Mennyi idő után fogadtatok látogatót?

Húzd meg a határaidat, mert nem lesz jó vége. Első gyereknél szoptattam, mikor anyós beledugta a fejét és elkezdett óbégatni, hogy "EZ nem is eszik csak játszik". Biztos nem jó a tejed, azért szopik folyton, adj neki teát stb... Egy első gyeremekes, frissen szült anyukának pont erre nincs szüksége.

Soha nem tartotta tiszteletben egyetlen kérésünket sem, a 8 hónapos lányomat megtömte bablevessel, mikor 1X ráhagytuk, egész éjjel tekergett az alig hozzátáplált gyerek, de mai napig letagadja, hogy olyat nem csinált.

Az én anyám miért tud normális lenni? Megkérdezte mikor jöhet, főzött minden nap, azt amit kértem, ágyba hozta a kaját is ha szoptattam. A sógornőm tiltja a TV-t és a gyerekei cukrot sem kaptak 3 éves korukig, anyám tiszteletben tudta tartani, soha nem adott nekik a háta mögött cukrosat, képes volt inkább külön sütni/főzni, jégkrémet csinálni gyümölcsből nekik.

Egy új anya amúgyis full bizonytalan, ömlenek mindenhonnan az ellentétes információk,úgyhogy ha azt kéri igenis hagyják békén,.hogy befelé tudjon figyelni, hogy hallgatni tudjon az ösztöneire, hogy rahangolódjon a babára.

62-es vagyok: azt hozzátenném, hogy ehhez az kell, hogy nálunk normálisak a családban és reméltem, hogy nem lesz ez másképp a gyerek körül sem, láttam anyám/anyósom hozzáállását a többi unokához, nem volt semmi nagy beledumálás vagy okoskodás, reméltem most sem lesz. És eddig így is van, tényleg csak segítséget és biztatást kaptam tőlük, semmi beszólást, hogy mit hogyan csináljak, hogy fogjam, hogy szoptassak vagy szoptassak-e egyáltalán, esetleg _nagyon_ finom javaslatként egy-két segítő ötlet, amikor valami probléma volt, azt is inkább kérdés formájában, és nem volt még olyan téma, amiben valakit helyre kellett volna tennünk.

Mindenkinek más az igénye és más a családja, nektek kell itt határt húzni elsősorban, hogy mit akarsz, mit nem akarsz, és később is, határozottan meghúzni a vonalat, hogy mit engedtek és mit nem.

Mint írtam én is úgy voltam vele, hogy simán lehet, hogy szarul leszek (én mondjuk főleg mentálisan féltem ettől, valamennyire be is jött) és senkit nem akarok látni a férjemen kívül, és megkértem mindenkit, hogy ne vegye ezt személyes sértésnek, de elképzelhető, hogy egy-két hétig nem akarok senkit sem fogadni. Végül nekem úgy volt jó, hogy voltak körülöttem, támogattak, meghallgattak stb. és segítettek, pedig alapvetően nem vagyok egy túl érzelgős emberke, de ez akkor nekem sokat segített, hogy nem vagyok egyedül.