Aki az Úr Jézus (vö. 2Kor 11:31; Eféz 1:17; Zsid 1:9), és Biblia egyedüli Istene. De nem is írja a Biblia, hogy az lenne! Hanem azt írja:

„Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön.” (Zsolt 83:19, Károli ford.)

Ha pedig valakinek nem tetszik a fenti számítás, hogy egyetlen Isten hogy tud így felszaporodni, ha három személyből áll, akkor az illető azt honnan tudja, hogy ez nem így van? Hiszen pontosan a dogma filozófiája mondja: „fel tudja fogni ezt emberi ész?... De ne felejtsétek el, hogy Isten nagyobb, mint mi. Mi nem tudjuk felfogni tökéletesen Istent.”

Ha pedig nem lehet felfogni, akkor nyugodtan lehet azt is hinni, hogy az egy Istenben három személy alapján az Isten annyira felszaporodik, ahány valóságos Isten háromszorozza meg önmagát úgy, hogy közöttük semmi különbség nincsen.

Ide vezet a háromság-filozófia tökéletlensége, de nem csak tökéletlensége, hanem eltévelyedése is. Mert mit jelent az a kifejezés, hogy:

„Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” (Csel 4:12)?

Egyértelműen azt jelenti, hogy Jézus Krisztus az egyetlen, aki által van az üdvösség, mégpedig az őbenne való hit által. Nem elég tehát csak Istenben hinni, hanem csak a Fiú által lehet elfogadhatóan hinni Istenben, csak az őbenne való hit által lehet üdvözülni.

Vajon mit jelent az a kifejezés, hogy:

„Csodálkozom, hogy attól, aki meghívott titeket Krisztus kegyelmére, ilyen hamar átpártoltatok egy más evangéliumhoz, jóllehet nincs más, legföljebb néhány ember akad, aki megzavar titeket, és igyekszik elferdíteni Krisztus evangéliumát.” (Gal 1:6-7)

Egyértelműen azt jelenti, hogy a Krisztusról szóló evangélium (jó hír) az egyetlen, amely az apostolok által hirdettetett, s amely az üdvösséghez való bölcsességre vezethet, ha általa vezettetjük magunkat. (vö. 2Tim 3:15-17) És nem hagyjuk, hogy mások elferdítsék ezt a tanítást a saját filozófiájuk kénye-kedvére.

#56

Na megnézted?

Isten egyetlen személyből áll

A bibliai kinyilatkoztatásban Jehova Isten úgy mutatja be magát, mint Aki egyetlen személyből áll, és nem 3 személyből. Az eredeti görög ihletett szövegben a proszópon (jelentése: arc, tekintet, ábrázat, személy) található a következő helyeken: „angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” (egy személy, és nem arcait – 3 személy) - Máté 18:10.

Továbbá: „eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől” (Jehovának személyétől, egy személy, és nem személyeitől – 3 személy) - Csel 3:19, Károli ford.; „Isten színe (személye, egy személy és nem személyei – 3 személy) előtt megjelenjen érettünk”- Zsid 9:24, Károli ford.; „az Úr orczája (Jehova arca, egy személy, és nem arcai – 3 személy) pedig a gonoszt cselekvőkön”- 1Pét 3:12, Károli ford.

Továbbá: „rejtsetek el minket annak színe (személye, egy személy és nem személyei – 3 személy) elől, aki a királyi székben ül”- Jel 6:16, Károli ford.; vö. 7:10; „Akinek tekintete (egy személy, és nem tekintetei – 3 személy) elől eltűnék a föld”, - Jel 20:11, Károli ford.; „Látni fogják arcát” (egy személy, és nem arcait – 3 személy), - Jel 22:4; „a homlokára ... Atyjának a neve (egy személy, és nem nevei – 3 személy) volt felírva.”, - Jel 14:1; 3:12, MBT. ford.)

Dávid Király Isten arcát kereste, mint monoteista egyistenhívő, és nem Isten arcait, mint monoteista háromság-hívő, amely önmagában is egy ellentmondás, mint ahogy a 'három-egy' ellentmondásnak sincs semmi értelme, ha egyetlen ellentmondásról van szó. (vö. Zsolt 27:8-9; Jak 2:4, Károli ford.)

Végezetül pedig mit jelent az a kifejezés, hogy:

„Én vagyok az Úr (YHVH), a te Istened, amióta elhagytad Egyiptom földjét; rajtam kívül más Istent nem ismerhetsz, nincs kívülem más Szabadító” (Hós 13:4).

Egyértelműen azt jelenti, amit 5Mózes 32:39 is mond:

„Lássátok végre, hogy én vagyok, csak én, S nincs más Isten rajtam kívül!

Tehát nincs mellette még kettő valóságos Isten, akik így hárman kiadnának egyetlen valóságos Istent. Ugyanúgy nincs mellette még kettő, mint ahogy nincs kettő más név, ami által üdvözülhetnénk. És nincsen más evangélium, csak a Krisztusról szóló, amit az apostolok hirdettek.

Az apostolok evangéliuma meg nem beszél szentháromságról, arról, hogy egy Istenben három személy van, akik különálló személyek és teljesen egyenlő Istenek is önmagukban. És hárman tesznek ki egyetlen Istent.

A szentháromság-tan tehát nem más, mint egy metafizikai-spekulatív-tan, hiszen nem kisebb forrás, mint a tekintélyes Harper’s Bible Dictionary [bibliaszótár] rögzíti a következőt:

„A szentháromság hivatalos tana, ahogy azt a negyedik és ötödik században összehívott nagy egyháztanácsok értelmezték, nem található meg az [Újszövetségben].” [Paul F. Achtemeier, ed. (1985), 1099.]

De amit mond a Britannica Hungarica (XVII. köt. 146. old.), - az is ezt erősíti meg: „A »szentháromság« szó vagy az erről kifejezett tanítás hiányzik az Újszövetségből ... A dogma ... csak fokozatosan fejlődött ki több évszázadon át”.

De más források is erről tesznek bizonyságot:

„Ez az alapvető hitvallás, az Isten mint Atya, Fiú és Szentlélek, még Róma idejében, tehát körülbelül a 2. évszázad második felében jött létre.” (Dr. H. Berkhof, Egyháztörténet, 2. kiadás, 43. rész)

„A háromság tana az első dogma, amit az egyház teljes öntudatossággal hozott forgalomba azon terjedelmes hitviták alapján, melyek az első három évszázadot betöltötték.” (Dr. H. Schmidth, Herz. Real. Encikl. 16. kötet)

A dogma eredete pedig nem egyezik azzal amit 2Pét 1:21 szövege mond: „Isten szent emberei a Szentlélektől sugalmazva szóltak (a Szentírás lapjain).” (Káldi Neovulgáta ford.) Különösen, hogy teljesen szemben állnak a demonstráló módszerei az isteni kinyilatkoztatással:

„A szentháromság olyan, mint a jég, víz és gőz: mindhármat ugyanaz az anyag építi föl, és mégis különböznek, pontosan meg lehet őket egymástól különböztetni. Isten annyiban több, hogy egyszerre mindhárom, míg a víz nem lehet egyidőben jég és gőz is.” (Keith Green)

„amikor görögdinnyét veszünk, nyilván el akarjuk fogyasztani. Vagyis ezt a dinnyét a gyomrunkba akarjuk eljuttatni. Hogyan tehetjük ezt? Először megvesszük az egész dinnyét, másodszor felszeleteljük, harmadszor pedig, mielőtt ez a dinnye eléri a gyomrunkat, addig rágjuk, míg lé nem lesz belőle. A sorrend a következő: dinnye, szeletek és végül a lé. Ez három különböző dolog lenne, vagy csak egy? Úgy gondolom, hogy ez a legjobb magyarázat az isteni Háromságra.

A legtöbb dinnye nagyobb, mint a gyomrunk. Hogyan tudnánk lenyelni egy akkora dinnyét, amikor a szánk ilyen kicsi, és a torkunk ilyen szűk? Ahhoz, hogy az evéshez megfelelő méretet kapjunk, fel kell szeletelnünk. Majd amikor fogyasztjuk, akkor dinnyelé lesz belőle. És a dinnyelé nem dinnye? Ha azt mondjuk hogy nem, akkor bizonyára nagyon tudatlanok vagyunk.

Az Atyát illusztrálja a felvágatlan dinnye, a Fiút a felszeletelt dinnye, és végül a Szellemet a dinnye leve. Most már érthető, hogy az Atya nem csak az Atya, hanem a Fiú is; a Fiú pedig nem csak a Fiú, hanem a Szellem is. Vagyis az ehetővé vált szeletek és a bennük lévő lé ugyanaz a dinnye. A dinnye eltűnik, miután a család elfogyasztotta. Eredetileg a dinnye az asztalon volt, evés után azonban a dinnye az egész családban benne van.” (Witness Lee: Isten Ökonómiája, 45-46. old. Rhéma )

„A világban még nagyon sok dolog van a természeten kívül, ami a hármas egységet képezi, azaz három az egyben. Nézzünk csak körül gyorsan a háztartásban! Itt van mindjárt az áram. A minden napokban használt energiaforrás tökéletes működéséhez három dolog szükséges:

Fázis – 0 – Földelés. Ezek együtt alkotják az áramot, ha egy hiányzik, már nem tökéletes. Megnézhetünk egy a mindennapos étkezéshez szükséges egyszerű edényt vagy italos flakont. Azok is hármas egységben alkotják az egy tökéletességet. Alkotó elemei pedig ezek: Záró fedél vagy kupak – Tartalom – Tároló edény vagy flakon. Bármelyik is hiányozzon a háromból, azonnal veszít a maga tökéletességéből. Itt van még például a fürdéshez használt csaptelep is, melyet három dolog kovácsol egy tökéletesbe, hogy mindenki a maga számára a legideálisabban tudja beállítani a víz hőmérsékletét. Ez pedig két beömlő és egy kiömlő nyílásból áll és e három alkotja az egyet. Hideg – Meleg – és az "élvezet". Mindenki biztos abban, hogyha valamelyik hiányzik a három közül, akkor az élvezetes fürdés csődöt mond. Legegyszerűbben így lehet vázolni és leírni az egy igaz élő Isten háromszemélyűségét.” (Alexander Jay : Az élő Jézus vagy a vallásosság?)

