Bűn vagy elítélendő, ha valaki katonaként háborúban gyilkol?

Nem jó példa a törvény és a tízparancsolat, annak ellenére, hogy a Biblia tökéletes törvénynek nevezi, mivel Jézus váltsága eltörölte a paragrafus szerinti/szellemű törvényt.

Jézus nem fűzött még több szabályt a Mózesi Törvényhez, hanem inkább megmutatta a zsidóknak, hogyan kellett volna mindvégig ésszerűséggel és irgalommal alkalmazniuk ennek a Törvénynek az egészét. Emlékezz csak vissza például arra az esetre, amikor egy vérfolyással sújtott asszony közelítette meg őt. A Mózesi Törvény szerint, akit az asszony megérintett, tisztátalanná vált, ezért semmi esetre sem lett volna szabad a tömegbe mennie (3Mózes 15:25–27). De ő olyan elszántan szeretett volna meggyógyulni, hogy keresztülfurakodott a tömegen, és megérintette Jézus ruháját. Vérzése azonnal elállt. Vajon Jézus megfeddte őt, amiért megszegte a Törvényt? Nem, sőt inkább megértette, milyen kétségbeejtő volt az asszony helyzete, és a Törvény legnagyobb elvét mutatta be — a szeretetet. Beleérzően ezt mondta neki: „Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból” (Márk 5:25–34).

Krisztus törvénye többszörösen is a szabadsággal függ össze (János 8:31, 32). „Egy szabad nép törvényeként” és „a szabadság tökéletes törvényeként” utalnak rá (Jakab 1:25; 2:12). Természetesen az embereknél minden szabadság viszonylagos. Ez a törvény mégis sokkal nagyobb szabadságot kínál fel, mint az elődje, a Mózesi Törvény. Miért?

Elsősorban azért, mert senki sem születik Krisztus törvénye alatt. Az olyan tényezők, mint például a faji hovatartozás vagy a születési hely, nem számítanak. Az igaz keresztények szívükben, szabadon választják, hogy elfogadják a törvény iránti engedelmesség igáját. Így téve rájönnek, hogy ez az iga kellemes, a teher pedig könnyű (Máté 11:28–30).

Míg Mózes, az ó szövetség közvetítője leírta a Mózesi Törvényt, Jézus, az új szövetség Közvetítője, sosem írt le egyetlen törvényt sem. Ő inkább élte e törvényt. Tökéletes életútjával mindenki számára követendő mintát adott (1Péter 2:21). Talán ezért utaltak a korai keresztények által gyakorolt imádatra úgy, mint ami „az Út” (Cselekedetek 9:2; 19:9, 23; 22:4; 24:22, Vida fordítás).

Erre a részre azért volt szükség, mert a kiírt kérdést anélkül nem lehet megmagyarázni, hogy Jézus "törvénye", azaz példája számunkra mit kellene, hogy jelentsen.

Ezt pedig a következőben írom le.

Aligha meglepő ezután, hogy Jézus összeütközésbe került napjai zsidó vallásvezetőivel. „A szabadság tökéletes törvénye” annyira távol állt az írástudók és a farizeusok gondolkodásmódjától, hogy távolabb már nem is állhatott volna. Ember alkotta szabályokkal próbálták ellenőrzés alatt tartani a népet. Tanításuk elnyomóvá, kárhoztatóvá, negatívvá vált. Ezzel éles ellentétben Jézus tanítása lenyűgözően építő és pozitív volt! Jézus gyakorlatias volt, és az emberek valóságos szükségleteivel és gondjaival foglalkozott. Egyszerűen tanított, és őszinte érzéssel, a mindennapi életből vett szemléltetéseket használt, és Isten Szavának a tekintélyére alapozott. Ezért „álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán” (Máté 7:28). Igen, Jézus tanítása a szívükig hatolt!

Vajon arra kell ebből következtetnünk, hogy Krisztus törvénye, mivel a „szabadság” törvénye, ezért engedékeny, míg ellenben a farizeusok valamennyi szájhagyományukkal legalább szigorú korlátok között tartották az emberek viselkedését? Nem. Napjaink jogrendszerei azt mutatják, hogy gyakran minél több törvény van, annál több kiskaput találnak az emberek.

Javarészt a farizeusok voltak a felelősek azért, amilyen formában ma a judaizmus létezik, nem meglepő tehát, hogy a judaizmus még mindig kiskapukat keres a sabbath-hoz hozzátoldott sok korlátozásban. Ha valaki például ellátogat egy ortodox zsidó kórházba sabbath-on, azt láthatja, hogy a lift automatikusan megáll minden emeletnél, hogy az utasnak ne kelljen bűnös „munkát” végeznie, vagyis hogy ne kelljen megnyomnia a lift gombját. Néhány ortodox orvos olyan tintával írja meg a recepteket, amely néhány nap múlva eltűnik. Miért? A Misna az írást „munkának” tartja, az „írást” pedig úgy határozza meg, mint ami maradandó nyomot hagy.

