Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Miért nincs szó mostanában az...

Miért nincs szó mostanában az oktatásról? (Online oktatás)

Figyelt kérdés

Tavaly ugyanez volt a helyzet vírus ügyileg, mint most. Annyi volt a különbség, hogy a napi átlag fertőzöttektől 1-2 hét lemaradás volt idén a tavalyihoz képest.


Tavaly alapból maszkban kellett kezdeni az egyetemet, ahol nekem pl. 8 tárgyból 3 volt jelenléti, 5 pedig online. Amire bejártunk is ki kellett hagyni 1-1 helyet egymás közt, illetve korlátozva voltak a létszámok.


Ehhez képest idén először maszk se kellett, 2 hét után vezették csak be. Az összes óránk kizárólag csak jelenlétiben van. Helyet sem kell kihagyni, van olyan óra, ahol 100 fős teremben vagyunk 120-an, mindig hátul ácsorognak, akik ülnek pedig egymás hegyén-hátán vannak, nyomorogva. Maszk is csak termekben kötelező, de az órák több, mint felén maszkot sem hordanak, mert a tanárt nem érdekli. Ráadásul ez egy informatikai kar, aminél semmi nem indokolja a jelenlétit. Sőt, így pl. programozás gyakorlaton nem is tudunk mit csinálni, mert a tanár csak magyaráz 120 embernek diákról, mert nem volt képes több gyakorlatot létrehozni, hogy gépen programot írjunk óra közbe... Így nem lehet megtanulni rendesen programozni, ezzel szemben online rendes gyakorlatok voltak, de így nem lehet megtanulni.


Közben idén megelőztük a tavalyi napi átlag fertőzöttet, napi számban az elmúlt héten szinte minden nap 4000 fölötti megbetegedés volt, hétfőn pedig közel 7000. Ez mindamellett, hogy 6 millió ember be van oltva. Mondják, hogy milyen hatásos az oltás, de mégis már több a megbetegedés, mint tavaly. Erre is csak most hoznak ilyen béna intézkedéseket. Azért értitek nagy a kontraszt tavaly és idén között. Sokan meg is halnak sajnos. :(


Értemén, hogy nem lehet bezárni az országot, stb. De mint egyetemista, nagyon rossz érzés az egész. Egyetemek az egyik legnagyobb veszélyforrások. Ott vagyunk több százan az egyetemen, csak egy szakon ülünk egy órán átlagosan 120-150-en, és van 10 szak a karon. Egymás hegyén hátán kell lenni, terembe alig férünk be. Vidékiként pedig sokat kell utazni. Ezek a legnagyobb veszélyforrások a vírus tekintetében és pont ezek az intézmények, amiket könnyen és kényelmesen át lehetne állítani online, semmit nem akadályozva ezzel. Tényleg informatikai kar, ahol nem indokolt a jelenlét. Nekem ráadásul van olyan családtagom, aki ki van téve a kockázatnak, beoltani sem lehetett. Elkerülhetetlen, hogy ne találkozzunk, így nagyon féltem. :(


Tudom mindenki kérdezi, hogy mikor lesz online oktatás, én nem ezt kérdezem. Az én kérdésem viszont ezek tekintetében arra vonatkozik, hogy miért nincs még csak egy árva szó sem erről? Miért nem beszélnek az online oktatásról? Mindenki csak kussol, mintha nem is lenne vírus és rettentő mód bosszantó. Nagyon felelőtlenek és sunyik. Bezzeg tavaly már napi 10-20 embernél milyen intézkedések voltak, most meg még csak szó sincs...



2021. okt. 30. 12:49
1 2 3 4 5
 31/43 anonim ***** válasza:
0%

Fikázod itt az agrár szakokat, hogy hülyék járnak oda, de nélkülük nem lenne ott a lidlben a kaja amit megeszel, valamint minden héten romlott húst vennél és 3 naponta lenne valami élelmiszer okozta betegséged.


Arról nem is beszélve, hogy a világ élelmezési válság előtt áll, így az egyik legfontosabb terület az agrárium lesz, és nagyon fel fog értékelődni az itt szerzett szaktudás.


Nem hiába nyomnak száz meg ezermilliárdokat az élelmiszeriparba és a mezőgazdaságba.


De hiába mondom ezt egy olyannak, akinek az a legnagyobb baja, hogy napi 2x30 percet kell utaznia, és a legnagyonb szívfàjdalma az, hogy két óra közőtt nem tud netflixelni.

