Butaság lenne megszülni, ebbe a helyzetben a babánkat?
Sziasztok!
Egy hatalmas kérdésem lenne. Párom túl van két házasságon és én is voltam már férjnél egyszer.
Neki az első házasságából van egy fia. (De őt nem is igazán láthatja mert az anyjával az ország másik végébe élnek, a fiú pedig kijelentette, hogy neki nem az apja.)
A második házasságából született 3 lány.
Azután ismerkedtünk meg, hogy neki véget ért a második feleségével a kapcsolata.
Mi csak élettársak vagyunk.
Nekem is van két csodás gyermekem, akik szintén tanulnak.
Most teherbe este, és több ok miatt is félek a babát megszülni:
1.) Tudom, hogy ő már nem akar több gyereket.
2.) Azt mondtam neki, hogy szedem a gyógyszert, de valójában már 1 éve letettem, az orvos tanácsára hagytam abba, de méhen belüli eszközök nálam nem alkalmazhatóak. Nem szeretném emiatt elveszíteni, de félek ha nem mondom el, csak elegyek abortuszra és kiderül az mégnagyobb galiba lesz.
Neki ez már az 5. gyermeke lenne, és 37 éves, nekem a harmadik 34 évesen. Tanácstalan vagyok, a szülők sem biztos, hogy örülnének neki.
Mit tennétek a helyemben?
"Egyesek tényleg arra használják a fórumot, hogy másokon kiélljék kisebbségi érzésből fakadó agressziójukat." (megjegyzem: kiéljék egy "l"-lel írandó)
Tessék? Te valami szociológus vagy pszichológus vagy?!
Mit "élünk ki"? Miért lenne "kisebbségi érzésünk"? Hallottad ezt a kifejezést és ez olyan jól hangzott? Miért gondolod, hogy "agresszívak" vagyunk??? Ehhez minimum ismerned kellene... Leírjuk a gondolatainkat, és a saját életünkben EKKORA nagy állatságot soha nem csinálnánk.
Olyan jó, hogy itt azért akad sok-sok "érzékeny" ember, aki a primitív emberi ballépéseket piedesztára emeli...
Persze, hazudozzunk butaságból, meg csináljunk nincstelenségre 5., meg 8. gyerekeket, aztán ha mégsem vetetjük el, majd éheztetjük a társadalom által összedobott segélyekből...
Ha meg elvetetjük... na hagyjuk, mert elindult kifelé az uzsonnám...
Mehetnek családsegítőbe, meg bárhová, de attól még pár hónap múlva újra felteheti a kérdését, HA NEM VÉDEKEZNEK, mert minek is?!?!?!
Az ember úgyse húzna gumit...
Kedves Utolsó.
Az általad jelzett két hozzászólás mindkettő én voltam, aki miatt itt most állítólag offolásra került a fórum/a kérdés...és én osztom az észt..és osztok mindenkit..
Érdekes volt olvasni, hogy mindkettővel egyetértesz, más szerint meg én vagyok itt a feszültségkeltő és miattam nem válaszol a dolgokra a kérdező.
Köszi a hozzászólást..örülök, hogy végre valaki érti, hogy miről beszélek..
Az persze nem tűnt fel senkinek, hogy nem az én "hibámból" nem szól napok óta semmit a kérdező..főleg, hogy én nem az elejétől kezdtem el írni.. Nagyon csodás, hogy az én nyakamba varrták más döntését.
Álszent pedig nem vagyok és nem is voltam soha, ha az lennék, akkor azt mondtam volna, hogy nem hibázott..ilyet márpedig egy szóval sem mondtam.
Ezennel befejeztem a témához a hozzászólásaimat. Néhány embernek nem ártana kicsit tovább látnia, mint az orra.. Sok sikert és további jó élvezkedést mások átgázolásán azoknak..akikre vonatkozik. Akinek nem inge, ne vegye magára.
sziasztok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!