Karácsonykor.
A.) -1.12.24.
B.) 0.12.24
Miért?
Az első, talánán nevéból fakadóan bődületes baromságokat ír :D:D
Krisztus születésének időpontját nem könnyű meghatározni. Még az i. sz. 6. század elején is Diocletianus császár trónra lépésének időpontjától számították az éveket (korábban pedig Róma legendás alapításától). Dionysius Exiguus római apát volt az, aki elsőként javasolta, hogy ne egy pogány császár uralkodásának kezdetét, hanem a kereszténység számára legfontosabb eseményt, vagyis Jézus születését vegyék a kiindulópontnak. Ezt a dátumot azonban senki nem ismerte. Az apát a Biblia és korábbi egyházatyák munkái alapján végül is oda lyukadt ki, hogy Krisztus Augustus császár uralkodásának 28. évében született. Ez lett a "Kr. u. 1." év.
Itt azonban mindjárt 4 évnyi tévedés történt, mivel Augustus ekkor már valójában 31 éve volt hatalmon, csak az első négy évben még Octavianus néven uralkodott. Ha az apát ezeket az éveket is beszámítja, akkor a születést 4 évvel korábbra kellett volna tennie. Egy további év pedig azért "veszett el", mert akkoriban még nem ismerték a nullát, így a Kr. e. 1 és a Kr. u. 1 között valójában 2 év a különbség. Ezek alapján Krisztus születése és időszámításunk kezdete között 5 évnyi eltérés van, amennyiben az apát által használt adatok hitelesek. Erre azonban nincs bizonyítékunk, így pár év különbség még belefér a képbe.
Ha a pontos évet nem tudjuk is meghatározni, van lehetőség egy szűkebb időtartam behatárolására. Két történelmi esemény siet segítségünkre: az egyik Heródes halálának időpontja, a másik pedig egy Augustus császár által elrendelt népszámlálás.
A Biblia szerint Krisztus születése Heródes király idejében történt. Bármilyen lexikonban elolvashatjuk azonban, hogy Heródes Kr. e. 4-ben halt meg. Ezt a dátumot egy olyan lázadás időpontjának megállapításából tudjuk, amelyről Josephus Flavius számol be A zsidók története c. munkájában. A lázadás Jeruzsálemben tört ki Heródes életének vége felé, mert a rómaiak egy aranyozott sast függesztettek ki a templom főkapuja fölé. Heródes leverte a lázadást, a vezetőket máglyára küldte. Azon az éjszakán holdfogyatkozás volt.
A csillagászok bármilyen időszakra és földrajzi helyre ki tudják számítani a múlt és a jövő hold- és napfogyatkozásait, így megállapították, hogy ebben az esetben vagy egy Kr. e. 5-ös, vagy egy évvel későbbi esemény jöhet szóba. Az előbbi sokkal látványosabb, ezért feltűnőbb volt. A történelmi források alapján a lázadás és Heródes halála között - amely a zsidó húsvét előtt következett be - még több hónapnak kellett eltelnie. Így - mivel a Kr. e. 5-ös fogyatkozás ősszel volt - valószínű, hogy Heródes Kr. e. 4 húsvétja előtt halt meg. Jézusnak pedig ezek szerint Kr. e. 4 előtt kellett megszületnie, ami jól összevág az Augustus uralkodásának évei körüli problémával.
A kérdéses időtartam másik végének behatárolásához is meríthetünk adatokat a Bibliából. Lukács evangéliumának második része így kezdődik:
Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár
rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első
összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.
Ezek alapján a Kr. e. 8-ban kiadott császári rendelet jöhet szóba. Augustus összesen három összeírást (vagyonösszeírást és népszámlálást) rendelt el uralkodása alatt - ezt az ankarai Augustus-templom falán lévő felirat tanúsítja. Aki ismeri az Újszövetséget, jól tudja, hogy Jézus akkor született, amikor József és Mária Betlehem városába mentek, hogy összeírják őket.
Összegezve az elmondottakat: Krisztusnak Kr. e. 8 és 4 között kellett megszületnie.
Melyik időszámítás naptára szerint?
.
ézus tanítása, nem pedig születési dátuma miatt került a Bibliába.
Mi függ a születési idejétől?