2021. nov. 12. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/43 anonim ***** válasza:
42%

"Fikázod itt az agrár szakokat, hogy hülyék járnak oda, de nélkülük nem lenne ott a lidlben a kaja amit megeszel"


De, képzeld el hogy ott lenne. 🤣 Tudtommal nem te vagy az operátor abban a gyárban, ahol a futószalagról a konzerves meg a zacskós kaja legurul. Gondolom nem te kapálod fel a mezőt, és nem te aratod le a gabonát, és nem is agrármérnökök csinálják, hanem kétkezű munkás emberek. Nagyszüleink idejében még nem volt diplomás kapáló ember minden utcasarkon, mégis tudtak kenyeret sütni, volt étel az asztalon, nem kellett agrokémiai tudás és növény- állatélettani ismeretek ahhoz, hogy a kerti zöltségtermesztésből megéljenek.


"Arról nem is beszélve, hogy a világ élelmezési válság előtt áll, így az egyik legfontosabb terület az agrárium lesz, és nagyon fel fog értékelődni az itt szerzett szaktudás."


Igen, ezt halljuk már jó ideje. Hidd el, hogy nem olyan bonyolult szaktudás az.



"Nem hiába nyomnak száz meg ezermilliárdokat az élelmiszeriparba és a mezőgazdaságba."


Azért nyomnak bele annyit, hogy a földbizniszes oligarchàkat kitömjék állami pénzekkel, te nagyokos. 🤣🤣🤣 Ennyire naív ne legyél már pls.


"De hiába mondom ezt egy olyannak, akinek az a legnagyobb baja, hogy napi 2x30 percet kell utaznia, és a legnagyonb szívfàjdalma az, hogy két óra közőtt nem tud netflixelni."


Nem, de te tényleg brutál sötét vagy, ha huszon akárhanyadik hozzászólás után sem bírod megérteni, amit értelmesen leírtunk. A tisztességes agrármérnökökre való tekintettel kérlek, hogy több kommentet ne írj, mert csak magadat járatod le vele, és a normalis agrár szakosokat, hogy ennyire nem bírsz felfogni két magyar mondatot sem. Mindenki lenullázza az összes kommented, nem tűnik fel, hogy nem nálunk van a hiba?


Még egyszer megkísérlem:


NEM LUSTASÁGBÓL, MEG PUSKÁZÁS MIATT SZERETNÉNK ONLINE VIZSGÀT.

HA KELL SZÓBAN BÁRMIKOR LEFELELEK WEBKAMERÁN IS, CSAK NEM AKAROK 100X EMBERREL EGYÜTT POSHADNI EGY BUSZON, HOGY LEBETEGEDJEK, MERT NINCS IDŐ BETEGNEK LENNI, ÉS HIÁBA AZ OLTÁS, MAGASABB A FERTŐZÖTTEK SZÁMA, MINT TAVALY ILYENKOR. SZÓVAL LOGIKUS LENNE LEGALABB AHOL LEHET, ONLINE OKTATÁST BEVEZETNI.

2021. nov. 12. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/43 anonim ***** válasza:

"speciális nemesített növényeket vagy éppen a zacskós leveshez szükséges technológiát meg nyilván Bözsi néni rántotta elő a bugyogójából"


Jaj igen, egy éhség idején pont speciális nemesített növényekre lesz szükség. 🤣🤣🤣

A technológiát meg nem az agrármérnök állítja elő egy zacskós leveshez, de mindegy. 🤣


"Egytemistaként, 2-3x oltva ezrelékekben mérhető a súlyos covid lefolyás."


1) egyetemen sincs a hallgatók kb 30-40%-a beoltva, és nem is várhatod el, hogy egy 1 éve létező oltással mindenki libasorba jelentkezzen beoltatni magát. Igen, én hiszek a tudományokban, én felvettem, de láthatóan vannak, akik soha semmi esetre nem vennék fel és mivel még 1 éves az oltás, ezért nem is várhatod el habzó szájjal, hogy mindenki álljon sorba érte.


