Szerintetek mitől válik valaki ateistává így született vagy a körülmények tették azzá?

Sosem hittem felsőbb hatalomban, így szerintem eleve ilyen voltam, nem menet közben alakult ki.

Amikor kicsi (max ötéves) gyerekként először találkoztam képes Bibliával, akkor meg voltam róla győződve, hogy ez csak egy díszes mesekönyv. És elszörnyülködtem, amikor rájöttem, hogy vannak felnőttek, akik azt gondolják, hogy ami benne van, az igazi. Hozzáteszem, hogy nem volt soha képzeletbeli barátom se, mint a legtöbb gyereknek, ezért azt is abszurdnak tartottam, hogy felnőttek egy képzeletbeli emberhez beszélnek, pláne csoportosan.

Ez a meggyőződésem azután is megmaradt, ahogy nőttem. Már óvodás koromban nagyon érdekelt az univerzum, a dinoszauruszok, - nem csak mesézős szinten, mindenféle ismeretterjesztő műsorokon lógtam - az őskor, az evolúció. Az ezen a téren felszedett logikus magyarázatokkal egyszerűen nem fért össze az számomra, amit a vallásosok gondoltak. Mire elsőre mentem, le tudtam vezetni egyszerű szinten, hogy hogyan alakult ki a mai ember, és melyik földtörténeti kor mikortól meddig tartott, és ez milyen életformákat vont magával, hogy hogyan vette fel a bolygónk a mai formáját.

Harmadikban, negyedikben, amikor irodalom órán vettük a különböző teremtéshez kapcsolódó sztorikat és a magyar mondákat, már akkor ágáltam a téma ellen, de úgy voltam vele, hogy még az irodalomba belefér, hiszen ugyanúgy kitaláció, mint Shakespeare boszorkányos verse. Aztán, amikor ötödikben... történelem órán elérkeztünk a kereszténység kialakulásához, és benne volt a sok képtelen mese és nem igazolható tény az anyagban, akkor már tudatosan visszafogtam magam, hogy ne hőzöngjek, és megtartsam magamnak a véleményemet. De belül egyszerűen forrtam tőle, hogy egy ilyen józan, tényeken alapuló tantárgyban mit keresnek álinformációk.

Sokáig nem tudtam, hogy ahogyan én gondolkozok, az sok embernek fura, vagy hogy erre van egy külön kifejezés, csak természetesnek tartottam, hogy nem hiszek ezekben.

Ahogy nőttem, és nőtt az információim mennyisége, fejlődtek a logikai készségeim, egyre masszívabbá és masszívabbá vált a meggyőződés, hogy az én tudomány-és információalapú, modern világnézetemmel ez az egész nem fér össze.

19 L

"Szerintetek mitől válik valaki ateistává így született vagy a körülmények tették azzá?"

Körülmények és az egó

"Mivel az ateizmus az istenhit hiányát jelenti, gyakorlatilag születéskor még mindenki ateista."

Ez nem logikus. Ettől még születhet istenhittel a gyerek. Pontosabban akkor van értelme erről beszélni, hogy ha már "tudja az eszét". Előtte se nem ateista, se nem hívő.

Az ateizmus nem az istenhit hiánya, hanem hit abban, hogy nem létezik természetfeletti. Ha igazad lenne, akkor az ateizmus egy agyatlan állapot. Hopp, igazad van ebben:)

Az ateizmus és az istenhit is logikai meggyőződést kíván (pontosabban az ateizmus illogikus ...). Egy újszülöttnek ilyen nincs.

Én agnosztikus ateista vagyok.

Tehát nem foglalok állást Isten létezése mellet, sem ellen. Adok egy kevés esélyt arra, hogy van létezik, viszont inkább arrafelé hajlok, hogy nem létezik.

Az érveim a következők (röviden):

- Mikor hívő voltam rájöttem, hogy a hitet a keresztények túlértékelik. Más, ateista emberek sokkal teljesebb életet élnek. Ezzel világossá vált, hogy a jó élethez nem kell hit.

- Elegem lett a folyamatos bűntudatkeltésből. Mivel én egy szekta jellegű kisegyházba jártam legutóbb, nekem az átlag keresztényhez képest plusz tiltások is voltak.

- A tudományokat tanulmányozva kiderült, hogy a világ megértéséséhez nem kell feltételezni semmiféle Istent.

- az ateizmusban nincsenek dogmák, ellenben a szkeptikus gondolkodás hozzátársul. A vallásoktól ez idegen, ott hinni kell a bizonyítatlan vallási hittételekben. Márpedig bizonyíték nélkül elfogadni valamit nem jó dolog.

Emlékszem arra, amikor a gyülekezetben arra hivatkoztak, hogy azért kell elfogadni egy teológiai állásfoglalást, mert a vezetők azt mondták, holott nézetem szerint az ellentmondott a Bibliának. Na, ebből is elegem lett.

Tehát az én jelenlegi világnézetem jobban fekszik nekem. Nem fogadom a hittérítőket sem. Majd ha esetleg úgy döntök, hogy mégis érdekel az istenhit, előveszem a katolikus Bibliát, és olvasom.

Inkább a körülmények, ahogy pl. egy keresztény esetében is számítanak a körülmények nagyon is. Ha egy óceáni kis szigetre születek, ahol embereket esznek, akkor nem leszek keresztény "csak úgy magamtól".

De az ateisták esetében is ezek a körülmények lehetnek nagyon változatosak. Felnőtt fejjel hozott személyes döntés vagy már a család sem volt hívő, stb.

A 7-es válaszoló vagyok.

Erre reagálnék:

"Az ateizmus nem az istenhit hiánya, hanem hit abban, hogy nem létezik természetfeletti"

Csak a magam nevében tudok nyilatkozni.

Én agnosztikus ateistaként nem hiszek sem Isten létezésében, sem a nem létezéseben. Hanem kialakult bennem egy olyan meggyőződés, hogy Isten VALÓSZÍNŰLEG nem létezik.

Semmi sem utal arra, hogy létezik, attól függetlenül, hogy a nemlétezését sem sikerült bizonyítani. Viszont minden megy nélküle, ami az ateizmus felé billenti a mérleget. Az ókorban is hasonló volt a helyzet, csak akkor a tudatlanság miatt billent a mérleg nyele a teizmus felé

Tehát én ateizmusomban semmiféle hit nincs. Következtetés van.

"Semmi sem utal arra, hogy létezik, attól függetlenül, hogy a nemlétezését sem sikerült bizonyítani."

Valaminek a nem létezését lehetetlen bebizonyítani. Ha valaminek a létezését nem lehet bebizonyítani, nincs módszer rá, hogy bizonyíthatóan érzékeljük vagy megmérjük akkor teljesen jogosan feltételezhetjük, hogy nincs.

Pl ha valaki meg van győződve róla, hogy láthatatlan, anyagtalan manók vannak a kertjében, akiket semmilyen módon nem lehet érzékelni (azt leszámítva, hogy néha spirituális úton "szólnak az emberhez") akkor végülis ezt sem lehet cáfolni, tulajdonképpen lehet hogy léteznek, de ööö...