„A lóhere levele három levélkéből áll. Illetve nem is három levél, hanem csak egy, de mégis a három teszi ki az egyet. Ugyanígy van az Istennel is – három az egyben.” (A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei: 2. hitelv: A szentháromság)

Azonban Isten Szava azt tanítja nekünk:

„Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség.” (Csel 17:29, MBT. ford.)

„Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok.” (2Móz 20:4-5)

A szentháromság-egy Isten dogmája pedig nem más, mint egy Istenről szellemi értelemben kifaragott kép, amit kitalálói felcseréltek az egyedül igaz Isten kizárólagosságával.

Az emberi logikába vagy képzeletbe beleerőszakolt 'Isten' ugyanis csak az emberi fejekben létező bálvány, - pontosan ez a logikai képzelet testesült meg a háromságtanban, amit az apostoli kor lezárulása u t á n i kor hozott a felszínre, és hozott létre egy olyan magyarázatot, ami nem része az ihletett szövegnek.

2Timótheus 3:15-ben olvashatjuk: „Gyerekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre.” Timótheust anélkül képesítették a szent iratok a megmentésre, hogy ismerte volna a háromság-tant, hasonlóképpen Krisztus mai igaz követőit is képesítik a megmentésre a szent Iratok, – holott azok nem tartalmazzák a háromság-tant!

Ugyanakkor meg kell állapítanunk, ha a Krisztus által alapított keresztény gyülekezetnek a legközpontibb tanítása a Háromság lenne, és Istentől vagy Krisztustól származna, netán valamely ihletett bibliaírótól, akkor annak benne kellene lennie (a megmentésre való képesítés miatt) az Istentől sugalmazott Bibliában – holott nincsen benne! Márpedig hogyan létezhet az, hogy a kereszténység – állítólag - legközpontibb tanítása nincs benne Isten szavában, hanem azt úgy kellett (u t ó l a g) 'megalkotni'?!

„A szentháromság Istenbe vetett hit nem a Biblia lapjain rögzített tan, megalkotása azonban egyenesen következik az USZ-i üzenet lényegéből.” (Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság)

„A szentháromság nem filozófiai spekulációból született, hanem a keresztények történelmi tapasztalatának és a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből.” (Igaz-e hogy a keresztények 3 Istent hisznek? 22. old. Vatikáni rádió hitvédelmi füzete)

Ez csakis úgy lehetséges, hogy Istenről olyasmit állítanak a háromság-hívők, amit Isten magáról sohasem állított és nem is nyilatkoztatott ki! Továbbá ezzel azt is állítják, hogy a Szentírástól független tanítások is képesek lehetnek bölcsé tenni bárkit is a megmentésre – ami viszont keresztényi szempontból elfogadhatatlan. A megmentés egyértelműen az Isten szavához való engedelmes igazodásunk alapján lehetséges, amiben, mint tükörben magunkat vizsgálnunk kell! (vö. Jak 1:25)

Az apostolok haláláig a szentháromság dogmája teljesen ismeretlen volt, és ha az I. század végén bekövetkezett volna Krisztus ítéletnapja, e dogma nélkül is üdvözülhetett volna bárki, hiszen ők maguk is (az apostolok) ezen (az apostolok halála után) kreált dogma nélkül üdvözültek!

„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.” (2Tim 4:7-8)

Mit is mondott Pál a Filippi 3:15. versében? - „ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek”. (Károli ford.) Azt viszont meg kell állapítani, hogy az Isten a szentháromság-tant a Szentírás lapjain soha nem jelentette ki, és a Jézus által beígért szent szellem által sem került a Szentírás lapjaira (vö. Ján 14:26), ezért az szükségszerűen megmarad a nem ihletett emberi spekuláció/értelmezés kategóriájában.

[A Szentírás beszél az Atyáról, a Fiúról, és a Szentlélekről, de hogy ezeknek egymáshoz való viszonya miképpen lehetséges, csak a negyedik századra kristályosodott ki annyira, hogy a Szentháromság hittételnek ("dogma") tekinthető. A "Szentháromság" kifejezést – állítólag - Tertullianus használta először a 3. században.]

Felmerül a kérdés, ha Jézus kijelentése a szent szellemmel kapcsolatban, hogy „megtanít benneteket mindenre” (Ján 14:26) az I. század első harmadának végén hangzott el, akkor a rá következő 70 évben, az apostoli kor végéig a szentháromságra miért nem tanított meg a szellem senkit? Miért a z u t á n jött elő, amikorra Pál apostol hitehagyást jövendölt meg?! Lásd:

„Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.” (Csel 20:29-30, Károli ford.)

Mit tanácsol nekünk Isten Szava? „ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, ” (1Kor 4:6, MBT. ford.) Ugyanez más fordításban: ”»Ne többet annál, ami írva van!«” (Káldi Neovulgáta ford.). Megint más fordításban: „annak felette amint megíratott, nem jó (nem kell – Károli ford.) bölcselkedni” (Aranyos Biblia ford.).

Isten használta magáról azt a kifejezést: „én Isten vagyok”. (Ézsa 43:12; vö. Hós 11:9, Károli ford.) És: „ én atya vagyok” (Mal 1:6, Károli ford.). De azt hol használta, hogy 'én Szentháromság-Isten vagyok'?

Erre azt felelik, hogy pl. a nagyapa szó sincs konkrétan benne a Bibliában, de mivel Ábrahám volt Jákób nagyapja, azért mégiscsak benne van a Bibliában az, ami a szó mögött van.

Csakhogy amíg a nagyapa szó konkrét tényt fejez ki, addig a „szentháromság” egy Isten Szavával ellentétesen, misztériumnak kikiáltott, Istenről alkotott emberi elképzelést (nem konkrét tényt) fejez ki. Ahogyan egy kijelentésben olvashatjuk: ”A Bibliában sehol elő nem forduló „Szentháromság” kifejezés emberi kísérlet arra, hogy ezt az isteni titkot egy szóval fogalmazza meg.” (Werner Gitt: Gyakran feltett kérdések. Evangéliumi Kiadó, 22. old.). - Vajon a „nagyapa” kifejezés is csupán egy 'kisérlet' lenne Ábrahámra? Aligha!

Ez esetben hol van a protestánsoknak az a híres jelmondata, a reformáció nagy középponti tétele: - »sola Scriptura« - mikor ők is alaptanításként tanítják?!

A katolikusokról nem is beszélve. Sziénai Szent Katalin egyszer így szólt az Úrhoz: „Te vagy az én Teremtőm, örök Szentháromság, és én a Te teremtményed. Fiad Vérében tettél engem új teremtéssé.” (Sziénai Szent Katalin: Dialógusok 167.) Ellenben Isten mondja:

„mert én arra tekintek, … aki igémet tiszteli.” (Ézsa 66:2, MBT. ford.)

És nyilván nem azokra, akik a saját dogmájukhoz igazítva szabnak szellemi arculatot Istennek, és úgy mutatják be a nagyközönségnek, de azt a szellemi arculatot, amit Isten magáról mutat be a Bibliában, azt eltorzítják.

#63

Fórumon mi értelme párbeszéd helyett hosszú oldalakat bemásolni valahonnan ignorálva minden kommunikációt?

A szentháromság filozófiai-hellenisztikus eredete 1.

Az első századok óta a keresztény egyház túlnyomó többsége elfogadta és hitének alapjává tette a háromság-tant. Hogy milyen okból? Tóth Károly mondja a „Szentháromság titká”-ban:

„A háromság-tan konkrét megfogalmazására nem volt addig szükség, míg senki nem vonta azt kétségbe. Mindenkinek természetes volt, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek. Anélkül, hogy direkt megfogalmazták volna, kimondatlanul vallották a keresztények.”

A római katolikus egyházhoz tartozók visszautasítják, hogy ők fogalmazták volna meg a Szentháromságot. Hanem azt mondják: - Elgondolkodtak már pl. azon, ami történt Jézus Krisztus vízzel történő megkeresztelkedésénél (János Evangéliuma 1:32-33), - amikor mindhárman egyszerre ott voltak jelen?! Hát nem Isten jelentette ki magáról a Biblia lapjain a Szentháromságot?!

- Hát éppen ez az! Mert hogy ez a magyarázat, így összeállítva és egybemosva egy misztikus szentháromsággá, nem volt sem megfogalmazva, sem kijelentve, sem kimondva. János nem beszélt szentháromságról, azt pedig különösen nem írja, hogy ez a három egyetlen Istent tesz ki, vagy alkot.

A Prédikátor könyve írja a 12:9-ben:

„A prédikátor nemcsak maga volt bölcs, hanem a népet is okosságra tanította. Sok bölcs mondást mérlegelt, felkutatott és megfogalmazott.” Akkor a szentháromságot hogy hogy nem fogalmazta meg? (vö. Példa 30:4-6) Talán nem volt elég bölcs? Vagy inkább azért, mert éppen hogy bölcs volt! És nem kezdett filozófiai kontárkodásba az Istenről a saját esze után menve, nem próbálta meg az Istent beleszorítani a végtelenül csapongó véges emberi elmébe.

A nem megfogalmazott háromság-hit szemszögéből nézve az I. századi keresztények híján kellett hogy legyenek a szent szellem megvilágosító erejének, és az a kijelentés, hogy Jézus Krisztus Istentől adatott „Világosságul a pogányok megvilágosítására” (Luk 2:32, Károli ford.) – ezek szerint nem volt elegendő arra, hogy az első században napvilágra kerüljön, vagyis egy világos/érthető/felfogható (megfogalmazott) tan legyen a szentháromság-tan.

Hanem állítólag anélkül hittek benne, anélkül vallották természetes módon – a misztikumot -, hogy konkrétan meg lett volna fogalmazva. De hogy tudta mindenki egységesen ugyanazt hinni, amit senki nem fogalmazott meg? Vagy mindenki kimondatlanul azt hitt amit akart? Már ilyen korán felütötte volna a fejét a szellemi liberalizmus?

