Önkielégítés meggyónása nőként?
A kérdés teljesen komoly, de nem tudom, melyik kategóriában állná meg a helyét.
Huszonéves szűz vagyok és magányos. Az pedig, hogy a korombeliek sorra házasodnak, egyre csak szítja bennem a féltékenységet és azt, hogy nem kellek senkinek.
Azt, amit teszek, így, ténylegesen kimondva nem mertem még soha kimondani a gyóntatószékben.
Van bennem szorongás, nem kevés. Egy trauma is kapcsolódik a történethez: gyerekként, amikor anyám meglátott egyszer, leüvöltötte a fejemet, pedig akkor még nem tudtam, mit csinálok. Óriási szégyenként maradt meg bennem, még mindig sebként vonszolom magammal.
Amikor a családdal gyónunk, mindig olyan papokhoz megyünk, akik nem csak az egész családunkat, de még a szüleim távolabbi rokonait is ismerik.
Ez eleve szorongással tölt el.
Mostanában egyedül járok idegen helyekre, de ott sem enyhül a gátlásom.
Főleg a tény miatt, hogy az egyház arra kényszerít, hogy egy férfi embernek mondjam el, mit teszek.
Egy sablonos szöveget szoktam elmondani, amiből nem derül ki egyértelműen, hogy szexuális témájú a cselekedetem, de erre gondolok amikor kimondom.
Helyes ez így? Mert nem szeretném felkorbácsolni - pláne egy olyan ember fantáziáját, aki önként lemondott ezekről a vágyairól, hogy Istennek szentelje az életét. Azt is tudom, hogy nem csak alkalmas emberek vannak egyházi pályán. Nem egy esetleges erőszak formájában szeretném megtapasztalni az első együttlétemet egy másik emberrel.
69 - Nem óhajtok veled vitatkozni, mert amiben te hiszel, az nagyon messze van attól, amiben én hiszek!
Valóban nem életcélom, hogy a Szentírás tanaiban elmerüljek, így valóban nem ismerem részletesen a Szentírást. Meggyőződésem különben, hogy nincs ember, aki kifogástalanul, helyesen és megcáfolhatatlanul érti, tudja és alkalmazza a tanításait.
Amit írtam, azt tartom: Isten gyermeke vagyok. Isten akaratának genetikai hordozója úgy külső, mint belső jegyek alapján.
Hinni csak feltétel nélkül lehet.
Te hiszel Pál apostol tanításaiban, én meg nem tudom maradéktalanul, feltétel nélkül elfogadni.
Pál apostol nem ismerhette a genetikát, így nem is tudhatta, hogy milyen Isteni üzenetek vannak belénk kódolva.
Pál apostol tanításai nélkül is van normális élet: mindenkinek az a normális, melyet Isten - mint gyermekeibe - belénk kódolt, és megélheti azt. Szerintem Pál apostol tanításai sem írhatják ezeket felül.
Ennyit akartam mondani. - 68-as voltam.
#70
Nem vagyok házas; nem éltem senkivel sem nemi életet.
Rengeteg, számomra szentírásilag elfogadható és teológiailag meggyőző tanítást hallottam erről, mind az én személyes álláspontommal megegyezett.
Ne érts félre, olvastam másik álláspontot is, de abban mindig találtam ellentmondást vagy logikai hibát. A személyes kedvencem, amelyik levezeti, hogy a petting bűn (addig jó is volt, amit írt), és pontosan azok, amiket leírt az önkielégítésre is szólnak; de aztán a sajnálatunkra akar apellálni, hogy mennyire nem akarjuk, hogy szegény fiatal fiúk bűnösként tekintsenek magukra. Én is az vagyok, könyörgök, mégis az Isten szeretett gyermekeként gondolok magamra, aki ugyan elbukik, de az Isten megbocsát.
Továbbá a lelkiismeretem (ami ugye az istenkapcsolattal együtt fejlődik) szintén ezt mondja.
Egyébként, ha szeretnéd, szívesen levezetem neked.
#71
El lett küldve véletlenül. Folytatás:
"Aki szeret engem, az megtartja tanításomat" (Jn 14, 23)
#70
Lennél szíves belinkel egy ilyen szexuálpszichológiai kutatást (természetesen megbízható oldalakról [sem az index, sem a dívány, sem a kiskegyed meg a hasonlók nem számítanak annak]). Mert én utánakerestem magyar és angol nyelven is a témának; egyetlen egy olyan tanulmányt sem találtam. Már rengetegen jöttek ezekkel a bizonyos "kutatásokkal" de senki sem tudott tanulmányt linkelni.
Sajnos, önkielégítés-függő vagyok. Hiszem, hogy az Úr megszabadíthat, de sokszor oly nehéz helyesen felmérni, hogy Ő mit kínál, és a bűn mit ad (mert nem csak elvesz, hanem ad is).
Ha szeretnéd, szívesen levezetem, hogy pontosan miért tartom bűnnek a maszturbációt.
Egyébként meg nem vetek meg semmilyen kutatást. Épp ellenkezőleg! Támogatom a teremtett világ megismerését, ameddig nem sértjük meg annak Teremtőjének a hatókörét, amíg nem akarunk istent játszani. Viszont az tény és való, hogy rengeteg tényközlő oldal kényszerült már a tömegek véleményének behódolni. Mert ugye az emberek többségében azt olvassák, amit hallani akarnak.
#74
Mire akarsz evvel kilyukadni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!