Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Terhesen meddig ajánlatos/lehe...

Terhesen meddig ajánlatos/lehet gimnáziumba járni?

Figyelt kérdés

11 hetes terhes vagyok, jövőre érettségizem. Én vagy az igazgatóság dönt arról, hogy meddig járhatok be?

Köszönöm a válaszokat.

18/L



2014. júl. 1. 18:29
1 2 3 4 5
 31/42 anonim ***** válasza:
88%
26-os: A közerkölcsre vonatkozó rész az osztályfőnököm szavaiként hangzottak el, mikor az ide való részt idézte a házirendből egy órán felhozott probléma esetén (aminek köze nem volt az anyasághoz, már nem is tudom, hogyan lyukadtunk oda ki), szóval, nem tudom, hogy nekem miért kellene szégyellnem magam egy szabály miatt, amelyet még nyomtatásba is adtak. Szent dolog az élet, szép dolog az anyaság, de akárki akármit mond a gimnázium az nem az-az intézmény, amelynek a falai között ezt meg kell élni. Ez csak ennyit jelent, senki nem ítélkezik, és pláne nem mocskolódok az abortuszos lányok között, mert senki abortuszához egy részt közöm sincsen, másrészt meg nem is érdekel. A kérdezőnek válaszoltam, bár tudom, hogy ő erre így eddig nem gondolt. Most majd valószínűleg ezt is figyelembe veszi vagy belegondol. Nem mocskolódtam rajta, szerintem te csak itt éled ki a frusztráltságodat.
2014. júl. 2. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/42 anonim ***** válasza:
53%
Mi alapján és ki határozza meg, hogy a gimnáziumban nem lehet terhes valaki?! Plane hoz olyan szabályt, hogy ez közerkölcsöt sert?! Ha az én gyerekemmel csinálnának ilyet, rigton ügyvédhez fordulnék, mert ez súlyos fokú diszkrimináció. 18 éves nő hadd legyen akkor várandós, amikor akar, mivel felnőtt nő! Ez bizonyára elkerülte a figyelmedet. Mi alapján tiltanak ki az iskolából? Közerkölcsöt sértő dolog a nyilvános szeretkezés es a meztelenkedés, de a terhesség?! Ezért tartunk itt ahol tartunk...
2014. júl. 2. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/42 anonim ***** válasza:
51%
Egy 18 éves se nem felnőtt csak nagykorú,és inkább lánynak nevezhető. Azért tartunk itt ahol tartunk mert néhány szülő idióta,és mert azért sápítozik,hogy lehet kitiltani terhes gyereket az iskolából,hát kérlek szépen régen nagy probléma lenne ha az lenne az elfogadott a normális,hogy terhesek gimnazisták rohangálnak az iskolában.
2014. júl. 2. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/42 anonim ***** válasza:
68%

* terhes

egy terhes tini nem éppen olyan dolog amire az ember büszke lehet( ne haragudj kérdező itt nem rólad van szó)

2014. júl. 2. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/42 anonim ***** válasza:
59%
Hányan nem élnének ma Magyarországon, ha 18 évesen közerkölcsöt sértő lenne terhesnek lenni. Sok válaszoló számoljon utána, hány éves volt az édesanyja, amikor életet adott neki. Másrészt meg szerinted példának tekintenék a többiek a terhes kérdezőt? Gondoljátok, hogyha meglátják, akkor majd elkezd mindenki vadul gyereket gyártani, mert látta xy-t, hogy terhes, és mennyire menő már? Ti betegek vagytok, de komolyan. Kinek árt azzal, ha bejár az iskolába? Had tanuljon, had legyen már könnyebb leérettségiznie basszus. Inkább örülni kellene neki, hogy ilyen felelősségteljesen gondolkodik, és nem az az első neki, hogy hogyan lehetne lógni a suliból ezzel az indokkal.
2014. júl. 2. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/42 anonim ***** válasza:
0%
Utolsó olvasd már végig a válaszokat,senki sem mondta(legalábbis egy-két) kivétellel,hogy a lány rosszul csinálja,csupán a sápítozó válaszolónak próbáltuk elmagyarázni mi lehet az oka ha az iskola nem engedi bejárni azt akin látszik a terhesség,ugyanis van ilyen iskola. Máskülönben vicces,hogy ha kérdezi egy tini megtartsa-e jön a sok elrontod az életet és egyéb csodás beszólás, de ha valaki kifejti,hogy miért nem ajánlatos tiniként terhes lenni,rögtön jön néhány hárpia. Az anyukám 21 volt feleség volt,diplomás és dolgozott..mellékesen megemlítettem,hogy szerintem tiszteletet érdemel,hogy megtartja a babát
2014. júl. 2. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/42 anonim ***** válasza:
58%
Nem fogunk ebben egyet erteni, tartok tőle én vagyok kettonk közül az idősebb és az is, aki szült már. Te pedig benne a kamasz korban, mert kb annyi érettség van a valaszodban. 18 éves jogilag felnőtt, akkor is, ha ez nem mindenkinek tetszik. Arra sincsen semmilyen szabály, hogy mikor kell szulni. Van aki dolgozik Ennyi idősen, van aki tanul. Bármelyiket is választja, nem érheti diszkrimináció a varandossaga miatt.
2014. júl. 2. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/42 anonim ***** válasza:
0%
nem vagyok kamasz,van egy kis fiam is,20on éves vagyok,egy szóval nem mondtam,hogy diszkriminálni kell,de ettől még megteheti az iskola,és itt nem a kérdezőről van szó,hanem arról,ha egy 15 évessel esik meg ugyanez, akkor már más az egész nézet,attól nem vagyok kamasz,mert másik szemszögből is fel tudom fogni az egészet
2014. júl. 3. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/42 anonim ***** válasza:
28%
Itt látom mindenki csak a közerkölcsös részt vette számba, meg diszkriminációval dobálóznak, pedig ettől még a gimnázium mindig nem a babavárás helye, akármennyire is szent az anyaság. A példa rész pedig nem arra vonatkozott, hogy akkor meglátja mindenki a kérdezőt, és vad babagyártásba kezdenek.
2014. júl. 3. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/42 anonim ***** válasza:
84%
Termeszetesen nem ideális a gimiben teherbe esni, ez más kérdés. Egy teherbe esett nőt viszont senki nem diszkriminalhat úgy, hogy eltiltja az iskolától es magantanuloi státuszba kényszeríti. Egyszerűen ez személyiségi jogokat sert. Még akkor is dönthet szabadon a fiatal édesanya, hogy mi a legjobb megoldás számára. A Kérdező is ezt teszi. Aki nemi életet él, az teherbe is eshet, nincsen teljes körű védekezés. A felsős gimisek jelentős része, pedig el nemi életet, hiaba jatszik egy-két jól képzett pedagógus struccot.
2014. júl. 3. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!