Földi életünkben vagy a halálunk után kell boldognak lenni?

Ez csak személyes vélemény lesz, és nem állítom, hogy egy szó igaz lenne abból, amit gondolok, de én a következőképp élem meg ezt a kérdést:

Szerintem a földi életünk alapvető része a szenvedés, és az én értelmezésem szerint boldognak lenni (tehát, hogy nincs bennem semmi negatív érzés, csak élvezem a létet és minden jó) folyamatosan nem LEHET lenni, képtelenség, hiszen a fájdalom az életünk szerves és elkerülhetlen része, kezdve a haláltól, mikor a másik ember összetöri a szíved, mikor elhagy a hited, de akár az életünk kezdete, a megszületés is egy trauával indul, legalábbbis nem sok baba ugrik ki nevetve az anyukájából. Az anyának meg végképp traumatikus a szülés.

Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik boldogság és öröm, de amíg a földi élet során ez fájdalommal és szenvedéssel vegyül (elkerülhetetlenül), addig a halálunk után, ha mennybe kerülünk, akkor ez a szenvedés megszűnik.

Nem tagadom meg dolgokat, amik számomra örömet jelentenek (és ezt mindenkinek más dolgok adják meg), de az olyan dolgok, mint például az ész és érzelem nélküli szexuális kapcsolatok, vagy mondjuk az ész nélküli alkoholizálás, túlevés, túlzásba vitt számítógépes játékok, stb. nem fognak tartós és valós boldogságérzetet adni, maximum pillanatnyi megnyugvást attól a fájdalomtól, amit ezekkel próbálok megszüntetni, elfelejteni.

Ez nem azt jelenti, hogy sosem szexelek, sosem szeretnék enni vagy inni, vagy nem jó érzés leülni kockulni önfeledten néha, de amikre a Biblia figyelmeztet, azok nem véletlenül vannak. Lehet persze nagyon szigorúan nézni is ezeket és mindent megtagadni, mert van, aki így fogja fel a kérdést, és lehet úgy is, hogy mindent csinálok, amíg az én jólétemet szolgálja, és tényleg valós örömforrásként szolgál, nem pedig valami űrt próbálok ezzel kitölteni, vagy egy fájdalmat próbálok elnyomni magamban.

Az, hogy kinek és milyen nézőpontnak van igaza valóságban, aki nagyon szigorúan nézi ezt és mindent tiltottnak vesz, vagy pedig annak, aki kicsit jobban közelít egy világi élethez, azt igazából senki nem tudja, különben nem beszélnénk még több ezer év után is ezekről. :)

Szerintem ne a gyülekezetre hallgass feltétel nélkül (vagy bárki másra), hacsak nem értesz velük egyet, hanem próbáld meg megtalálni a saját igazságodat, azt, ami téged is szolgál, amiben meglátod az értelmet, az igazságot, a jelentőséget.

Ha élni szeretnél a pillanatnyi örömöknek és a egyéjszakás kalandokra vágysz, akkor hajrá.

Ha a cölibátus egy valami ezen a világon túli jelentősséget jelent a számodra és megad válaszokat a kérdéseidre, akkor hajrá. :)

A lényeg, hogy az egyházak, emberek, stb. adnak egy útmutatást, de a döntést végül neked kell meghoznod, hogy mit látsz helyesnek és számodra elfogadhatónak.

Kérdező.

Találkoztam múltkor ezen az oldalon egy kérdéssel ami azzal foglalkozott hogy mit lehet csinálni egy örökévalóságon keresztül a mennyben.

Az ottani válaszok alapján pedig felmerült a kérdés. Lehetsz boldog egyáltalán a mennyben?

Tehát lényegében kockáztatsz hogy lehet hogy nincs is túlvilág és lehet totál fölöslegesen lesz szívás az egész életed vagy élvezed inkább.

De ha létezik túlvilág akkor is ott van hogy koránt sem biztos hogy a jó helyre kerülsz vagy hogy a jó hely az tényleg jó lesz.

(Főleg hogy közben tudod hogy pl rokonaid, barátaid a pokolban szenvednek)