2) még mindig nem bírod felfogni hogy felvehetek 3-at is, attól még elkaphatom, és napokra, hetekre karanténba kell vonulnom, addig meg a kötelező zh-kat nem tudom megírni, ellenben online oktatás mellett otthonról is megírhatom betegen is. Tavaly 6 csoporttársamnak is jól jött az online, különben bukta volna a félévet, mert pont beteg volt zh idején, és nem volt pótalkalom, vagyis ha jelenlét mellett ment volna, akkor karanténból nem írták volna meg.


A másik meg, hogy felelősséggel tartozunk szerintem azokért is, akik nem oltatják be magukat, mert tudom, a te felfogásod szerint pusztuljon, aki nem adja be az oltást, csak meg lehet érteni azt is, aki fél az oltás esetleges kockázataitól. Mellesleg több a napi fertőzött és a gépen lévők száma mint tavaky ilyenkor. Józan gondolkodással ezt az időszakot online oktatással ki lehetne húzni, nem mindenáron a janit játszani, hogy f.szául megy minden.

2021. nov. 12. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/43 anonim ***** válasza:
100%

"de a többség nem így van ezzel, és több embernek hátrány az online oktatás, mint előny,"


Erről azért a te nevedben ne tegyél ennyire határozott állítást, mert a mi szakunkon is a 80% online-t akar, és más karokon is, ahol tudják, hogy online is ugyanazt a f.st adják le, mint élőben, ott is azt akarják, mert teljesen logikus volna.

2021. nov. 12. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/43 A kérdező kommentje:

Az előttem lévő kommentelő már nagyon jól leírta a dolgokat. Én nem szeretném egyik szakmát sem becsmérelni, de tényleg idegesítő, hogy hiába írunk le valamit 5*, akkor is ugyanazt a dumát kell lökni és nem lehet megérteni.


"Ahogy már leírtam, agrár, műszaki, egészségügyi, pedagógiai. sport, termtud. szakhoz elengedhetetlen a jelenléti oktatás"


Igen, van amihez elengedhetetlen, de az a baj, hogy nagyon végletekben gondolkozol. És pont erről beszélünk: a rugalmasságról. Nem azt mondjuk, mint te, hogy vagy mindent bezárunk, vagy semmit. Pont az a lényeg, hogy ahol nem indokolt, oda ne kelljen bejárni. De amiket említesz szakok azok közül is van egy csomó olyan, amit hibriden meg lehetne oldani. És láss csodát, ott sem élőben lenne eszerint az órák többsége. Műszaki szakokon egyébként szinte csak matek és fizika van. Műszaki karon járok mérnökinfóra. A karon 10-ből 2 olyan szak van, amin az 7 félév alatt van 2 olyan félév, ahol van 2-3 tárgy amihez kell jelenlét. A többi csak ilyen-olyan számolgatás, stb.


"Értem én a besavanyodott embereket, akik úgy jártak be az egyetemre, hogy senkivel nem beszélnek és rohannak haza egyből, azoknak jó volt egész nap a szobában ülve teams-t hallgatni"


Ezt is már leírtam. A szakokra szinte mindenki úgy megy oda, hogy van már egy adott csoportja, barátai, akikkel együtt megy és nem foglalkoznak mással. Akik alapból egyedül vannak, azok pedig úgysem mennek oda senkihez, csak magukba elvannak. Az sem mellékes, hogy miért kéne egyetem a kapcsolatépítéshez? Mert egyetem nélkül nem lehet? Ez még szomorúbb, mert ezzel azt állítod, hogy egyetem nélkül képtelen vagy kapcsolatokat építeni. Az emberek nagy többségének még általános-gimi alatt kialakulnak a kapcsolatai, a legfontosabb évek alatt. Meg mi az, hogy nem beszélnek senkivel? Nagyon sok mindent lehet megbeszélni egy nap 4* 15 perces szünet alatt... Ha meg ezzel arra célzol, hogy óra alatt is lehet beszélgetni, ezzel minket erősítesz, mert ezek szerint élőben rohadtul nem az órára figyeltek. Ezzel ellentmondva saját magatoknak, akik azt állítják, hogy "online csak háttérzajnak megy az óra". Ha viszont nem erre célzol, akkor bocsánat. Viszont ez esetben még rosszabb a helyzet, mert ezek szerint te csak egyetem ideje alatt beszélgetsz emberekkel én viszont egyetemen kívül is meg tudom beszélni másokkal a dolgaimat. :D

2021. nov. 13. 17:32
 36/43 A kérdező kommentje:

Ja igen! Egyébként még nekem az fura, hogy élőben 1* mondják el a dolgokat, ha nem figyeltél így jártál, viszont online felvétel miatt vissza lehet nézni. Mivel már 5* le kellett írni ugyanazt, hogy megértsd, nem tudom, hogy neked hogy lehet elég, ha élőben 1* elmondják.


