Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Önkielégítés meggyónása nőként?

Önkielégítés meggyónása nőként?

Figyelt kérdés

A kérdés teljesen komoly, de nem tudom, melyik kategóriában állná meg a helyét.

Huszonéves szűz vagyok és magányos. Az pedig, hogy a korombeliek sorra házasodnak, egyre csak szítja bennem a féltékenységet és azt, hogy nem kellek senkinek.

Azt, amit teszek, így, ténylegesen kimondva nem mertem még soha kimondani a gyóntatószékben.

Van bennem szorongás, nem kevés. Egy trauma is kapcsolódik a történethez: gyerekként, amikor anyám meglátott egyszer, leüvöltötte a fejemet, pedig akkor még nem tudtam, mit csinálok. Óriási szégyenként maradt meg bennem, még mindig sebként vonszolom magammal.

Amikor a családdal gyónunk, mindig olyan papokhoz megyünk, akik nem csak az egész családunkat, de még a szüleim távolabbi rokonait is ismerik.

Ez eleve szorongással tölt el.

Mostanában egyedül járok idegen helyekre, de ott sem enyhül a gátlásom.

Főleg a tény miatt, hogy az egyház arra kényszerít, hogy egy férfi embernek mondjam el, mit teszek.

Egy sablonos szöveget szoktam elmondani, amiből nem derül ki egyértelműen, hogy szexuális témájú a cselekedetem, de erre gondolok amikor kimondom.

Helyes ez így? Mert nem szeretném felkorbácsolni - pláne egy olyan ember fantáziáját, aki önként lemondott ezekről a vágyairól, hogy Istennek szentelje az életét. Azt is tudom, hogy nem csak alkalmas emberek vannak egyházi pályán. Nem egy esetleges erőszak formájában szeretném megtapasztalni az első együttlétemet egy másik emberrel.



2023. nov. 6. 12:44
1 2 3 4 5 6 7 8
 21/75 anonim ***** válasza:
78%
Ha már a szentgyónás a kérdés, mennyivel korrektebb lenne ha pl KZitus nyíltan leírná, hogy ő nem katolikus, hanem egy kisegyház tagja, és nem sunyin csepegtetné a Kérdező hitétől eltérő nézeteit...
2023. nov. 6. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/75 anonim ***** válasza:
27%
A valláskárosultságodat kellene először orvosolni. Ne mondd el a papnak, amilyen bigott környezetben élhetsz, biztos továbbadná a családodnak.
2023. nov. 6. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/75 anonim ***** válasza:
29%
Nekem fanatikus katolikus gyerekként meg sem fordult a fejemben, hogy ez bűn. A hittanok sem a hálószobáról szóltak.
2023. nov. 6. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/75 KZitus ***** válasza:
23%

#17

Azt gondolom erről, amit a Biblia is ír.

„Senkinek sincs baja belőle” – mondják sokan. Azonban van olyan nyomós ok, amiért óvakodnunk kell ettől a szokástól.

1Tesszalonika 4:4, 5

"Mindegyikőtöknek tudnia kell, hogyan uralja a saját testét, hogy az szent és tiszteletre méltó legyen, és ne kerítsenek titeket a hatalmukba mohó, féktelen nemi vágyak, mint a nemzeteket, melyek nem ismerik Istent."

Az önkielégítés teljesen énközpontú magatartást sugall. Maszturbáláskor a személy a saját testével van elfoglalva.

Kolosszé 3:5

"Ezért öljétek meg a földi testrészeiteket, nehogy szexuális erkölcstelenséget kövessetek el, tisztátalanok legyetek, féktelen szexuális vágyak ébredjenek bennetek, káros dolgok után áhítozzatok, vagy mohók legyetek, ami bálványimádás."

2023. nov. 6. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/75 anonim ***** válasza:
66%

Szia,


"Egy sablonos szöveget szoktam elmondani, amiből nem derül ki egyértelműen, hogy szexuális témájú a cselekedetem, de erre gondolok amikor kimondom.

Helyes ez így?"


Szerintem helyes.

Illetve ha neven nevezed is a dolgot, akkor se felj attol, hogy a pap megjegyzi. A gyonasok a rovid tavu un. munkamemoriajukba kerulnek, addig tartja eszben, amig dolga van vele, majd a kovetkezo gyono gyonasa ugyanazt a helyet hasznalja az agyaban. Amiatt barmennyire erolkodne es probalna felidezni, akkor sem fogja tudni, hogy mit gyontal.

Nem katolikus vagyok, de vannak a csaladban, ezert tudom kb.

Meg azt is, hogy az ilyesmit naponta gyonjak meg nekik.

Ugyhogy ne felj attol, hogy radugrik, ha ilyet hall. Nem is abban a lelkiallapotban vannak olyankor.

De maradhat az altalanosabb. Nyugodj meg szerintem.

2023. nov. 6. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/75 anonim ***** válasza:
71%
Amúgy miért nem Istentől kéritek a bűnök megbocsátását? Miért egy papnak kell beszámolni?
2023. nov. 6. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/75 anonim ***** válasza:
60%

Isten a saját arcára teremté az embert.

Az Ő adománya - többek között - test öröme is. Ha nem akarta volna hogy az ember ezt az adományt megkapja, akkor természetesen nem kapta volna meg.

A Biblia emberi alkotás, így csak akkor mehet Isten akaratával szembe, ha nem tételezzük fel a tévedhetetlenségét.

Ha Isten adományát - még ha részlegesen is - élvezed, azt nem kell meggyónnod, mert nem bűn - hiszen Ő nem adhatott neked bűnös szenvedélyt a Teremtés során! A Biblia nem írhatja felül Isten rendelkezéseit, és ezért a papod sem minősítheti azt!

Maszturbálj nyugodtan, nem sérted Isten akaratát ezzel, s így bűnt sem követhetsz el!

2023. nov. 6. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/75 anonim ***** válasza:
39%
Ahogy elnézem eléggé nagy százalékban vannak lepontozások. Gondolom ezek többnyire mind ilyen túlbuzgó karót nyelt fanatikusok akik valahol még az 1400-as években élnek.
2023. nov. 6. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/75 anonim ***** válasza:
39%
Elsősorban Istennek gyónd meg őszintén amit bűnnek érzel. És ha úgy érzed rabja vagy tőle kérj szabadítást és segítséget. Tudom katolikus vagy és másként gondolod de nem kell pap, közvetítő, ha van olyan hívő nő (vagy férfi) ismerősöd akiben megbízol akkor neki gyónj és imádkozzatok együtt. Akár társért akivel Isten előtt megélhetitek tisztán a szexualitást.
2023. nov. 7. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/75 anonim ***** válasza:
45%

Nemcsak meggyónni kell hanem el is kell hagyni.


Tit 2:11 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek,

Tit 2:12 Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:

Tit 2:13 Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését;

Tit 2:14 Aki önmagát adta mi értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.

2023. nov. 8. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!