Reális az Urál-Altáji nyelvelmélet?

Érdekes, hogy az én nyelvemben meg épp ez lesz belőle, mert pont az én hangtípusom.

Sztem amúgy értetted a lényeget, hogy ez milyen szép egy hang, de ez esztétikai ítélet.

Amúgy a legalább több száz szó épp ezzel magyarázható, az említett szavak, vagy vegyük a csomót, az indogermán steu tőből, ami verdichten sich: ste+mó, germán szó, vagy ebből a cseppűt a latin stuppa.

Nekem nem objektív a finnugor-magyar, hanem hülyeség, mert ronda, de ez egy esztétikai ítélet, persze abban sok igazság van.

Nekem sohasem lesz a celjad-ból család, csak zéljad, a c-cs változás nekem osotobaság, nekem csak az st-ből lesz család, a germán stalda, stalad.

Sohasem lesz az indogermán sreu-tőből cs, ami a finnugorban serte, ami talán csurog, ezzel szemben a germán st-ból már cs lesz, de c-ből és s-ből nem lesz cs.

A szócsalád csor- töve ősi örökség az uráli korból: vogul csork-, finn sorottaa, szelkup sormba (‘folyik’). Hangutánzó igék, akárcsak a közös uráli tő magyar származékai. A ~ majd minden származékának van csur- tövű formája is köznyelvi szinten; a csurgó, csurran csakis így használatos.

Ezek az indogermán sreu tőből vannak, de ebből sohase lesz csor, csak a sto-ból, Strom, strudeln, csordul.

Persze, mert nem az IPA átírást használtam, hanem a magyar jelölést.

A cs a t /t/ zárhang és az s /ʃ/ réshang összetétele: /t͡ʃ/.

A c a t /t/ zárhang és az sz /s/ réshang összetétele: /t͡s/.

Érdekes, hogy nálam a ts sohase cs, hanem tsh.

Kocsi=Kiste

Kutsche= kutshe

A ts az a metathese, nem pedig fordítva. A germán Kiste is jelentett kocsit, nem csak a mostani szleng, viszont a ts az metathese és nem cs, épp a ts a a metethese és nem fordítva.

#25: Annyit hozzátennék, hogy manapság már az uráli nyelvek felosztását is sokan újragondolták. Tehát nem finnugor és szamojéd ágakra osztják őket, hanem nyugat-urálira(balti és volgai finn nyelvek+a permi nyelvek) és kelet-urálira(szamojéd és ugor nyelvek, ergo mi magyarok is ide tartozunk).

Láthatjuk, hogy a tudomány folyamatosan halad előre és korrigálja önmagát. Viszont a germagyar nyelvelmélet hatalmas nagy valószínűséggel így is, úgy is zsákutca, bármilyen irányból nézzük :-)

A germagyar nem elmélet, hanem a valóság, minden mástól megfosztva, a finnugor önmagában meg értelmetlen, ezoterikus.

Nekem a szavak azt jelentik amit, és azt is jelentették.

A germagyar adja magát, szinte minden germán, és a germán nyelvből magyarázható sokminden újkurd és újperzsa módon.

Kérdem én ez mivel értelmesebb:

Az obi-ugoroknál, a permi nyelvekben és a cseremiszben nincs külön jele a felszólító módnak. Cser. tol 'gyere', ile 'élj'. Ezekben a nyelvekben puszta igető jelöli a felszólítást. Ez is alapnyelvi eredetű lehet. A magyar puszta igetöves felszólítás emléke lehet a jer, jövel alak. Az ősmagyar kor kései szakaszában alakult ki a *-j felszólítómód-jel. (Korábban ezt az alapnyelvi *-k jelből vezették le.) Rédei Károly szerint finnugor *-j kicsinyítő képzőből származik, ami a vokatívuszban is használatos volt. A vokatívusz és a felszólító mód kapcsolatára pedig igen sok példánk van.?

A felszólító mód, mint a germán optatív, amit a gót is felszólítónak használ, sokkal értelmesebb: birjau, vagy ősgermánul birjaum, mint bírjam. A Halotti ének szerint:bírjamak, mint a gót beireim, vagy berjem.

Mint mondtam, több közös van sok midnenben a magyar és az újkurd és az újperzsa között.

Germagyar képzések:

gót szenvedő szerkezet, jelen idő: duzzadó, az adó

gót futur 2 szenvedő szerkezet: bairandó, bíranndó(töbes szám)

ja képzés: birtokos képzés, levélje, apáj, kopja

om, em, ma képzés: halom, barom,

ny képzés: nja képzés, mint szekrény, germán skrīnja

fauswa, förvény, örvény

ing képzés: láng, lo germán tőből

vagy ong képzés: hrenga, korong

dwa képzés: kedv, borotva

ada képzés: szabad, garázda

al képzés: agla, atal, ágál, utál

st képzés: duzzaszt, husten

og képzés: morog, mint a steigenben

ász képzés: halász, gót képzés, az eis

causatív képzés: jan képzés, gerjeszt, bocsánat, ít képzés, mint a kuwat, szakít, skaida

itja: kausatív képzés: szívatja, szivattyú

ed-es képzés: ered, ez lehet, hogy causatív,

Látomásom látjumak teljesen germán mondat, germánból újperzsa vagy újkurd módon meg lehet magyarázni az agglutinációkat, az om, az ed és a többit.

Nem megtudom magyarázni germánból az összes m-es képzést?:

Négy m-es képzés van a germagyar nyelvben:

barom: óm, ma germán képzés

baromom: om, mint a kurdban vagy a perszában, de germagyar lehet, úgy jögetett létre mint azok, ehhez

bírjam: egye szám, bírom, ősgermán, ősindogermán? (bim, habém)bírjamak (mi, felszólító)

m indogermán képzés igénél: töm, támaszt

Érdekes, hogy ennyi germán-indogermán képzés van a nyelvben amit a magyar magénak érez, és még se az?

Hogy tudott ennyi képzés meghonosulni( st(stén), do(tun, kausatív presenz), birtokos ja, felszólító ja, ítja kausítv egy formája, abból a germagyaros szivattyú, ít kausatív, ad a főnévképző,om főnévképző(hallomásÖ, ás főnévképző(híromás, az al germán képző, mint ágál, útál, adnó képző, lehetne sorolni, és ehhez az összes agglutináló indogermán suffix, mondjuk a kurd vagy a persza, ami pont olyan mint a magyar, germagyar.

A magyar nyelvben meg hamisak a változások,mint l-ly-j-gy, a bogyóra, sokkal egyérelműbb a bogyó esetében a basjó-bodjó.

A magyar nyelv kentumnyelv illetve faszanyelv(peis az indogermán fasz, a fasz a magyar, germagyar, fátyol magyar, pelenka szláv).

Szóval most akkor a világ nyelvészeinek 99,99%-a ezoterikus, szenilis hülye?

Vagy csak germagyar polgártársunk szenved a ,,mindenki hülye, csak én vagyok helikopter" effektusban?