De ha ez igaz lenne, akkor miért mondja Jézus, hogy az Írások nem ismeréséből fakad némelyek tévelygése?! (vö. Mát 22:29) Vagy talán inkább pontosan az Írások ismerése alapján nem vallották azt, amit utólag állítanak, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Lélek is, akik mindhárman valóságos Isten létükre egyetlen Istent alkotnak, egy értelemmel nem megragadható háromság-misztériumot?!

Ha pedig nem vallották (mivelhogy nem voltak rá megtanítva), akkor hogy tudták egyesek kétségbe vonni azt, amely se megfogalmazva, se kimondva nem volt?! Talán a kritikusok beleláttak a misztériumot kimondatlanul is vallók észjárásába?

Tóth Károly ismét megadja a háromság-hithű választ: „Eljött azonban az idő, amikor megjelentek a kritikák a tannal szemben, és ekkor vált szükségessé, hogy az egyház hivatalosan is megfogalmazza, mit ért a Szentháromság alatt”. Azonban hogy lehetett kritizálni egy konkrétan nem megfogalmazott tant? És hogy lehet utólag 'hivatalosan' megfogalmazni egy olyan tant, amit a szent szellem irányítása alatt álló egyház nem fogalmazott meg? Hanem akkor kezdték megfogalmazni, miután már Pál világos utalást adott a fonák dolgok beszivárgására?! Lásd:

„...támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.” (Csel 20:30, MBT. ford.)

Ha a fonák dolgokat beszélő férfiak megjelenését Pál előre látta, azt miért nem látta előre, hogy a ki nem jelentett háromság-tant majd (hivatalosan) meg kell védeni a kritikáktól? Nyilván azért, mert egyrészt nem is volt kijelentve semmiféle 'háromegy' isteni formula, másrészt meg nem valamiféle kritikákkal szembeni védelemmel indokolja meg bizonyos férfiak fonák beszédét, hanem azzal, hogy az volt a céljuk, hogy „magukhoz vonják a tanítványokat”!

Nem hitvédelemről van tehát szó, nem hitvédelem van megjövendölve - ahogy Tóth Károly magyarázza A „Szentháromság titka” című tanulmányában:

„Egyszerűen hitvédelmi szempontok vezették a korai hívőket: el akartak zárkózni attól, amit a Biblia nem tanít... A Bibliában található információk védelmére... egyetemesen megfogalmazták azt az igazságot, amit felismertek a Bibliából és hittek a megelőző évszázadokban is... hogy elejét vegyék az eretnek tanításoknak.” - hanem hitrombolásról, szellemi ellentámadásról, egyenesen

h i t e h a g y á s r ó l !!! Olyan hitehagyásról, amely – mint láthatjuk – a hitvédelem álarcában jelenik meg, és aminek a hátterére jól rávilágítanak a soron következő történelmi események.

Hans Küng (katolikus teológiai professzorként) írja „A katolikus egyház rövid története” című könyvében, hogy a római katolikus egyház korai apologétái „hellinisztikus fogalmak, nézetek és módszerek segítségével” mutatták be a kereszténységet. Ők voltak az első olyan keresztény teológusok, akik „a katolikus egyházon belül a hit megfogalmazásában máig érzékelhető hellenizálási folyamatot indítanak el.”

Magát a teológia tudományát is a görög 'egyházatya', az alexandriai Órigenész találta fel. "Szenvedéllyel törekedett a kereszténység és a görögség összebékítésére, illetve arra, hogy a kereszténység „megszüntetve megőrizze” a görög kultúrát." (55. old.) Szerinte a kereszténység „ a vallások közt a legtökéletesebb, mert ebben a vallásban – igazi hellenisztikus gondolat – Isten emberré válása az ember Istenné válásának feltétele”.

Az új logosz-krisztológia egyre inkább így szorította háttérbe „a történeti Jézus alakját az emberré lett Isten hittételével, majd végül dogmájával szemben.” (A katolikus egyház rövid története, EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2005. 56-57. old.) Hans Küng hozzáteszi még, hogy „A keresztény államvallásra a Szentháromság dogmája teszi föl a koronát”, és hogy Tertullianus "Érdeklődésének középpontjában nem … a Szentháromságtan metafizikai-spekulatív problémái állnak..." (71., 79. old.)

Ezek a szentháromsággal kapcsolatos metafizikai-spekulatív problémák egyenes következményei voltak annak, ahogyan a keresztény gondolkodás kezdett elhajolni a Krisztusi tanítás tisztaságától (vö. 2Kor 11:3; Kol 2:8), és odahajolt, ahonnan Isten népe mindig is el volt tiltva (vö. 2Kir 17:5; 2Kró 36:14; Ezék 11:12; Jer 10:2; Eféz 4:17-20; 1Pét 4:3) - a pogánysághoz:

„A k e r e s z t é n y s é g a z ó k o r i p o g á n y v i l á g t ó l a f i l o z ó f i á t

i g é n y e l t e, amit a pogányság legnemesebb szellemi örökségének tartott...

A kereszténység „hellenizációját” nem lehet egyoldalú folyamatnak felfogni, melynek során csak a pogány görög filozófia hat a kereszténységre...” (Dr. Vanyó László: Dogmatörténet, A BUDAPESTI RÓMAI KATOLIKUS HITTUDOMÁNYI AKADÉMIA, 1977., 97., 102. old.)

A baptista Udvarnoki András Népszerű Teológia című munkája kimutatja: „Ez a tan a görög bölcselet alkalmazása által jött létre az Atya és Fiú közötti viszony meghatározása céljából. Meg akarták a viszonyt határozni és alakilag mindenkorra megállapítani. Ami azonban nehézségekbe ütközött, mert az egyáltalán nehéz dolog.

„Ebből a nehéz dologból keletkezett aztán a II. és III. század teológiája – mint a hellén szellem nagy és utolsó terméke.” A hívők gyülekezete mindaddig nem hasonlít az apostoli gyülekezetekhez, míg a hellén szellem e nagy eredményétől el nem fordul és az Isten szellemének létrehozatalához, mely az apostolokban volt, vissza nem tér...

A háromság dogmájában tudva tért el az egyház az apostolok tudományától. Azt tette, amitől János ap. oly komoly szándékkal intett: Aki félrelép és nem marad meg Krisztus tudománya mellett, Istene annak egynek sincs. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé”. (Ján. II. lev. 9. v.)

Csak az apostolok társaságában van társaságunk az Atyával és a Fiúval, (Ján.I.lev.1:3.) Mert az apostolok voltak az Úrtól kirendelt hirdetői és magyarázói az evangéliumnak. Senkinek sincs jogában más hittételeket felállítani, azonkívül melyeket az apostolok felállítottak s az apostolok nem ismernek háromságot. Senki sincs felhatalmazva Istennek olyan nevet adni, amilyent ő ki nem jelentett. Ő pedig soha nem nevezte magát háromságnak.” (NÉPSZERŰ TEOLÓGIA – Udvarnoki András - Kiadja: A MAGYARORSZÁGI BAPTISTA GYÜLEKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK IRODALMI BIZOTTSÁGA – BUDAPEST, 1921. Szentháromság)

Az is egy érdekes megállapítás, amely szerint „Az ó-egyház szentháromságtana lényegileg a páli és jn-i teológia kibontása, ha megfogalmazása magán viseli is a korabeli filozófia jegyeit.” (1 Ján. V. rész. Református jubileumi kommentár.)

Amit tehát a katolikus hitvédelem állít, az csupán az ő látószögükből igaz:

„Az első századok eretnekségei késztették az Egyházat a dogma (emberi akaratból történő) pontosabb kifejezésére.” (Igaz-e hogy a keresztények 3 Istent hisznek? Vatikáni Rádió hitvédelmi füzete, 24.old. - utólagos kiemelés a 2Pét 1:21 fényében, mely szerint soha nem emberi akaratból történik az isteni szó közlése!)

Ugyanis a dogma szellemi alkatrészei már az apostoli kor lezárulása u t á n előjöttek Szentírástól idegen hitvallásokban:

A legrégibb ránkmaradt keresztény homiliában /2.Clem./ olvassuk: „Testvérkéim, úgy kell gondolkodnunk Jézus Krisztusról, mint Istenről...

Az ariánus logosztan nem más, mint a már Filonnál, Origenésznél kidolgozott fokozatos teremtéselmélet alkalmazása a szentháromsági személyek származásának magyarázására. Ezzel azonban megsemmisíti az egész eddigi teológiai fejlődést, a szentháromságtant, krisztológiát, szoteriologiát.” (Dr. Vanyó László: Dogmatörténet, A BUDAPESTI RÓMAI KATOLIKUS HITTUDOMÁNYI AKADÉMIA, 1977., 206., 226. old.)

Vagyis egyáltalán nem Áriusz 'tévtanai' miatt, azt ellensúlyozva jött létre a szentháromság-tan, hanem már előtte és attól függetlenül rátaláltak az emberi filozófia széles útjára azok, akik nem ragaszkodtak a Főhöz, és az általa közvetített igazságokhoz. (vö. Máté 7:13-14; Ján 8:31)

Ahogy Tóth Károly is fogalmaz: „amikor megjelentek a kritikák a tannal szemben,” - vagyis előbb volt a hitehagyás, az a folyamat, amit a háromság-hitűek teológiai fejlődésként fognak fel (aminek eredménye a szentháromság-tan), és ez váltotta ki annak kihangsúlyozását (a kritikát), hogy a Biblia nem ad alapot ilyenfajta – Krisztustól elidegenedett, filozófiai bölcsőben dajkált fejlődésre.

Pontosan – ahogy M. Werner mondja – az arianizmus az utolsó ellenállási kísérlet az új, „hellenizált” krisztiológia ellen! (M. Werner: Die Entstehung des christlichen Dogmas problemgeschichtlich dargestellt, Bern, 1941, 34. old.)

