Nevessek vagy sírjak? Spontán négyesikrek!

Nagyon kedvesek vagytok, hogy érdeklődtök. Kérlek Benneteket, hogy ne minősítsétek a döntésünket, mert ezt tényleg csak az tudja átérezni, aki benne van. Akkor nagyon sokan biztattatok, hogy vállaljuk be a négy babát, voltak pozitív példák is, de mi mégis a redukció mellett döntöttünk. Nagyon sokat vívódtunk, felhoztunk érveket pro és kontra, hihetetlenül nehéz döntés volt. A "D" baba egyébként nagy valószínűséggel beteg volt, vastag nyaki redő és több magzatvíz volt már a 11. héten. Őt ezért egy kicsit könnyebb volt "elengedni". Két lépésben történt a beavatkozás 4 nap különbséggel a 12. hét végén. A "C" babánál volt a legnehezebb, a család minden tagjában megfogalmazódott, próbáljuk meg a hármat, ott már sokkal jobbak az esélyek, de végül gyávák voltunk. Azt mondtam magamnak, hogy számolok el a lelkemmel akkor, ha azért veszítjük el végül mindhármat, mert telhetetlenek voltunk?

Ha már a redukció mellett döntöttünk, akkor adjuk meg a maximális esélyt azoknak a gyermekeinknek, akik velünk maradnak. És ez az esély így volt a legnagyobb. Azt mondanom sem kell, hogy mintha a poklot jártuk volna meg azokban a napokban. A Férjem előtt le a kalappal, el nem mozdult mellőlem, és úgy tartotta magát, hogy büszkeség volt nézni.

Azóta igyekszünk előre tekinteni, a 25. hétben járunk, túl vagyunk már számos vizsgálaton, ultrahangokon, szívultrahangokon. Eddig minden eredmény szerint egészségesek a kislányaink, akik egypetéjűek és ezidáig szép egyenletesen fejlődnek. De hát miért is lenne ez másként, hiszen testvéreik angyalként vigyáznak Rájuk odafentről...