Ha pedig félreértettem amit mondasz, akkor bocsánat! Csak akkor az a baj, hogy ezek szerint élőben nem tanítanak meg rendesen még érvelni sem.

2021. nov. 13. 17:38
 37/43 anonim ***** válasza:
34%

"Ja igen! Egyébként még nekem az fura, hogy élőben 1* mondják el a dolgokat, ha nem figyeltél így jártál, viszont online felvétel miatt vissza lehet nézni. Mivel már 5* le kellett írni ugyanazt, hogy megértsd, nem tudom, hogy neked hogy lehet elég, ha élőben 1* elmondják."


Lol.


Gondolom ha mérnökinfóra jársz, akkor találkoztál már a következő dolgokkal:


-Toll, füzet / iPad + pencil /laptop + word

-Előadás jegyzetek, ajánlott irodalom

-Email a tanárnak ha van kérdés / óra után megkérdezni azt amit nem értesz


Érdekes módon ezekkel a dolgokkal sikerült elvégeznem a BSc-t személyes jelenléttel, tárgygörgetés nélkül. Tehát igen, elég ha egyszer elmondják az anyagot.


"Igen, van amihez elengedhetetlen, de az a baj, hogy nagyon végletekben gondolkozol. És pont erről beszélünk: a rugalmasságról. Nem azt mondjuk, mint te, hogy vagy mindent bezárunk, vagy semmit. Pont az a lényeg, hogy ahol nem indokolt, oda ne kelljen bejárni. De amiket említesz szakok azok közül is van egy csomó olyan, amit hibriden meg lehetne oldani. És láss csodát, ott sem élőben lenne eszerint az órák többsége. Műszaki szakokon egyébként szinte csak matek és fizika van. Műszaki karon járok mérnökinfóra. A karon 10-ből 2 olyan szak van, amin az 7 félév alatt van 2 olyan félév, ahol van 2-3 tárgy amihez kell jelenlét. A többi csak ilyen-olyan számolgatás, stb."


Igen, valóban sokkal "életszerűbb" a következő szituáció:

-Reggel 8:00-10:45, kémia előadás, ez lehet online ugye.

-11:00-14:45 a tárgyhoz kapcsolódó labor, akkor lehet befutni az egyetemre, bár ha nem vagy kolis, sehogy nem érsz be (vagy akkor az egyetemen nézed, de akkor már nem mindegy?).

-15:00-17:45 valami más előadás, de ugye ha meg akarom hallgatni, és esetleg élőben akarok valamit kérdezni a tanártól, akkor ígyis-úgyis az egyetemen vagyok.


De ha csak azt veszem az egyszerűség kedvéért, hogy 8-12 előadás, majd 13-16 labor, akkor a beutazást úgy se spóroltad meg, ugyanúgy elmegy rá a időd, tehát ott vagy ahogy a part szakad. Heti 4 nap voltak így óráim és 3 nap laborok / gyakorlatok, tehát tudom miről beszélek.


Tavaly ősszel toltam így az MSc-t hibrid oktatásban, zseniális volt mondhatom. Szóval baromira nem életszerű még a hibrid oktatás sem ilyen gyakorlatigényes szakokon, mert minden egyetem labor kapacitás hiánnyal küszködik, és egyszerűen nem lehet módosítani úgy a programot, hogy kivitelezhető legyen.


Te gondolkozol végletekben, mert a te kis szociális burkodban mindenki imádja az online-t az nem jelenti azt, hogy egy általánosan a többség álláspontját képviselné. Tudod, van az a híres Orosz László idézet, hogy "Gondolkozz globálisan, tegyél érte lokálisan, és ne fordítva".


Tehát ha te nem akarod az idődet fecsérelni a bejárással (amit értek), meg rugalmasságot szeretnél, akkor ott van a levelező képzés, mert azt pont erre találták ki.

Vagy ha nem akarsz levelezőre menni, akkor költözz közelebb a sulihoz, rendezd úgy az órarended, hogy minél kevesebbszer kelljen bejárni.



