21 éves vagyok és félek terhes vagyok. Folyamatos védekezés mellett mégis hogyan? Mai teszt eredménye pozitív. Én nem akartam még teherbe esni! Abortusz? Mi, hogyan? Félek! :- (

Nem nagyon akarok válaszolgatni, de ennyit tényleg megérdemeltek..

Sajnos megtörtént a dolog, és a megaláztatást amit ott kaptam, sosem felejtem.

Nagyon bánom a dolgot és néha sírok miatta, mert ha más (anyagi) helyzetben lennék, akkor ezer örömmel vártam volna világrajövetelét, mert mégis -ha nem is így, ekkor terveztünk-, de a párommal közös gyermek lett volna, egy szerelemgyerek......

Nagyon szépen köszönöm az utolsó válaszolónak...

Magam is -kérlek higyje el mindenki- megtartottam volna, HA másképp alakulnak a dolgok. Pont tegnap esett szóba a párommal a téma...

A héten is akkora probléma kerekedett a magánéletünkben -szerencsére nem a párkapcsolatunkban-, hogy lehet ki kell perkálnunk 800.000 Ft-t (de mégis miből????), mert átvertek, becsaptak, utolsó pillanatban visszamondtak egy szerződést, aminek mi isszuk meg a levét....... :(

Még büntetőeljárás is indulhat a szerelmem ellen, pedig mi abszolút nem vagyunk relevánsak a szerződő felek közötti konfliktusban, csupán mint meghatalmazott járt el a párom.

Mindegy is, nem idevág.

Egyszerűen ameddig nincs olyan állásunk, ami biztosítja nem csak kettőnk, hanem egy harmadik személy BIZTOS megélhetését is, addig képtelenek vagyunk fedezni a költségeket és vállalni egy gyermeket, mert mint említettem, senki, de senki nincs mellettünk. Segélyből meg nem lehet megélni.

Persze, tudtam hogy meg fogom bánni, de én azt bánom, hogy nem volt lehetőség rá, nem volt ki támogasson, hogy tudjam vállalni a terhességet, egy élőlény felnevelését, sajnálom, hogy ez lett a vége.

Most lehet mondani, hogy pedig mennyien vannak, akik örökbe fogadták volna, mert évekig próbálkoznak, és mégsem sikerül, nekem meg egy "baleset" = védekezés ellenére sikerült... Lehet ez viszont meg már önzőség, de aki belőlem és a páromból "jött létre", az az enyém, miénk.

Viszont mi a nagyobb önzőség? Elvenni egy életet (mert nincs itt az idő), vagy kihordani, odaadni és megmenteni egyet?

Ennél a gondolatnál magam is összezavarodom... Igen, ha 9 hónapig hordok egy kis apróságot a szívem alatt, akkor igenis legyen az enyém! Én éreztem (érezhettem volna..:( ) az első rugdosását, én keltem-feküdtem vele, én tápláltam, én...én...én... Én VÁLLALTAM! És adjam oda valakinek a szerelmünk gyümölcsét? Nem lennék képes rá, bizonyára akkora lenne a kötődés, hogy inkább adnám el minden ingóságom, vennék fel hiteleket, csak hogy ENYÉM lehessen... Most is össze vagyok zavarodva, mondhatjátok rám, hogy önző dög vagyok, aki egy élet felett ítélkezett.... De kérlek titeket, akik rosszat gondoltok felőlem... kicsit gondolkodjatok egy fiatal lány fejével, akinek tényleg-tényleg még semmije sincs.... :(

És igen, borzalmas dolog, hogy védekezés ellenére ilyen megtörtént! Iszonyatos ez a tény! Nem véletlenül használtunk ilyen-olyan szereket ellene, még nem volt itt az ideje a terhességnek!

Életünk elején járunk, próbálunk megállni a saját lábunkon, próbálunk kialakítani egy életet, amibe majd belefér egy harmadik emberke is. De mire ez sikerül, még évek hosszú munkája lesz. Ha majd sikerül, akkor a hab a tortán, szerelmünk megkoronázása lesz egy pici baba vállalása....