A magát igaz kereszténynek valló hivatalos egyházvezetés már a kezdetektől eretnekeknek bélyegezte az ariánusokat, holott még a Kolossé 1:15 szövegének nyelvtani háttere sem cáfolja állításukat: Dr. Cserháti Sándor írja: „Fontos szerephez jutott az óegyház krisztológiai vitáiban. Az ariánusok úgy értették, hogy Krisztus minden teremtmény elsőszülötte, azaz az első teremtmény. Mivel a „minden teremtmény” az eredeti szövegben birtokos esetben áll, nyelvtanilag nem lehetetlen az ariánus értelmezés.” (A Kolossébeliekhez és a Filemonhoz írt levél. A Magyar Evangélikus Egyház Sajtó-osztálya, Bp, l978. 66. old.)

Az ariánusok szerint az „egyedül igaz Isten” kifejezés (Ján 17:3) az Atyára vonatkozik, ellenben a Fiú is „isteni”, de nem az igaz Isten. Az Ariuszt elítélő zsinat meg azt állította, hogy a Fiú ugyanúgy valóságos, igaz Isten, mint az Atya és nincs alárendelve Neki. Ezt a dogmát azután teljesen az egyház kifejező eszközévé tették.

A szentháromság filozófiai-hellenisztikus eredete 2.

A r. katolikus egyház szerint „a dogma nem más, mint az egyház funkciója, így noha tartalma Isten által kinyilatkoztatott örök igazság, maga mégis történeti, mint az egyház.” (Dr. Vanyó L. Dogmatörténet, 1977., 27. old.)

Csakhogy az a dogma, ami Szentháromság” néven ismeretes, és amit Isten által kinyilatkoztatott örök igazságként ismerünk, az két különböző dolog. Utóbbi a Szentírás lapjain olvasható, előbbi meg csupán az emberi filozófia által vált u t ó l a g kiolvashatóvá.

„A továbbiakban fogalmi tisztázásra volt szükség, … mi az ami egy a Háromságban, és mi az ami három? Annak jelölésére, ami három, … alkalmasnak látszott a „hyposztaszisz”... Mivel az „uszia” az „einai” (lenni) ige participiuma, az Exod. 3,14-ben szintén előfordul a „ho ón” formában, a jelentése „aki van”, „a Létező”, így nevezi meg magát Isten, ezért ez mutatkozott alkalmasnak annak jelölésére, ami a Háromságban egy… A „hyposztaszisz” szó az USZ-ben legföljebb csak a Heb. 1,3-ban fordul elő, ugy, hogy trinitárius értelemben lehessen magyarázni.” (Dr. Vanyó L. Dogmatörténet, 1977., 265. old.)

Az alkalmasnak látszó dolgokat valóban lehet magyarázni, vagy ahogy a Szentírás mondja, elcsűrni-csavarni. (vö. 2Pét 3:16)

Az 1992-ben Kolozsvárott kiadott református Bibliai Fogalmi Szókönyv a magyarázatot már kész tényként tálalja: „Azt, hogy Isten lényén belül egy titokzatos közösség van, az ÓSZ-ből még csak sejthetjük. Maga az USZ sem ad szentháromságtant, de itt már olyan hármas tagolású formulákkal találkozunk, amelyek ősi hitvallásként éltek a keresztény egyházban… A Szentírás világosan azt tanítja, hogy Isten úgy jelentette ki magát, mint egy Úr (JHVH-Küriosz), és azt is, hogy három létmódban (hüposztászisz) (Zsid 1,3) jelent meg.” (169-170. old.)

A BIBLIAI NEVEK ÉS FOGALMAK (Primo) írja, hogy: „Isten három -féle alakban jelenti ki magát, noha lényegében egy, oszthatatlan és megkülönböztethetetlen.” (Szentháromság, 227. old.)

Azonban óriási különbség, hogy valóban Isten jelentette-e ki magát így, vagy ők állítják ezt Istenről. Hiszen üdvösségi kérdés a Biblia Istenéhez a tiszta imádati utat megtalálni, és azt nem elferdíteni! (vö. 1Tim 4:16; 2Tim 3:15; 2Pét 3:14-18; Júdás 1:3) A megjövendölt hitehagyást nem hivatalos hitvédelemnek beállítani!

Joseph Ratzinger (XVI. Benedek pápa) írja „A keresztény hit” című könyvében:

„Az előbb nyomon követett gondolat alapján könnyen az lehetne a benyomásunk, hogy a spekulatív teológia legvégső pontjához jutottunk el, amely a Szentírás adatainak feldolgozása során messze eltávolodott magától a Szentírástól és elveszett a tiszta filozófiai gondolkodásban. Annál meglepőbb lesz közelebbről nézve, hogy a legmesszebb menő spekuláció ismét közvetlenül a Biblia gondolkodásához jut vissza.” (EINFÜHRUNG IN DAS CHRISTENTUM Vorlesungen über das Apostolische Glaubensbekenntnis; A HÁROMSZEMÉLYŰ EGY-ISTEN HITE, Bécs, 1976., 107. old.)

A Biblia gondolkodása azonban Isten gondolkodását tükrözi. (vö. 2Tim 3:16; 1Thes 2:13) Annak az Istennek, Akiről Jézus Krisztus azt tanította, hogy neki és a zsidóknak is ugyanaz Istene (Akitől ő maga is kapta a kinyilatkoztatást – vö. Jel 1:1), és Rajta kívül nincsen más! Lásd:

„Jézus ezt mondta neki (Máriának): „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” (János 20:17; vö. Mát 27:46; Jel 3:12)

„Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más.” (Márk 12:32, MBT. ford.)

Ha azonkívül nincsen más, Akit Jézus Krisztus a saját, és Izrael Istenének nevezett, akkor a szentháromság-hitűek alapvetően tévedésben vannak Jézus Krisztus isteni (theosz) természettel és halommal való felruházottsága felől, hiszen ő sohasem volt Izrael Istene! (vö. Luk 1:16, 68; Máté 15:31; Csel 7:37; 1Kir 8:23, stb.)

És az is egy csak egy filozófiai sületlenség, hogy Jézus embersége szerint mondta az Atyát az ő Istenének (Akihez embersége szerint imádkozott). Hiszen a feltámadása után, a mennyben is az ő Istenéről beszélt, miután már Isten mindenek fölé magasztalta őt! (vö. Fil 2:9-11; Jel 3:12) Talán az emberségét magával vitte a mennybe?

Jézusról a hitetlen zsidók állították, hogy Istenné teszi magát:

„Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?” „Nem jótettedért kövezünk meg - felelték a zsidók -, hanem a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat.

Jézus folytatta: „Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, azért mert azt mondtam: Isten Fia vagyok?” (Ján 10:32-36)

Azonban ez ugyanolyan hamis vád volt, mint hogy azt állították róla, hogy a szombatot megrontja:

„Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel … „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” (Ján 5:18; 9:16)

Ahogy a szombat napon történő gyógyítással nem rontotta meg Mózes szombat-törvényét (vö. Ján 7:23), így azzal sem, hogy Istent az Atyjának mondotta. Magát meg Isten Fiának. Vagyis nem Istennek, hanem isteni származásúnak. De ezt minden zsidó embernek illett volna tudnia a Héber Írásokból! (vö. Példa 30:4)

A háromság-hívők ugyanakkor azt állítják, hogy Jézus gyakorlatilag az ő Istenüknek állította magát, sőt azt hirdette, hogy ő maga az Isten. Tehát nem csak egy egyszerű félreértésről van szó, hanem olyasmit adnak Jézus szájába, amit ő maga soha nem mondott, és ez duplán súlyos vétség! (vö. Mát 22:21; 15:18-20)

„Jézus Krisztus azonban az IGAZ és ÉLŐ Istennek vallotta magát!... azt hirdette: „Én vagyok Isten”... Ha ő nem Isten, akkor semmi közünk hozzá.” (John Maisel: Isten-e Jézus? Közép-Európai Bibliaintézet (CEBI), 17., 19. old.)

Két véglet, két szélsőséges, eldeformált nézet: - az akkori zsidók szerint méltó a halálra, a mai háromság-hívők szerint meg méltó az imádatra. - Holott a Szentírás azt tanítja, méltó a tiszteletre és a dicsőítésre. Ennyi és nem több! (vö. Jel 5:12-13) De az imádatra csak Isten méltó egyedül! (vö. Jel 4:9-11; 5:14; 7:11-12; 11:16-17; 19:4)

„Helyesen állapította meg E. H. Fosdick amerikai teológus, hogy a világ kétféle módon akarta Jézust megsemmisíteni: először úgy, hogy ke­resztre feszítette; másodszor úgy, hogy imádni kezdte. Jézus viszont tanít­ványainak nem azt hagyta örökségül, hogy „imádjatok engem", hanem azt, hogy „jöjjetek utánam", „kövessetek engem" (Mt 4,19/a).” (Dr. Rezi Elek: „Uram taníts minket imádkozni!" - Megjelent a 2009. évi Unitárius Kalendáriumban)

Az hogy a Fiú (Jézus) Istennek van nevezve néhány helyen, az egy minőséget jelent a görög nyelvtan szerint, amely nem ugyanazt fejezi ki a HO HTEOSZ-szal, mint a THEOSZ-szal. Határozott névelővel megkülönböztetett azonosságot jelent, anélkül minőséget/tulajdonságot.

„Éppen ezért Jézusról lehet mondani, hogy θεός , ami nem azonos a másik megjelöléssel: ό θεός. A „theosz” határozott névelő nélkül csak annyit jelent: isteni, isteni módon van.” (Dr. Vanyó László: Dogmatörténet, A BUDAPESTI RÓMAI KATOLIKUS HITTUDOMÁNYI AKADÉMIA KIADVÁNYA, Bp. 1977. 202. old. - idézet Sz. P-től)

Dr. Varga Zsigmond írja az Újszövetségi görög-magyar szótárának 638. oldalán: „egy sajátosan született lény, aki azonban jellegénél fogva isteni; … egyetlen olyan isteni lény, aki nemzés-születés eredményeként létezik (eltérően … az Atyától).”

„a névelő nélküli „theos” isteni lényeget jelent, míg a „theos” névelővel az isteni Személyre utal.” (Dana és Mantley: A Manuel Grammar of the Greek Testament, - A görög ÚSZ kézi nyelvtana, 139. lap.)