Azt meg továbbra is tartom, hogy nem lehet érdeksérelem nélkül egy szakot full online-ra rakni, míg a másikat full személyesre. Tehát pl. egy magyar-töri tanár (aki a ti elgondolásotok szerint 99%-ban nyomhatná online), meg egy biosz-kémia tanár (akinek nagyrészt bent kellene lennie) az igazságos lenne szerintetek?

2021. nov. 13. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/43 anonim ***** válasza:

"Tehát igen, elég ha egyszer elmondják az anyagot."



Idézem az egy mondattal korábbi állításodat is:


"Email a tanárnak ha van kérdés / óra után megkérdezni azt amit nem értesz

Érdekes módon ezekkel a dolgokkal sikerült elvégeznem a BSc-t személyes jelenléttel"


Tehát előző mondatodban meg is cáfoltad, hogy nem elég, ha a tanár egyszer elmondja az anyagot, mert vissza kellett kérdezned, e-mailezned kellett, stb., hogy megértsd. Tehát plusz egy pont az online elmélet mellett, mert megspórolja vele az illető azt, hogy a tanárt kelljen mindenért nyaggatni és felesleges levelezésekkel kelljen az idejét rabolni.



"Igen, valóban sokkal "életszerűbb" a következő szituáció:


-Reggel 8:00-10:45, kémia előadás, ez lehet online ugye.


-11:00-14:45 a tárgyhoz kapcsolódó labor, akkor lehet befutni az egyetemre, bár ha nem vagy kolis, sehogy nem érsz be (vagy akkor az egyetemen nézed, de akkor már nem mindegy?)."


Nem, nem így képzelte el szerintem, én spec eleve azt mondtam, hogy csak ott érdemes onlone-t ahol tényleg felesleges minden sz.rért bemenni, de egyébként amit a kérdező írt, az is logikus, csak nem ezzel az egybites gondolkodásoddal, ahogy ide felvázoltad ezt az életszerűtlen példát. Ebből is látszik, hogy totál alkalmatlan lennél megszervezni egy ilyen hekyzetet, pedig simán meg lehet, és amúgy nálunk is már van rá példa. Egyszerűen olyan órarendet csinálsz, hogy az elméleti órákát egy napra teszed, meg a gyakorlatokat is lehetőleg egy napra. El ne kezdj nekem akadékoskodni, meg fél oldalakban értelmetlen módon cáfolni, hogy nem lehet, mert lehet! Szóval igen, a hibrid is tud működni.



"Azt meg továbbra is tartom, hogy nem lehet érdeksérelem nélkül egy szakot full online-ra rakni, míg a másikat full személyesre. Tehát pl. egy magyar-töri tanár (aki a ti elgondolásotok szerint 99%-ban nyomhatná online), meg egy biosz-kémia tanár (akinek nagyrészt bent kellene lennie) az igazságos lenne szerintetek"


Mert ugye a védett- nem védett személy megkülönböztetése megvalósulhat érdeksérelem nélkül. 🤣🤣🤣


Képzeld, meg lehet. El kell magyarázni értelmesen az "érdeksérelmet szenvedett félnek", hogy neki is az az érdeke, hogy csökkentsük a kontaktokat, hogy kevesebb ember mozogjon össze-vissza, ezáltal kevesebb ember haljon meg, kevesebb betegedjen meg, kisebb legyen az esélye a terjedésnek, ezáltal ő csinálhatja tovább személyes jelenlét mellett az általa kedvelt, és online szinte megoldhatatlan szak teljesítését, mert a kevesebb kontakttal az ő esélyeik is nőnek arra, hogy nem betegednek meg. Ergo, mindenki jól jàr. Eleve nem tudom mit puffogsz érdeksérelemről, amikor te is járni akarsz. Akkor te is csak jól jársz, ha járhatsz, nincs itt semmi érdeksérelmed, csak már nem tudod mivel érvelj kínodban, hogy neked legyen igazad.


