Pál tényleg félre értelmezte Jézus szavait? Egyre több helyen hallom és olvasom, hogy Pál rosszul értelmezte Jézus tanításait és túlságosan szó szerint vette.
Nem az a legnagyobb kérdés, hogy a Pál által leírt Jézus mennyire hasonlít a többi apostol írására.
A fő kérdés az, hogy Jézus TANÍTÁSAIVAL mit csinált Pál?
Nos: átszínezte őket nagyon sötétre. Bűn és büntetés, és főleg: büntetés mindenhol.
Jézusnál NEM ez volt a tanítások lényege!
"A fő kérdés az, hogy Jézus TANÍTÁSAIVAL mit csinált Pál?"
"Jézusnál NEM ez volt a tanítások lényege!"
Honnan tudod hogy pont ő változtatta meg és nem a többiek?
Gondolod, hogy Pál volt egyedül hű hozzá, és a másik három egyöntetűen és egyformán változtatta meg?
Akkor már csak az a kérdés, hogy ez miért a SZERETET vallása?
Merthogy Pálnál ez nem igazán szerepel.
Pál nem ismerte Jézust, ó egy farizeus volt aki betéve ismerte a Bibliát, pontosabban az Ó-szövetséget!
Pált egy az akkori kor legnagyobb teológusa tanította: Gamalier, és nem Jézus!
A un. páli levelek hamarabb íródtak, mint az Evangéliumok. Pál tehát még az Evangéliumokat sem ismerte.
Tíz napig együtt volt ugyan Jeruzsálemben Péterékkel, de hamar kiderült, hogy Pál teljesen más Jézust tanít, mint amit Péterék láttak Jézusról.
Ma már egyértelmű, hogy a tanítványok ekkor jöttek rá, hogy meg kell írniuk az Evangéliumokat, mert ez a Pál "elviszi" az eredeti Jézusi tanításokat. Ezért íródhattak meg később az Evangéliumok, mint a páli levelek.
A páli teológia sok vonatkozásban ellentétes a Jézusi tanokkal!
A legnagyobb tévedése az un. megváltás/kiengesztelődés tana.
Nem véletlen, hiszen ezt tanulta, ezt látta, hogy a zsidók az áldozati oltárra viszik az áldozati állatokat/bárányokat, hogy ott a pap elvágva a torkukat, a kifolyó vér által engeszteljék ki Istent a nép bűneiért!
Erre alkothatta meg azt a téves teológiáját, hogy az Atyának a Fiú vére kell engesztelő áldozatul, hogy az Isten kiengesztelődjön az emberekkel.
Tehát nagypénteken du. 4 óra előtt még nagyon haragudott az Atya az emberekre, de 4 óra után (amikor Jézus vére kifolyt), utána már kiengesztelődött és megbocsátott az embereknek.
De az egész un. megváltástana sántít, ellentétes Jézus tanításaival.
Fölfogása szerint, mintha az emberiségnek nem volna más dolga, mint elfogadnia azt, hogy Jézus a Krisztus, és ha ezt elhiszik akkor már "mennek is a mennyországba".
Jézus ezzel szemben azt tanította, hogy Ő senki helyett nem csinál meg semmit sem. Az Isten velünk és értünk mindenre képes, de helyettünk semmire sem! Mindenki csak újjászületés által tud bekerülni a mennyországba. Sőt nagyon drasztikusan úgy fogalmazott Jézus, "hogy aki vízből és Szentlélekből nem születik újjá, az nem juthat az Isten Országába" Jn. 3.3
Ettől függetlenül Pál egy szent ember, aki a hibái ellenére is hatalmas munkát végzett el Jézusért! Nem szabad kiönteni a fürdővízzel a gyermeket is, tehát ami Pál tanításában egyezik Jézussal, azt nagyon komolyan kell venni és tisztelni, ami pedig nem azt bocsássuk meg neki, hiszen Ő is csak egy botladozó ember volt, mint ahogyan Jézus összes tanítványa az.
Az nem tisztelet, ha a hibáit/tévedéseire nem mutatnánk rá, vagy egyenesen kimagyaráznánk! Ezt Pál sem szerette volna, és nem is az ő hibája az, ha tévedéseit tanítják Jézus eredeti tiszta Evangéliuma helyett!
"Gondolod, hogy Pál volt egyedül hű hozzá, és a másik három egyöntetűen és egyformán változtatta meg?"
Lehet, hogy alacsonyabb rá az esély de bizonyítékok nélkül nem lehet kizárni ennek az esélyét.
@ "A un. páli levelek hamarabb íródtak, mint az Evangéliumok. Pál tehát még az Evangéliumokat sem ismerte."
Az persze igaz, hogy a páli levek jelentős része korábban íródott, mint a kánoni evangéliumok, ami egyáltalán nem jelenti, hogy Pál ne ismerte volna Jézus tanítását és élettörténetét, hiszen azt széltében-hosszában terjesztették a keresztények egymás között mind szóban mind írásban. Ismeretes például, hogy többek között Márk és Lukács evangelista is a munkatársa volt (2Tim 4,11), sőt még olyan Jézussal kapcsolatos események és tanítások is a rendelkezésére álltak, amelyeket a kánoni evangéliumokból nem ismerhetünk. (1Kor 15,3-7; ApCsel 20,35).
@ "Tíz napig együtt volt ugyan Jeruzsálemben Péterékkel, de hamar kiderült, hogy Pál teljesen más Jézust tanít, mint amit Péterék láttak Jézusról."
Pál Péter jóváhagyásával tanította azt, amit tanított.
"Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe, s Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem oda, s megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is, az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, nehogy hiába fáradozzam, s addigi fáradozásom is hiábavaló legyen. ... elismerték, hogy én éppúgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében. Aki ugyanis Péternek erőt adott a körülmetéltek közötti apostolkodásra, velem is együtt munkálkodott a pogányok között. Amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték az osztályrészemül jutott kegyelmet, az egyetértés jeléül kezüket nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok, ők meg a körülmetéltek körében." (Gal 2,1-9)
@ "Ma már egyértelmű, hogy a tanítványok ekkor jöttek rá, hogy meg kell írniuk az Evangéliumokat, mert ez a Pál "elviszi" az eredeti Jézusi tanításokat. Ezért íródhattak meg később az Evangéliumok, mint a páli levelek."
Ez persze hülyeség, a te kitalációd, aminek semmi alapja sincs.
@ "legnagyobb tévedése az un. megváltás/kiengesztelődés tana."
A megváltást Jézus maga is tanítja (Mt 20,28), s persze az engesztelő áldozat tanítása sem csak Pálé (1Jn 2,2), hiszen ez egy prófétai jövendölés is (Iz 53,10), aminek ugye teljesülnie kell. (Lk 24,25-27)
@ "Nem véletlen, hiszen ezt tanulta, ezt látta, hogy a zsidók az áldozati oltárra viszik az áldozati állatokat/bárányokat,"
Igen, az ószövetségi bárány áldozatok valóban előképei Jézus áldozatának, hiszen ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. (Jn 1,29)
@ "hogy ott a pap elvágva a torkukat, a kifolyó vér által engeszteljék ki Istent a nép bűneiért!"
Isten nem élvezi sem a bárányok sem a Fia szenvedését és vérontását. Isten nem vérszomjas, s nagy ostobaság lenne akár az Ószövetséget, akár Pál apostolt így értelmezni. A bűnbocsánathoz nem ezért kellett a vér.
Majd folytatom, de most dolgom van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!