Nem véletlenül fordítja így a János 1:1-et a Kecskeméthy-féle fordítás: „És isten volt az íge” (1931).

Tehát a Jézus istenségéről szóló igék nem keverendők össze azzal, amit a Biblia az Istenről (az egyedül igaz Istenről) mond.

Jézus szó szerint azt mondta: „TŐLE vagyok” - úú ií – (Ján 7:29). Soha nem állította, hogy ő lenne az Isten! (vö. Márk 10:17-18) Ő úgy volt az Istennél (prosz – Ján 1:1), ahogy a hegynél (prosz- a disznócsorda - Márk 5:11), és ahogy a tűznél (prosz- volt Péter- Márk 14:54). Ahogy Péter nem volt a tűz, ahogy a disznócsorda nem volt a hegy, ugyanúgy Jézus nem volt az Isten (Ho THEOSZ)!

(A prosz kötőszóval kapcsolatban írja Dr. Varga Zsigmond J.: „Mellett; -nál, -nél... vkinél lenni Mt 13,56; Mk 6,3; 9,19; 14,49; Lk 9,41; Jn 1,1,; 1Thessz 3,4; 2Thes 2,5; 3,10; 1Jn 1,12;” (Újszövetségi görög-magyar szótár, 824. old.)

Pál a Filippi 2:6-ban sem azonosította Krisztust az Istennel. Vida Sándor így fordítja: „amikor Isten alakjában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő.” Az itt használt egyenlőség (görögül: iszosz ) szó még nem bizonyítja Isten és Jézus azonosságát, vagy abszolút egyenlőségét, mivel ez a szó a v a la m i b e n való egyenlőséget jelenti. (vö. Máté 20:12)

Ha abszolút egyenlő az Atya és a Fiú, akkor ugyanúgy elküldhette volna a Fiú az Atyát, mint ahogy az Atya elküldte a Fiút! (vö. Ján 8:42) De ennyire azért mégsem egyenlőek. Azonkívül a halálban sem volt egyenlő Vele! Isten nem ízlelte meg a halált, csak Isten kegyelméből Jézus. (Vö. Zsid. 2:9) Nem Jézus a kegyelem Istene, hanem az Atya, Jehova. (vö. 1Pét. 5:10)

Ezért lehet a szent szellem elleni vétek megbocsájthatatlan, ugyanakkor a Fiú elleni vétek megbocsátható. Mert Jehova szelleméről van szó, Aki (vagyis az Atya/Jehova), minden tekintetben felette áll a Fiúnak! (vö. Máté 12:31; Róma 8:11; Ján 5:30; 8:42; 10:29; 12:49; 14:28; Zsid 6:13)

Van tehát egy önmagában létező, nem kinevezett Lény (vö. Zsolt 90:2), és egy (az Atyától) származó, mindeneknek örökösévé tett Lény. (vö. Zsid 1:2) A háromság-filozófia mindkettőre azt mondja: valóságos Isten, tehát egyenrangúvá teszi a kettőt.

Ezt az egyenrangúsítást az 'A-Isten' hátrányára és a 'B-Isten' előnyére teszi, de azt is hozzátehetjük, hogy a maga kárára, mert nem lehet emberi filozófiával átrendezni az isteni erőviszonyokat, a fölé és az alárendeltséget.

Hogy csak az ember-Krisztus mondta: - „az Atya nagyobb nálam” (Ján 14:28; vö. Ján 10:29), ha ez csak ezt jelentené, ez nem lenne több, mint óriási közhely. Ezt ugyanis bárki elmondhatja, aki ember, mégis Krisztus szájából hallottuk, és ezt a Zsidók 6:13 fényében kell értelmeznünk, nem pedig csak mert az embernél nagyobb az Isten (ha valaki netán nem tudná).

Amikor Jézus az Atya nagyobbságát kijelentette, ez egy örök érvényű tézis, soha nincs alóla kivétel, hanem mindenkorra vonatkozó igazságot tartalmaz. Ha ennek alaposan utánanézünk a Bibliában, akkor ez ki fog derülni. Hiszen a Krisztus végső pozíciója is az Atyával szemben ezt tükrözi, hiába magasztaltatik fel Krisztus mindenek fölé, végül is aláveti magát Neki. (vö. Ján 3:31; Fil 2:9-ll; 1Kor 15:28) Ez pedig az Atya egyértelmű nagyobbságát bizonyítja, és nem csak egy szentháromságbelüli természetes rendet!

A szentháromság filozófiai-hellenisztikus eredete 3.

A háromság-hívők szerint 'Jézus sohasem volt kevesebb, mint Isten'.

Azt olvassuk: a templom megszentelte az aranyat (Máté 23:17); az oltár az ajándékot (Máté 23:19); az Atya a Fiút (Ján 10:36). Amiképpen nagyobb a templom az aranynál, és az oltár az ajándéknál, hasonlóképpen nagyobb (és nem csak időlegesen/átmenetileg) az Atya a Fiúnál. (Ján 14:28)

Jézus magát Jónáshoz és Salamonhoz hasonlította, hogy nagyobb azoknál. (Máté 12:41-42). Jézus Atyja, Jehova viszont SENKIHEZ SEM HASONLÍTHATÓ (Zsolt 40:6, Károli; Ézsa 40:18,25; 46:5), hiszen Ő a legnagyobb (Zsid 6:13). Ezek után azt állítani – Jézus sohasem volt kevesebb, mint Isten, minden szentírási alapot nélkülöz.

Ha Jézus ugyanolyan örökkévaló Isten volt, mint az Atya, akkor miért nem tudta ugyanazt, mint az Atya, pl. az ítélet idejét? (Máté 24:36; Márk 13:32) Hiszen csupán 33 és fél évre (fél emberöltőnyi időre) lett felfüggesztve (kiüresítve) az – állítólagos – valóságos isteni mivolta, amely idő az örökkévalósághoz képest szinte semmi. Miért helyezte volna e nüansznyi (árnyalatnyi) időn belülre Isten az ítélet időpontjának meghatározását – talán hogy kizárja a mindentudásból Jézust?

Krisztusnak – a neki adott teljhatalom ellenére is – mennyei Atyjától való teljes függősége tűnik ki ezen idézetekből, amely egyenrangú Istenek között teljességgel elképzelhetetlen. (vö. Ján. 5:30; 7:28; 8:42; 12:49; 14:31; 20:17; Ézs. 42:1; 53:11; 1Kor 15:28) Jogos a kérdés: vajon hogy vetheti alá magát egy örökkévaló Isten egy másik, vele egyenrangú örökkévaló Istennek? Vagy eltévedtünk volna valamely pogány nemzet népi mitológiájába?

Amikor azt mondja, hogy benne azt láthatjuk, aki Őt elküldte, Akivel Ő egy (görögül: hen; vö. Ján 10:30; „nem az azonosság, hanem az egység, a szétválaszthatatlanság jelölésére szolgál.” - Kiss Sándor USZ-i görög-magyar szómagyarázat.) -, akkor Jézus Krisztus Istennel való formai/alaki egyenlősége (amit – mint égi szolga, vö. Ézsa 42:1; 53:11; Mát 12:18 - földi szolgai formára cserélt), és természeti/akarati egysége (vö. Fil 2:6-7; Ján 10:30; 17:11,21) - Pál is ugyanígy volt egy (hen) Apollóssal (vö. 1kor. 3:8) - ellenére nem is lehet azonos azzal az Istennel, akit János apostol is a mi Istenünknek nevezett:

„Ekkor nagy hangot hallottam az égben, amely így szólt: »Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádat emelt ellenük Istenünk előtt.” (Jelenések 12:10, Káldi-katolikus Neovulgáta ford.)

Ezek szerint NEM JÉZUS KRISZTUS A MI ISTENÜNK, hanem csakis és kizárólag az ő és a mi mennyei Atyánk! Hiszen Isten maga mondja:

„Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem.

Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük - mondja az Úr (YHVH) -, s tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak benneteket és atyátok leszek, ti meg a fiaim és a lányaim lesztek - mondja az Úr (YHVH), a Mindenható.

Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz.” (2Korinthus 6:16-18; Jelenések 21:7)

[Teljesen tévedés tehát azt tanítani (a hitetlen Tamás félreérthető kijelentésére alapozva – lásd Ján 20:28 egyedüli helyét), hogy Jézus Krisztus lenne a mi Istenünk, hiszen a létező összes (száznál is több) ihletett kijelentés Jehova Istent, Jézus Krisztus Atyját jelenti ki a zsidók és a keresztények Istenének, a mi Istenünknek, és nem Jézus Krisztust! (vö. 2Móz 20:5; 1Kró 16:14; Zsolt 35:23; Jer 3:21-25; Mát 22:37; Luk 1:16; Róm 1:8; Jel 1:6; 5:10; 7:10; 12:10; 19:1)

Nem véletlenül a háromság-hívő egyház hitvallása Tamás hitvallását visszhangozza, és nem a száznál is több Istentől ihletett, és Isten saját kijelentésével is megegyező hitvallást visszhangozza.

Tipikus példája ez annak, amikor egy emberi elképzeléshez keresnek utólag bibliai igazolást, és ennek érdekében kiragadnak egyetlen szöveget a Bibliából. De hogy ez nincs összhangban az összes többi ihletett kijelentéssel, azt már nem veszik figyelembe, azon nagyvonalúan túlnéznek.

Ez ahhoz hasonlít, mint amikor pl. valaki kiragadja a Bibliából ezt a szöveget: „ nincs Isten” (Zsolt 10:4, Károli ford.), azután ezt teszi meg a hitvallásának. De hogy a Biblia erről más helyen mit mond, az már nem érdekli. A háromság-hitűek ugyanezt csinálják Tamás kijelentésével.]

Jézus a János 5:46 szerint ezt mondta: „Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt.” Vajon mit írt Mózes Jézusról. Talán hogy ő lenne az Isten? (vö. 2Móz 8:26-27). Vagy inkább azt írta, hogy őt Isten prófétaként állította?!

„Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok.” (5Móz 18:15; vö. 1Móz 49:10; 5Móz 18:18; Luk 24:44; Ján 1:45; Csel 3:23; 7:37; 26:22)

Ha pedig Mózes nem azt írta Jézusról, hogy ő lenne a szent próféták Istene (vö. Jel 22:6), akkor azt a Jézus Krisztust, aki így szólt: „A prófétának csak a saját hazájában és házában nincs becsülete.” (Mát 13:57; vö. Luk 24:19; Ján 4:44; 6:14), hogy lehet a szent próféták Istenével azonosítani? Vajon a szent próféták Istene prófétaként állította saját magát? A Biblia ezt sehol nem tanítja!

Ebből kifolyólag teljesen téves azt tanítani, hogy a mennyei Atya és Jézus Krisztus egy misztikus szentháromságban ugyanaz az Isten lenne, mivelhogy Isten magát kiüresítve jött volna le személyesen Jézus Krisztusban megváltani az emberiséget.

„Dicsőség a magasságban Istennek” - mondja Lukács 2:14. De hogy lehetett dicsőség az Istennek a magasságban, amikor Jézus nem volt a magasságban, hanem itt volt a Földön?!

De még Jézus anyja, Mária sem hallott róla, hogy Isten egy misztikus háromság lenne, hiszen azt mondta, hogy örvendezik a lelke az ő megtartó Istenében, Aki reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotára. (vö. Lukács 1:46-47)

Nyilván nem a méhében hordott magzat volt Mária megtartó Istene, hanem a zsidókkal törvény-szövetséget kötő Jahve Isten, a mennyei Atya, akinek az arcát mindenkor látják a mennyben az angyalok (vö. Máté 18:10), - mivelhogy soha nem száll le emberi alakban a földre, ami egyébként is abszurd gondolat, hiszen Ő nem ember, és nem is változik! (vö. 4Mózes 23:19; Mal 3:6)

Az Evangéliumi Kiadó társfolyóirata a Vetés és Aratás ezt írja: „Egy misszionárius megkérdezett egy haldokló asszonyt, nem fél-e attól, hogy meg kell jelennie Isten előtt. A válasz így hangzott: „Nem, mert én megigazultam.” „Hogyan gondolja ezt?” – kérdezte a misszionárius. Az asszony csodálkozva válaszolt: „Ön nagyon jól tudja ezt. Amikor én Isten előtt állok, ott van Krisztus. Én mögötte fogok állni, úgyhogy Isten csak az Úr Jézust fogja látni, és nem engem; és mindenre, amit Isten tőlem kérdez, hallgatni fogok, mert Jézus Krisztus fog helyettem válaszolni.” (2008. évi 1. szám, 12. oldal.)

Ebben a szövegben csak az nem világos, hogyan láthatja Isten az Úr Jézust, továbbá, Isten kérdéseire hogy válaszolhat az Úr Jézus, ha az Úr Jézus maga az Isten (ahogy a szentháromság tanítja) ? Az lehet, hogy a Háromság-tan tanítja, de a Biblia nem tanítja!

„A szentháromság Istenbe vetett hit nem a Biblia lapjain rögzített tan, megalkotása azonban egyenesen következik az USZ-i üzenet lényegéből. Benne az fejeződik ki, hogy Jézus Krisztusban nem egyszerűen egy mennyei lény jelent meg, hanem maga Isten.” (Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság)

Ezzel ellentétben:

„Lehet-e Isten ember? Felölthet-e Isten emberi formát? Ha igen, akkor a keresztény istenfogalom nem sokban különbözik a görög mitológia istenhitétől. A keresztény Isten, amely Jézus tanítása szerint tisztán szellemi lény, teljesen kizárja ezt a lehetőséget.” - (Varga Béla: [Unitárius] Teológiai füzetek 4./46. old.)

De a mai júdaizmus is határozottan elutasítja Istennek a kereszténység általi szentháromság-féle megfogalmazását, hozzátehetjük, teljesen jogosan. Ők így érvelnek:

„ ...az Isten egyszemélyi hármasságát magába foglaló szentháromságot... ma minden keresztény elfogadja. A judaizmus erősen vitatja. A judaizmus határozott álláspontja, hogy egyetlen Isten létezik – egy társak nélküli, önálló és láthatatlan Isten...

Bármennyit beszélünk is a közös zsidó-keresztény örökségről, annyira azért kötnünk kell magunkat a realitásokhoz, hogy tudomásul vegyük: az „egy” nem „három”, és a „három” nem „egy”. Zsidók és keresztények véleménye annyira eltér egymástól ezen a ponton, hogy a középkorban sok zsidó inkább a mártírsorsot választotta, mintsem hogy monoteista hitét az Atya-Fiú-Szentlélek hitére változtatta volna...

A zsidók értik, hogy a Szentháromság nem ugyanaz, mint a triteizmus, a három Istenben való hit, ami természetesen keresztény szemszögből nézve is eretnekség lenne. De nem erről van szó: a keresztények a Szentháromságot úgy értelmezik, hogy a három eleme, noha különálló, ténylegesen mégis egy. A judaizmusnak azonban a Szentháromság számos alaptézisével komoly problémái vannak. A judaizmus szerint:

Isten nem ember. Az ember nem Isten. A „megtestesülés” keresztény dogmája, miszerint Isten emberalakot öltött, ellenkezik azzal az alapvető zsidó hittel, hogy Isten testetlen, azaz nincs teste, és a test semmiféle gyöngesége nem érvényes Vele kapcsolatban, ezért tehát az az állítás, hogy Isten meghalt a kereszten, értelmezhetetlen. Isten ugyanúgy nem halhat meg, ahogyan nem „él” emberi alakban.

Jézus istenként imádása ellentmond annak a parancsolatnak, amely úgy szól: „Ne legyenek más isteneid előttem.” A zsidók nem tudják elfogadni, hogy Jézus égi magasságokba emelkedett, sem azt, hogy az égből szállt a földre, s nem volt földön járó isten. Mózest, a zsidó nép legnagyobb vezetőjét Isten jelöletlen sírba temette. A Bibliában az áll: „És mind a mai napig senki sem tudja, hol a sírja.”

Bármilyen nagy ember volt is Mózes, Isten nem akarta, hogy bármiféle módon is úgy tiszteljék, hogy az emberek istenségnek véljék. „És a férfiú Mózes...” (4Mózes 12:3) – a nevet megelőző szó az illető halandói korlátait jelzi. Isten egyértelműen meghúzta a határt Önmaga és az emberek között. A zsidók nem fogadják el, hogy férfi vagy nő Isten lehessen.” (Rabbi Benjamin Blech : Ó, Istenem! Isten, a zsidó szemszögből; Zsidó.com/ Magazin)

De nem is volt Isten Jézus Krisztus abban az értelemben, amit a Biblia az egyedül igaz Istenről meghatároz, és ezzel összhangban nem is magát jelölte meg az egyedül igaz Istennek (az igaz imádat egyedüli célszemélyének), hanem csupán szellemi Fiának, Istentől kinevezett közbenjárónak Isten és emberek között. (vö. Ján 4:21-24; 10:36; 14:6; 17:3; Máté 17:5; 25:43)

A dogmahívők – ennek ellenére – mégis azt a képtelenséget hirdetik, hogy Isten (szellem létére) – (és a saját kijelentéseivel ellentétben) Krisztusban mégis emberré lett, vagyis Krisztus képében leszületett a földre. Ami teljes képtelenség, hiszen Krisztus Istene sosem lett emberré (vö. Ján. 20:17), hiszen Hozzá ment vissza Krisztus. (vö. Ján 13:3; 16:28)

A tisztán szellemi istenség emberi testet öltése pontosan egy utólagos apokrif filozófia, hiszen az egyedül igaz Isten (Ján. 17:3), aki az Atya, soha nem öltött hús-vér emberi testet, Jézus meg nem azonos az egyedül igaz Istennel, Aki tisztán szellemi istenség Jézus szerint is. (vö. Ján. 4:24)

Ennélfogva a tisztán szellemi istenség hús-vér emberi testet öltése egy apokrif manipulációnak a keveréke, amelyben az önmagától létező Atyát keverik az Atya által éltetett életű Jézussal (vö. Ján 6:57), akinek a minőségéből kifolyólag adatott a theosz (Isten) pozíció. Ellentétben az Atyával, akinek a HO THEOSZ pozíciója nem minőségből fakad, hanem szuverinitásból, amit önmagában hordoz, hiszen egyedül Neki nincs éltetett élete, hanem örökkévaló, önmagából eredő élete van.

A szentháromság filozófiai-hellenisztikus eredete 4.

Továbbá világosan ki van jelentve, hogy: „nem ember az Isten,” és nem is embernek Fia (4Móz. 23:19; vö.: „Isten vagyok én és nem ember” (Hós. 11:9 Károli ford.). Jézus meg ember Fia volt, aki Isten jobbján állt. (vö. Csel. 7:56)

Ha egy Isten van (aki Krisztusban földre született), hogy állhat az az egy Isten egy másik Isten mellett? Melyik Isten állt melyik mellett, ha mindkettő valóságos Isten, de ugyanakkor csak egy Isten van – az Atya?! (vö. 1Kor 8:6)

És ha ugyanaz az Isten, akkor miképpen lehetséges, hogy az Atyának van Fia, de nincs Atyja, a Fiúnak meg van Atyja, de nincs Fia? Hogy létezhet, hogy e kettő között semmi különbség nincsen, holott nagyon is van különbség?!