Nálunk munkahelyen képzeld el, hogy mi pl. bejártunk dolgozni, amikor home office-t rendelt el a kormány, és a hivatalok mind átálltak. Nálunk is 80% otthonról dolgozott, azok akik onnan is tudtak. A mi munkánk olyan volt, hogy csak benti gépeken dolgozhattunk, mert nem vihettük haza feltelepíteni a belsős szoftvereket, tehát nekünk be kellett járni, mégse puffogtunk érdeksérelemre hivatkozva, sőt örültünk, mert caak lézengtünk bent az üres irodákban, tehát a mi esélyeink is jobbak voltak arra, hogy ne betegedjünk le, mert nem voltak kontaktok. Ergo az is jól járt, aki otthon maradt és az is, aki bement. Szóval a szelektálás igen is hasznos dolog és el kellene már felejteni az elvaúlt XX. századi rugalmatlan rögeszméket, hogy mindenkinek mindig egy irányba kell mennie, mint a kommunizmusban. Bizonyos dolgok is csak akkor tudnak fejlődni, ha nem abba az irányba tereljük őket, ahova minden mást, mert eltérő helyzetű problémákat eltérő módszerrel kellene kezelni.

2021. nov. 14. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/43 anonim ***** válasza:
0%

Látom a feltételes mód értelmezésével problémáid vannak.


Az, hogy BSc- alatt kb. 3-4x írtam emailt egy tanárnak vagy éppen 2-3x megkérdeztem valamit óra után, az nem egyenlő azzal, hogy !1! előadást 20x nézek vissza, mert nem értem. Remélem felfogod a kettő közötti különbséget.


" csak nem ezzel az egybites gondolkodásoddal, ahogy ide felvázoltad ezt az életszerűtlen példát."


Nem életszerűtlen a példa. Tavaly ősszel egész félévben ilyen volt az órarendem, csak mivel kevesen voltunk (~10 fő), így a tanárokkal le lehetett boltolni, hogy a gyakorlattal legyen "egybekötve" az előadás személyesen. De nyilván mondjuk ha egy tárgyra 100 hallgató jár, akkor az megoldhatatlan.


" El ne kezdj nekem akadékoskodni, meg fél oldalakban értelmetlen módon cáfolni, hogy nem lehet, mert lehet! Szóval igen, a hibrid is tud működni."


Áruld már el nekem kiscsillag, hogy ha a laborok nagy részében (és most valódi laborról beszélek, nem számítógép laborról) békeidőben is 8-20-ig (pénteken csak 4-ig) órák vannak, amiket 3 kar 10 különböző szakjai évfolyamonként 50-100-200 diákkal használnak felváltva, hogyan osztod be úgy, hogy mindenkinek legyenek "csak labor" és "csak előadás" napjai? Bár ha hajnal 2-re mennénk szervetlen kémia laborra, akkor biztos meg lehetne oldani :D


"Mert ugye a védett- nem védett személy megkülönböztetése megvalósulhat érdeksérelem nélkül."


Bármikor el tudod dönteni, hogy beoltatod-e magad vagy sem, azonban afelett, hogy a te szakodat a gyökér elméleted szerint "online"-nak vagy "személyesnek" minősítenek, semmi ráhatásod nincs.



"Képzeld, meg lehet. El kell magyarázni értelmesen az "érdeksérelmet szenvedett félnek", hogy neki is az az érdeke, hogy csökkentsük a kontaktokat, hogy kevesebb ember mozogjon össze-vissza, ezáltal kevesebb ember haljon meg, kevesebb betegedjen meg, kisebb legyen az esélye a terjedésnek, ezáltal ő csinálhatja tovább személyes jelenlét mellett az általa kedvelt, és online szinte megoldhatatlan szak teljesítését, mert a kevesebb kontakttal az ő esélyeik is nőnek arra, hogy nem betegednek meg." "Ergo, mindenki jól jàr. Eleve nem tudom mit puffogsz érdeksérelemről, amikor te is járni akarsz. Akkor te is csak jól jársz, ha járhatsz, nincs itt semmi érdeksérelmed, csak már nem tudod mivel érvelj kínodban, hogy neked legyen igazad."


Átmehetünk itt járványtani illetve etikai és morális vitába is.

Minek kellene nekem olyan valakiért bármit is tenni, valamint a saját életemet korlátozni (= maszkhordás, távolságtartás, kontaktusszám csökkentés) aki a védekezés legalapabb és leghatásosabb módját nem alkalmazza (=vakcina)?

Nyilvánvalóan ameddig ez a lehetőség nem volt mindenki számára elérhető, 100%-ban egyet értettem a fentiekkel, mindent be is tartottam.