Ha bármennyit számítana is pontos születési dátuma - és aszerint hinné, vagy tagadná bárki is tanításait, akkor jogos lenne az a mai kijelentés: nem hiszek annak, aki 1990 előtt született, mondjon bármi okosat.
Az időpont bizonytalan, a fény születéséhez tették, a liturgia miatt, mivel Jézus Krisztus a világ világossága. A világ világossága, melynek bennünk meg kell szülessen.
"Megszülethet Krisztus százszor Betlehemben
Vagy benned,vagy sehol! Élet s halál ebben." (Silesius)
A Bibliai kronológia szerint több információ szerint is kiszámolható. Ebben segitségre van az uralkodók idejének megnevezése, illetve a Hónapok leirása, vagy hogy bizonyos események mikor és miért zajlanak.
Ennek fényében Jézus Körülbelüli születésének éve, i.e.2-ben volt, a Gergely naptár szerint október hónap elején.
A második válasz volt eddig a leghasznosabb; valójában az Evangéliumok -habár nem írnak pontos dátumot- elég jól elhelyezik Jézus születését a más forrásokból ismert események között.
Heródes uralkodása és halála, az augustusi census, Quirinius hivatali ideje jól ismert időszakra esik. És az említett csillagászati kronológia az ókori történelemben a legpontosabb időpontmeghatározást teszi lehetővé.
Az említett eseményeken kívül a Máté által írt "csillag" segítségével pontosabb meghatározásra is lehetőségünk van (most ne menjünk bele, mi volt ez a jelenség és miért volt ez egyértelmű jel) -eszerint az i.e. 7. év október elején születhetett. Ezt az időpontot gyakorlatilag mindenki elfogadja...
A Biblia nem közli Jézus születésének idejét. Annyit meg lehet állapítani, hogy vagy tavasszal, vagy ősszel történt, az időjárás miatt is (a pásztorok kint voltak éjjel is a nyájjal).
Bibliakutatók inkább az őszi dátumot tartják valószínűbbnek. A December 24 vagy 25 az az államvallássá vált kereszténység (római katolicizmus) által kijelölt dátum volt a IV. század után, hogy ekkor lehet-kell ünnepelni, mert ekkor a pogányok a napfordulót ünnepelték, és ezt az ünnepet úgymond le kellett győzni.
"
Dionysius Exiguus szerzetes Jézus születését – minimum négy év eltéréssel – Róma alapításának 754. évében határozta meg.[35] Ezzel meghatározta a nyugati keresztény időszámítás (aera vulgaris) kezdőpontját.
Jézus születésének és keresztre feszítésének adatait legrészletesebben az evangéliumok tartalmazzák, de ezek többnyire nagyobb léptékű, összefoglaló jellegű és személyes beszámolók, nem pontosan dátumozott, tudományos igényű munkák, általában közvetett módon közölt (bizonyos, ismertebb eseményekhez, pl. egy uralkodó regnálásához kötött) és az idő teltével egyre kevésbé pontosan értelmezhető időadatokkal, Jézus születésének és keresztre feszítésének pontos dátumát illetően jelentős viták alakultak ki még a keresztény hittudósok között is.
Születés és egyházi hagyományok
Máté evangéliuma Jézus születését Heródes király – aki elrendelte a két év alatti kisgyermekek lemészárolását – idejére teszi. (Máté 2,16) A zsidó történész, Iosephus Flavius beszámolója szerint röviddel Heródes halála előtt holdfogyatkozás volt. Asztronómusok[36] ezt a holdfogyatkozást i. e. 4–re teszik, ami alapján Jézus legvalószínűbben i. e. 6-ban született. Lukács evangéliuma viszont Jézus születését a szíriai Cirénius helytartósága alatt tartott népszámlálás idejére teszi. Iosephus szerint ez i. sz. 6-ban történt. E két eltérő beszámoló közötti ellentmondások feloldására számos magyarázat született.[36] Némelyek azt gondolták, hogy Iosephus tévedett, és Ciréniusnak volt egy másik, rövidebb uralkodása Heródes idején is, vagy hogy Iosephus a népszámlálás befejezési idejéről számolt be. Mindenesetre Jézus születésének pontos dátuma történelmileg ellenőrizhetetlen.
"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!