Jézusnak Isten volt a trónja (Zsolt. 45:7, MBT. Ford.): „Trónod Istentől való, mindörökké megmarad, királyi pálcád igazság pálcája.” Lásd Zsidók 1:8-at: „»A te trónod, Isten, örökkön-örökké áll; országod jogara az igazság jogara.” (Káldi Neovulgáta ford.) Itt a szöveg nem azt mondja, hogy Jézus volt az Isten, hanem hogy a Fiúnak az Isten a trónja örökkön örökké! Mint ahogy a kővára is! (vö. 2Sám 22:33, Károli ford.) Minden ellenséget az Isten vet a lábai alá. - (vö. 1Kor. 15:25)

A pontosság kedvéért szögezzük le: az Isten szeretet - és nem gyűlölet. (1Ján 4:8; vö. Gal 5:22); az Isten világosság – és nem sötétség. (1Ján 1:5; vö. Jak 1:17; 1Pét 2:9); az Isten szellem – és nem test. (Ján 4:24; vö. 2Kor 3:17; Luk 24:39); az Ige pedig igazság – és nem hazugság. (Ján 17:17; vö. 1Ján 2:21)

De ha az Isten szellem létére testté tudott válni Krisztusban, - ez esetben Isten nem csak világosság lenne, hanem – időnként - sötétség is; és nem csak szeretet lenne, hanem – időnként – gyűlölet is; és nem csak szellem lenne, hanem – időnként – test is; és az Ige nem csak igazság lenne, hanem – időnként – hazugság is, - vagy Isten soha nem jelent meg testben, – ahogy ezt a háromság hívők állítják! [vö. „Aki (nem pedig „Isten”, Károli pontatlan fordítása) megjelent” – 1Tim 3:16, görög eredetiben.]

Hanem Isten azt mondja magáról:

„Fölemelem az égre kezemet, és mondom: Élek én mindörökké!” (5Móz 32:40, Káldi ford.)

Ezért hát annak, Aki a saját Fiát áldozta fel értünk: „Az örökkévalóság királyának, a HALHATATLAN és láthatatlan, egyedülvaló Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Amen.” (1Tim 1:17)

A Jézus Krisztusról olvashatjuk azt, hogy Ige vagy Logosz, amely a János 1:14 szerint testté lett. (vö. 1Ján. 1:2; 4:2; 2Ján. 7) Zsidók 10:10 is Jézus testének megáldozásáról beszél.

1Péter 1:20 meg Krisztus megjelenéséről szól, tehát szó nincs arról, hogy az Isten, a Jehova lett volna testté, és áldozta volna fel a saját testét. Inkább arról olvashatunk, hogy Isten a saját Fiát áldozta fel. (vö. Ján 3:16).

[A Csel 20:28 azt mondja:

„Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az ISTEN EGYHÁZÁT, amelyet TULAJDON VÉRÉVEL szerzett.” (MBT. ford.)

Vajon Jézus Krisztus istenségéről van szó az alábbiakban, aki tulajdon vérével szerezte Isten egyházát, vagyis ezek szerint ő Isten?

Káldi fordítás lábjegyzete írja:

„Melyet maga vérével szerzett“ ez az „Isten“-re vonatkozik, és sz. Pál vallomását fejezi ki Jézus Krisztus istenségéről s az ő váltsághaláláról. Lásd Apost.cs. 8,32. s követk.” - (Káldi lábjegyz)

A református Jubileumi kommentár már másképpen kommentálja ezt az igehelyet:

„Az Úr szemében drága kincs az egyház, életét adta érte. Az a gondolat, hogy a Messiás vérén vásárolja meg az egyházat Isten számára, Pálnál többször ismétlődő gondolat (1Kor 6:20; 7:23; Gal 3:13; 4:5; Róm 5:9), és Péternél is szerepel (1Pt 1:18–19). A gyülekezet, az egyház tehát Istené, hozzá tartozik. Krisztus megbízottja a pásztor, aki őt képviseli az egyházban.” - (Jubileumi kommentár)

A Dr Haag-féle katolikus lexikon a gyülekezet eredetét fürkészve ezt a kommentárt adja:

„Ezért csaknem általánosan elfogadott az a nézet, hogy az ekklészia őskeresztény értelme – amint az több más esetben is megfigyelhető – a LXX szóhasználatára megy vissza, és a héb. kahalnak felel meg, amely elsősorban Jahve népének Jahvétól egybehívott, tőle egybegyűjtött kultikus közösségét jelenti. Az őskeresztény szóhasználatnak ilyen módon való magyarázata egyszersmind azt is érthetővé teszi, hogy az ÚSz miért inkább Isten ~áról beszél (Pál: 11-szer, pl. 1Kor 1,2; 1Tesz 2,14; 2Tesz 1,4) és nem ahogy talán várni lehetne, Krisztus ~áról (Róm 16,16). „ (Isten Egyháza – Haag lexikon)

Tehát Istentől ered a gyülekezet kiválasztása. Lásd:

„Gondolj közösségedre, amelyet ősidők óta kiválasztottál, a népre, amelyet sajátodul lefoglaltál gondolj Sion hegyére, amelyet lakóhelyül kiszemeltél.” (Zsolt 74,2)

A Keresztyén Bibliai Lexikon így fogalmaz ezzel kapcsolatban:

„A népek misszióját nem tartották feladatuknak, őket majd maga Isten gyűjti össze a Sionon. A hellénista pogánykeresztyén és zsidókeresztyén gyülekezet Istennek nem megújított, hanem új népe, amelyik egyre inkább szemben áll a régivel. Közöttük a Lélek által jelen van a már most uralkodó, megdicsőült Úr. Az egyház Izráelhez képest valami egészen más: azoknak a hívőknek a serege és közössége, akik már most Krisztus uralma alatt élnek. Létük egyedül a Lélek műve (korinthusi enthuziazmus). Ennek a hittudatnak a teológiáját fogalmazza meg Pál. A döntő kérdés számára, ahogyan az egész őskeresztyén első nemzedék számára is, a zsidókból és pogányokból lett egyház egysége és kontinuitása. Pál szerint az Izráelnek adott ígéretek minden Krisztusban hívő zsidóra és pogányra érvényesek. Ők együtt Isten temploma (1Kor 3,16). Nem a Korinthusban is található pogány szentélyekről van itt szó, hanem az egyetlen helyről, ahol Isten az ÓSZ és a zsidóság szerint ebben a világban megtalálható (vö. 1Pt 2,4kk). Húsvét óta a »gyülekezet-egyház« az a hely, ahol Isten a világ számára jelen van a Lélek által, mely ennek az újnak az ereje, Krisztus jelenlétének a biztosítéka. Az új kapcsolatát a régivel nem a törvény biztosítja (Mt), hanem egyedül a hit (Ábrahám - Róm 4). Egyetlen helyen nevezi Pál az egyházat az igazi Izráelnek (Gal 6,16). Ők Isten szántóföldje, épülete (1Kor 3,9), az elhívottak és szentek, a nyáj (1Kor 9,7). Az ekklészia szónak Pálnál van a legdöntőbb szerepe. Három értelemben használja. Jelenti Isten népének összességét (1Kor 10,32), az istentiszteletre gyűlt közösséget (1Kor 11,18) és az egyes helyi gyülekezeteket (1Kor 1,2). (Hogy a LXX szóhasználatával - khl - milyen viszonyban áll az ekkleszia, ld. GYÜLEKEZET). A szó használatában nem a logikusan legkisebb egység a kiindulópont, a többi jelentést nem lehet innen értelmezni. Az egyes helyi gyülekezetek léte azáltal lehetséges, hogy Isten teremtő tette Jézus Krisztusban létrehozta az ekklézsiát. Mint ahogyan a gyülekezet lényege is abban van, hogy az egyes hívők létének előre adott helye, még ha formailag úgy is keletkezett, hogy a hitre jutott emberek alakították. Ez a »több«, amit Isten teremtő, megelőző tettében adott, mégsem vezet Pálnál egyfajta »láthatatlan egyház«-ról folytatott spekulációhoz. Az egyház mindig emberek konkrét, látható közössége, ugyanakkor a kérügma definiálja. Alapvetően el van választva a világtól, de ez a »különbség« nem önthető szervezeti formába.” (Keresztyén Bibliai Lexikon.)

Következtetések, amelyek a fentiekből levonhatók:

. 1. Hogy a „maga vérével szerzett” kifejezés Istenre vonatkozva Jézus istenségét bizonyítaná (ahogy a Káldi lábjegyzete írja), - arra semmiféle igei bizonyíték nincs (különösen ezen a helyen nincs), hanem ez egy teljesen szubjektív véleménynyilvánítás, aminek az a háttere, hogy eleve Istennek tartják Jézust, és beleerőszakolják egy Szentháromság-féle emberi kitaláció kalitkájába, amely szentháromság – szerintük - egy Istenben három személy (akik mind Istenek és különálló lények, de mégis az egyetlen Istent jelentik)!? Azonban sehol nincs olyan a Bibliában, hogy Isten három személyben létezne, különösen hogy ez a három személy egyetlen Istent alkotna. Isten SEHOL NEM NEVEZI MAGÁT SZENTHÁROMSÁGNAK a Bibliában!!!

2. Teljesen helyesen írja a református Jubileumi Kommentár, hogy „ a Messiás vérén vásárolja meg az egyházat Isten számára,... A gyülekezet, az egyház tehát Istené, hozzá tartozik. ”. Vagyis Isten nyájáról van szó, amit Jézus a saját szó szerinti kiontott vére által szerzett meg. A saját vére által szerzett szabadulást, de ezt az áldozatot Istennek mutatta be, és nem magának. Vagyis Pál nem mondja, hogy Krisztus lenne az Isten, sőt pont ellenkezőleg. Lásd:

„És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.

Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva,a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:

Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.” (Zsid 9:12-14, Károli ford.) Lásd még:

„Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán.” ('Pét 1:18-19) Az egyház eredete pedig Isten, és nem Krisztus, ahogy a Haag-féle lexikon is kifejtette.

3. Isten és Krisztus összekeverése (összemosása) tehát egy Bibliától idegen filozófián alapszik, amely kifejezetten kikeres (kiragad!) magának olyan bibliai igéket, amelyekkel bizonyítani igyekszik az álláspontját. Csakhogy a teljes Biblia összefüggéseiben nyilvánvalóan cáfolódik és lelepleződik ez az emberi, saját gondolkodásból táplálkozó igyekezet!

4. Az igazság tehát az, hogy „ Isten teremtő tette Jézus Krisztusban létrehozta az ekklézsiát” (Keresztyén Bibliai Lexikon), mégpedig azáltal, hogy saját Fiát feláldozta (vö. Ján 3:16). Ezt az egyházat pedig Krisztus a saját kiontott vére által szerezte meg magának., hiszen az egyház az Ő teste. (vö. Eféz 1:23) Mindazonáltal amikor Isten egyházának a legeltetéséről van szó, akkor nem Krisztusról an szó (mintha Krisztus lenne az Isten), hanem arról az egyházról, amelyet Krisztus a saját vére által szerzett meg magának, de amely mégis az Istené! Lásd:

„és új éneket énekeltek ekképpen: „Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; „ (Jel 5:9, MBT. ford.)]