De jelenleg, amikor bárki-bárhol-bármilyen vakcinát kaphat akár azonnal, nem látom értelmét annak, hogy én bábáskodjak az ilyen emberek felett. Tiszteletben kell tartani a döntésüket, de akkor annak viseljék a következményét is. Az egyetemre ráadásul amúgy is nagyon max. 40 éves emberek járnak, tehát 2, esetleg 3 oltás után a kockázat esélye ezrelékben mérhető. Az meg, hogy "jajj de továbbadom a nagyinak" nem érv, mert a nagyinak is elérhető a 3. oltás, amivel még az idősek is extrém ritka esetben lesznek betegek.


[link]


Izraeli adatok alapján lehet ellenőrizni...


"Ergo, mindenki jól jàr. Eleve nem tudom mit puffogsz érdeksérelemről, amikor te is járni akarsz. Akkor te is csak jól jársz, ha járhatsz, nincs itt semmi érdeksérelmed, csak már nem tudod mivel érvelj kínodban, hogy neked legyen igazad."


Pl. tanulmányi ösztöndíj? koli?


Ha belengetnék, hogy "jó legyen online, de akinek nincs személyes órája vagy csak heti 1-2, az takarodjon a koliból" akkora felháborodás lenne, hogy azt követelné mindenki, hogy legyen minden óra katalógusos, ezt garantálom neked.


Vagy esetleg ha a diák matricára rá lenne nyomva, hogy ONLINE, így nem vagy jogosult diákbérletre se vonaton, volánon, se bkv-n hiszen úgyse kell bemenned?


"Ergo az is jól járt, aki otthon maradt és az is, aki bement. Szóval a szelektálás igen is hasznos dolog és el kellene már felejteni az elvaúlt XX. századi rugalmatlan rögeszméket, hogy mindenkinek mindig egy irányba kell mennie, mint a kommunizmusban. Bizonyos dolgok is csak akkor tudnak fejlődni, ha nem abba az irányba tereljük őket, ahova minden mást, mert eltérő helyzetű problémákat eltérő módszerrel kellene kezelni."


Látom a fentebb leírtakat még most sem sikerült megértened.


Szeretnéd ha lenne szabadidőd? Rugalmasabb órákat szeretnél? Szeretnél minél kevesebb alkalmat egyetemi dolgokkal tölteni?


*dobpergés*


LEVELEZŐ KÉPZÉS!


A munkát meg az egyetemet nem szabad keverni. Az előbbi legtöbbször nem választható, az utóbbi pedig igen.

2021. nov. 14. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/43 anonim ***** válasza:
0%

"LEVELEZŐ KÉPZÉS!"


Na itt hagytam abba minden kommunikációt. Még ezt sem bírod felfogni, hogx LEVELEZŐS VAGYOK és totál feleslegsen járok be pl. én is KÖTELEZŐ jelleggel! Tényleg ennyire kevés értelem szorult beléd? 5x leírta már sztem a kérdező is meg én is.


Az oltásos "érved" meg végig se olvastam, mert totál baromság.

Nem hivatkozhatsz arra, hogy van vakcina, nyugodtan dögöljön meg aki nem veszi fel. A környezetemben van kapásból 3 olyan ember, akinek az orvosa allergiák meg egyéb betegség, gyógyszerallergia miatt nem vállalja, hogy beadja.

Meg egy egy éve kifejlesztett oltást nem várhatsz el, hogy mindenki bólogatva felvegye. Én felvettem, és bízok benne, de tiszteletben tartom, aki nem, mert fél az esetleges mellékhatásoktól, amik nem ok nélkül merülnek fel benne, és joga van hozzá hogy rendelkezzen a saját testével. Mellesleg sorba írják a posztokat, hogy beteg lett 2-3 oltás ellenére is ez meg az, meg kórházba került. Azzal meg ne érvelj, hogy 40 alattiak jàrnak, és azok úgyse halnak meg, mert erre is van cáfolat.



Felesleges bármennyit ideokádnod, elvehetsz az életedből totál feleslegesen bàrmennyi időt egy regény idekérődzésével, attól még a józan ész igen is ezt diktalná, hogy online legyen, ami mehet zökkenőmentesen ott is. Nem vélelten kezd el gondolkodni rajta az egyetemek egy része is, tehàt nem vetik el élből ők sem, annak ellenére, hogy hibatalos álláspontjuk még a jelenléti (totál feleslegesen). Valahol meg tudtommal már az van, és a vizsgát is úgy tervezik.

2021. nov. 14. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!