Jézus napjaiban a farizeusi szabályok megsokasodása arra vitte az embereket, hogy keressenek kiskapukat, hogy szeretet nélküli, gépies cselekedeteket hajtsanak végre, és hogy álszent külsőt vegyenek fel, elfedve belső romlottságukat (Máté 23:23, 24).

Krisztus törvénye ezzel ellentétben nem táplálja az ilyenfajta hozzáállást. Valójában, ha egy olyan törvénynek engedelmeskedünk, amely a Teremtő Isten iránti szereteten alapul, és ennek úgy engedelmeskedünk, hogy Krisztus mások iránti, önfeláldozó szeretetét utánozzuk, akkor a magatartást illetően ez sokkal magasabb szintű irányadó mértéket eredményez, mint amilyet egy formális jogszabálygyűjtemény követése eredményezne. A szeretet nem keres kiskapukat; megóv az olyan ártalmas dolgok cselekvésétől, amelyeket egy törvénygyűjtemény esetleg nem tilt kifejezetten. (Lásd: Máté 5:27, 28.) Krisztus törvénye tehát arra fog indítani minket, hogy olyan módokon tegyünk meg másokért bizonyos dolgokat — mutassunk ki nagylelkűséget és szeretetet —, amelyekre egyetlen formális törvény sem tudna rávenni minket (Cselekedetek 20:35; 2Korinthus 9:7; Zsidók 13:16).

Ugyanúgy, mint ahogy a judaizmus esetében volt, a romlás több formában is megmutatkozott a kereszténységben. A kereszténység is a hamis tantételek és a laza erkölcs csapdájába esett. Azok az erőfeszítések, amelyeket nyája védelmében a külső hatások ellen tett, gyakran még a tiszta imádat fennmaradó töredékét illetően is bomlasztónak bizonyultak. Elszaporodtak a merev és Írás-ellenes törvények.

Tagadhatjuk-e ha őszintén belegondolunk, hogy a kereszténység úgy általában hasonló hibába került az évszázadok során? Emberi szabályok sokaságától hemzseg sok egyház, melyek erősen elhomályosítják a Krisztusi út tisztaságát, és egyértelműségét!

Napjainkra a kereszténység több tízezer felekezetre forgácsolódott, amelyek között a túlzottan szigorútól kezdve a rendkívül engedékeny is megtalálható. Ilyen vagy olyan módon sokuk ’annak felette bölcselkedett, ami írva van’, engedve, hogy az emberi gondolkodás irányítsa a nyájat, az isteni törvény rovására (1Korinthus 4:6).

Csoda-e hát, ha a kereszténység népe az ilyen egyszerű, Krisztusi példákkal hamar értelmezhető kérdésekben, ekkora vita és ellentmondásokba keveredik? Miért nem tudnak az emberek például a fent kiírt kérdésre egyértelmű Jézusi példával válaszolni? Talán túl kényelmetlen, vagy kényes a kérdés?

Pedig Jézus a Mózesi "Ne őlj" parancsot a keresztények számára tökéletesen érthetővé tette, minden elhomályosító, mentegetőző véleménnyel ellentétben.

Említve lett ugye a szeretet, melyet a magukat keresztényeknek vallóknak alapvetően gyakorólniuk kellene.

Amennyiben mégsem gyakorólják, hanem pl. pont az emberek önző háborúiban egymás ellen fordulnak, akkor az az azonosító jel, amit Jézus a "szeretet"-ként jelölt meg, nincs meg bennük, vagyis nem Jézus követők, bármit is mondjanak.

Ennyire egyszerű, de ha nem, cáfolja meg valaki a bibliából! Köszönöm.

Nem bonyolult, de volt már, hogy feltették ezt a kérdést:

Mi a háború első áldozata?

Az igazság!

Ennyi!

Az előttem szólóval is teljesen egyetértek!

Mert mi, itt a kisember szintjén gyárthatunk (igaz, még ezt sem kell, mert kreálnak helyettünk) mindenféle földhözragadt, emberileg talán érthető indokokat, melyekkel "igazságosnak" tüntethetjük fel a saját agressziónkat (pl.önvédelem, vagy valamely terület jogosnak vélt visszahódítása), de ezek az indokok mindkét, vagy minden oldalon hasonlók.

Valójában azt kellene megérteni, hogy annál jobban senkik sem ragadtatják el magukat a háburútól, mint akik a háttérből irányítják!

Manapság a túlfűtött nemzeti érzelmeket lehet jól meglovagolni, régebben amikor még 'államvallások' is voltak, akkor pluszban még azokat is.