A János 3:6 megkülönbözteti a testtől való születést a szellemtől való születéstől. A János 1:13 pedig az Istentől való születésről beszél.

A háromság-hívők szerint Isten testben megjelent, és ezek szerint az Istentől születettek azok a testtől születettek, ami természetesen nem igaz. Ha viszont az Isten szellem (ahogy Jézus tanította a Ján 4:24 szerint), akkor igaz az, hogy az Istentől születettek a szellemtől születettek, vagyis nem Isten jelent meg testben, hanem Istennek a Fia, Jézus.

Ugyanígy, ha Isten test lenne, akkor az Istennek fiai a test fiai lennének, de mivel Isten nem test, hanem szellem, ezért nem a hústest gyermekei az Isten gyermekei! (vö. Róma 9:8)

Teljesen ki van zárva tehát az, hogy egyrészt az Isten az azonos lenne az Isten Fiával, másrészt meg az is ki van zárva, hogy a Jahve az azonos lenne a Jézussal! Ebből kifolyólag az Isten soha nem járt hústestben a földön, márpedig ezt milliók hiszik, mégpedig teljesen vakon. Teljességgel elmondható, hogy a kereszténység sok egyházában a vak vezeti a világtalant, amiként ez már az ókori zsidóknál is előfordult. (vö. Mát 15:14)

Amikor megbocsátotta a bűnöket, akkor (szerintük) elővette az isteni természetét, hisz Ő volt az Isten, és mindent megtehet. Ezért mondta gyakran: "Hiszitek, hogy meg tudom tenni" (Mát 9: 28).

Amikor meg azt mondta, hogy nem tudja azt az időpontot, amit az Atya a saját hatalmába helyezett (vö. Mát 24:36; Márk 13:32; Csel 1:7); meg nem az ő dolga meghatározni, hogy ki üljön mellette jobbról és balról a mennyi királyságban, mert az Atya hatásköre azt kijelölni (vö. Mát 20:23; Márk 10:40); továbbá Jehova Isten, és nem ő rövidíti meg az ítélet nyomorúságos napjait a választottai kedvéért (vö. Márk 13:20), - akkor (szerintük) letette az isteni természetét.

Na és (ezek szerint) az ördög is kinézte magának, hogy mikor vette fel az emberi természetét, és akkor kísértette meg, mert az ördög is tudta, hogyha felveszi az isteni természetet, akkor mint valóságos Istent, testben megjelent Fiú-Istent („testben megjelent Fiú-Isten” (H. Smith: Isten fia valóban Isten és valóban ember, Evangéliumi Kiadó, 18. old.) nem tudja megkísérteni, mert az Isten bűnnel nem kísérthető. (vö. Jak 1:13)

Ezek szerint az ördög is be volt avatva a háromság-hit rejtelmeibe. Csak kérdés, hogy ki avatta be? És az is kérdés, hogy akkor miért nevezték Jézust a démonszellemek (és maga sátán is!) következetesen Isten Fiának és Szentjének, de soha nem Istennek?! (vö. Márk 1:24; 3:11; 5:7; Luk 4:3,34)

Talán azért, mert valójában nem ő volt az Isten (még ha minőségi értelemben istennek is van nevezve pár helyen - vö. Ézsa 9:6; Ján 1:1; 1:18), hanem az Istennek a Fia. És a kettő nem ugyanaz! Nem véletlen, hogy a háromság-tant sokan zavarosnak érzik, sőt a biblikusságát is megkérdőjelezik!

Hiszen a spekulátorok egyszer azt mondják, ugyanaz az Isten, ha meg ez a gondolatficam nem működik, mert ütközik a Bibliával, akkor rögtön az Atya és a Fiú közti alárendeltséggel és az önkiüresítéssel magyarázzák a különbséget. Az Atyának és a Fiúnak az üdvrendben való munkamegosztásával, ill. az üdvrendbeli megbízatás különbözőségével. Tehát mégis ugyanaz, de mégsem ugyanaz!

Ha az üdvrend úgy kívánja, Isten nem fárad, de ha az üdvrendbeli megbízatás úgy kívánja, akkor miért ne fáradhatna el? (vö. Ézsa 40:28; Ján 4:6) Továbbá, Jézus nem istensége, hanem embersége szerint halt meg, mivelhogy az istenség nem tud emberség szerint meghalni, minthogy az istenségnek nincs embersége. - Ha viszont az istenségnek nincsen embersége, akkor hogy tudott az Isten emberré lenni Krisztusban?

A szentháromság filozófiája minden magyarázatra képes. A háromság filozófia ingoványából nehéz megszabadulni, ha egyszer valaki oda belekerült. A dogma szorítása nem enged.

De Krisztus a földön létekor kitört a dogma szorításából, amikor 3 napra halálalvásba merült, ami az élők Istenével (Máté 22:32) nem fordulhatott volna elő (hiszen halottként hogy lehet valaki az élők Istene?)! Márpedig az Isten az soha nem halhat meg (még 3 napra sem), nincs az a teológiai tornamutatvány, amely az örökkévaló, teremtő Istent, az Atyát halotti állapotba tudja hozni.

A szentháromság filozófiai-hellenisztikus eredete 5.

De ahhoz is nagy filozófiai kontárkodás kell, hogy Jézust, a ráruházott valóságos istensége, az Atyával egyazon egyedüli Istenkénti állítólagos azonossága, és ebből fakadó természetszerűen adódó halhatatlan örökkévalósága ellenére halandóvá teszik – mint aki csupán emberi mivoltában tette le az életét, de Istenkénti mivoltában nem. Na és mit ér vele, ha 'emberi mivoltában' többé meg nem hal, hiszen nem él emberként a földön (és többé soha nem is fog!), - egyébként meg mint Isten nem halandó?! (vö. Róma 6:9; Ján 14:19)

Így csupán az apostoli kor után kilalakított teológiai koncepció szerint lehet a Háromságot a keresztény vallás lényegének tekinteni. Hanem ami sokkal inkább a lényeget illeti, ezt így fogalmazta meg – hozzátehetjük, teljesen jogosan - C. H. Mackintosh:

„Az új teremtésnél azonban látnom kell, hogy abban mindent Isten tervez, Ő készít elő, és Ő visz véghez. Én csak hódolhatok az előtt, amit Ő elvégzett. Ő a „nagyobb” én a „kisebb” (Zsid 7,7). Ő ad, én elfogadom. Ez adja meg a keresztyénség jellegét. És ez különbözteti meg minden más vallási rendszertől. Minden más emberi vallás így vagy úgy helyet biztosít az emberi cselekedet számára, helyet ad a „szolgáló fiának”, és meghagy valamit az embernek is, hogy azzal dicsekedhessék. A keresztyénség viszont a teremtményt teljesen kizárja a megváltás művéből, és minden dicsőséget annak ad, akit az egyedül megillet.” (The Call of God (Istenért elhagyom); Evangéliumi Iratmisszió, 34. old.)

Tehát a keresztény vallás lényege, hogy Isten minden embernek a Fia feláldozása és az ő közbenjárása által ingyen való kegyelemből kínálja fel a megváltást és az örök életet. Krisztus tehát nem Szerzője, hanem közvetítője a megmentésnek. (vö. Zsid 9:15; 10:5-10; 2Kor 5:19; Kol 1:20; Zsolt 40:7-9) Nem Istennek volt tehát szüksége arra, hogy meghaljon érettünk, hanem Krisztusnak!

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Ján 3:16)

„Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk.” (Zsid 7:25)

Ez tehát a keresztény vallás lényege, nem pedig egy filozófiai hátterű, emberi értelmet meghaladó Háromság a lényege, amelynek az a célja, hogy az Atyának, az Istennek, a Jehovának egyedül kijáró imádatot (János 4:21-24; Jel 19:10; 22:9; 2Mózes 34:14) megossza egy emberi spekuláció által létrehozott három-egy istenség (Szentháromság) között, és az Isten egyedüli személyiségét egy misztériumköntösbe bujtassa, amely csak annyiban áll bibliai talajon, miszerint van a szent 'háromságnak' egy Istene (Máté 28:19; 1Kor 8:6; 2Kor 13:13, Károli), de nincs az egy Istennek szentháromsága!

A "háromság" szó a Bibliában nem fordul elő, - de nem csak a szó nem fordul elő, de a tan sem, mert ha tanítaná a Biblia, akkor nem kellett volna u t ó l a g, (az apostolok halála után) előbányászni a filozófiai értekezések ingoványos talajáról.

„ezt a szót (trinitás) kényszerből használjuk, mert az emberek nyelvének kezdetben szegényes volt a kifejezése, amikor nagy dolgokat akartak kifejezni. Nem az a lényeg, hogy hogyan legyen kifejezve, hanem, hogy ne legyen elhallgatva, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek háromságot alkotnak.” (Calvijn, Institutie, vert, Sizoo, Boek 1. hoofsd, X 111 5, 105. fej.)

Ahogy Seeberg mondja Justinusról Krisztus után körülbelül 150 évvel, amelyben feltárja bizonyos adatok bizonyítékait, tehát tudomásunkra hozza, hogy ez időben a kereszténység már az isteni háromságot vallja (Grundriss der Dogmengeschichte, 6. rész, 14. és 15.).

Akik tehát a Biblia talaján állnak és a Bibliából táplálkoznak, azoknak nem jelent vallási tudatlanságot az egy Isten 3 személy fogalmának nem ismerése, hanem pont ellenkezőleg. Bibliai kiiskolázottságra, Isten iránt való hűségre és tiszteletre mutat, hogy a szent szellem által kinyilatkoztatott minden igazsághoz tartják magukat, még ha ezeknek az igazságoknak a kifejezését szegényes nyelvűnek is tartják némely filozófiai gőgtől átitatottak.