Mi a véleményetek az apokrif evangéliumokrol?Esetleg olvastatok valamelyiket?
#40
Ha Jézus valami teljesen mást tanított, mint amit az apostolok tovább adtak, akkor itt a világ legnagyobb (szó szerint) átverésének vagyunk nem csak tanúi, de részesei is. Viszont ebben az esetben nem lehet semmit se tenni, mert nem létezik egyetlen más forrás sem Jézus tanításáról.
Na igen.
Jézus - aki a világ legműveltebb embere volt, több nyelven beszélt, stb - soha, egyetlen betűt le nem írt sehol.
Az élete is elég fura, mert 20 év eltűnt belőle, és amúgy elég sok olyan történet is van, amelyik 3, vagy 4000 éves, és róla szól. Csak a név nem stimmel benne, de minden más igen.
Úgyhogy ezek után valóban elég nehéz megmondani hogy pontosan mit is tanított.
Az mondjuk jól látszik, hogy Pálnál teljesen mások a hangsúlyok: Jézus a szeretetről és az elfogadásról beszélhetett, míg Pál egyértelműen a bűnről és a büntetésről.
#42
A hozzászólásod alapján nem vagy tisztában a történelemmel, Jézus életével (már amennyit tudunk róla), se Jézus tanításával. Csak hallottál ezt-azt, hozzátettél saját kútfőből ezt azt, aztán valami nagy katyvasz lett az eredmény.
Jézusról nincs egyetlen bizonyíték sem.
Az összes "bizonyíték" a Bibliából származik, esetleg közvetve: tehát nem keresztény írók is ez alapján írtak róla.
Illetve vannak még nagyon régi (3-4 ezer éves) történetek is róla.
Miféle logika?
Ez azt jelenti, hogy nem biztos, hogy 2000 éve élt. Lehet, hogy régebben.
Számomra még az is furcsa(bár ez nem kapcsolódik a kérdéshez),hogy miért volt olyan fontos Isten számára,hogy kiválasszon egy népet(zsidókat) amelynek fontosságát minden más nép fölé helyezi? A Bibliabol kiderül,hogy sokszor segít más népek lekaszabolásában( már amikor nem fordulnak el tőle) és akikkel megosztja,hogy mégis mit vár el az emberiségtől.Erre meg később jön Jézus aki azt mondja,hogy hát bocsi emberek de ez nem így van,ember és ember közt nincs különbség,Isten mindenkit egyformán szeret és az Atyát csak ő általa ismerhetjük meg- oké köszönjük szépen de miért nem jöttél el tisztázni ezeket a dolgokat sokkal korábban?(még az Òszovetseg megírása előtt)Akkor eleve úgy fogalmazzuk meg a tanitasainkat hogy az korelacioban legyen azzal amit kinyilatkoztatsz.Miert kellet ennek az egész Ószovetsegnek létrejönnie hogyha a később az Újszövetség úgy is felülmúlja?A zsidók a mai napig nem fogadják el Jézust pont amiatt mert felülmúlta a törvényeket és mindazt amit addig hittek Istenről( ők Mózes törvényei szerint éltek emelyeket magától Istentől kapta meg elvileg) Jézus tézisei meg sokszor ellentmondanak Mózesnek.Akkor még is kinek higgyünk?( mert mindkettő azt állítja hogy Isten személye beszél általuk)
Lehet,hogy hülyeséget írtam de kíváncsi vagyok ti mit gondoltok.
"Miert kellet ennek az egész Ószovetsegnek létrejönnie hogyha a később az Újszövetség úgy is felülmúlja?"
Az "új szöv." nem volt tervben. Az Izraeliták végleg elhagyták a Legfőbb Urat. Ezékiel könyve, 8. fejezet. (Ezért egy másik szövetséget hozott létre a Fiával, és rajta keresztül az egész emberiséggel.) Ezért Isten úgy döntött, hogy más népeknek adja a választott nép jogát. Minden népből, nemzetből, törzsből, nyelvből származóknak. Vagyis, akik cselekszik az Ő akaratát, de úgy, ahogyan kéri, nem ahogyan az emberek akarják! A Mózesi törvények nagy része, és a zsidó ünnepek, előárnyékolták Jézust. Persze Jézust nem fogadták el, a Messiást még mindig várják... Egy tökéletes emberáldozat (Jézus) kiváltott minden állatáldozatot, illetve egyenlő értékű Ádám tökéletes életével, amiről szándékosan lemondott...
A zsidó papoknak oktatniuk kellett volna a saját népüket az Igaz Isten ismeretére (JHVH.), majd a világ összes nemzetét is oktatniuk kellett volna. E helyett, emberek hagyományait foglalták írásba (Talmud), és ez szerint éltek. Ezt már Jézus is megmondta a farizeusoknak...
Ezékiel könyve 8. fejezetében olvashatunk arról, hogy az Izraeliták milyen hamis isteneket imádtak a Biblia igaz Istene helyett. Sőt, gyermekáldozatokat mutattak be! (Jeremiás 7:31
Fölépítették a Tófet magaslatait, amely a Hinnom fiának völgyében van, hogy elégessék fiaikat és lányaikat, amit nem parancsoltam, és ami soha fel sem ötlött a szívemben.«
Jeremiás 32:35 Ezenkívül felépítették Baál magaslatait a Hinnom fiának völgyében, hogy fiaikat és lányaikat elégessék Moloknak, amit nem parancsoltam nekik. Soha fel sem ötlött a szívemben, hogy ilyen utálatosságot cselekedjenek, és így bűnbe vigyék Júdát.«)
Ezért, i.e. 607 ben, a babiloni királynak megengedte, hogy legyőzze a népét, és azt is, hogy lerombolják a templomát. 70 éves babiloni fogság után, egy maradék visszatért Jeruzsálembe, és újjáépítették a várost, és a templomot.
Jóval később: Dániel 9:26 (keresd meg.) szerint MEGÖLIK A MESSIÁST, majd egy következő vezér újra lerombolja Jeruzsálemet és a Templomot.
Ez i.sz. 70-ben, a Római hadvezér Titusz által meg is történik! (Az újabb lerombolás) Mikor? Időszámításunk szerint 70! Tehát Jézusnak i.sz. 70 előtt kellett megjelennie, mert Dániel a 9:26-ban leírta, hogy megölik a Messiást!
"Az "új szöv." nem volt tervben."
Akkor te valami hamis istenben hiszel, aki nem képes látni előre mindent, ezáltal nem egy mindenható, mindentudó.
47-es. Az első kérdéseiddel kapcsolatban.
Isten azért választott ki egy népet (Ezékiel 16:3-7.), hogy helyreállíttassa velük a tiszta imádatát. Mivel az emberek elfelejtették Ádám óta, hogy mit, és hogyan kér Isten! Betelt a Föld gonosz emberekkel, Sátán és démonimádattal.
Az Izraelitáknak adott területen olyan népek laktak, akiknek a szokásaikat nem volt szabad átvenniük a zsidóknak. Gusztustalan, mocskos imádati formákat tartottak, köztük a saját gyermekeiket égették el ÉLVE Moloknak, Baálnak... Isten ítéletét hajtották végre. (Ma nem irtanának ki ilyen népeket?)
Jézus tanításai már új nézeteken alapult! Váltságul adta magát.
Az igaz és mindenható Isten (Jehova) az ő áldozatát fogadta el.
-48-
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!