Mitől van az, hogy vannak olyan emberek az életünkben, akik lényegében semmi okot nem adnak rá, hogy utáljuk őket vagy undorodjunk tőlük, de mégis megtesszük?

Ha van szerelem első látásra, akkor van undor is első látásra?🤔 Mind a 2 alapvető érzelem és vaktába megy.

*pl egyszer olvastam egy sztorit, az volt, hogy a csaj nagyon nagyfokú szerelmet, de ugyanakkor közben valahogy némi viszolygást érzett mégis a párjától, és ilyen regressziós hipnózisokban visszavitték őket előző életükbe, és akkor onnan az derült ki, hogy előző életükben is már voltak szerelmesek ők egymásba; a pasi valami uralkodó volt, és szintén ő volt a pasi; és szintén a csaj volt a csaj. És akkor a csaj egyszercsak várandós lett, és akkor az egyik szolga telebeszélte a csávó fejét, hogy "hú ez milyen ciki lesz,hogy házasságon kívül, ráadásul egy ilyen szegény sorból származó valakitől lesz gyereke." és akkor szóval a csávó előző életükben elvileg h@lálra rúgdosta a csajt sajnos. :S:S:S És akkor tehát így kaptak mégegy esélyt, hogy következő életükben is együttlegyenek; és amikor erre a sztorira fény derült, akkor a csajban megszűnt a viszolygás a párja iránt.

Van, hogy előfeltevést gyártunk a másikról, hogy az miért jó/rossz/gonosz, stb., és e mentén utálni a másikat ahelyett, hogy megkérdeznénk tőle ezeket a dolgokat, és majd a mentén gondolkodnánk róla tovább.

Lehet, hogy """"gonosz"""" kisugárzása van; vagy sunyi a tekintete, ahogyan néz.

Én megérzem ha a csávó köcsög vagy nem. Például nem tesz nekem semmit, de érződik hogy köcsög.