Mennyi idő után fogadtatok látogatót?

Na, akkor most én is leírom, gondolom jönnek majd a lepontozások, meg, hogy kit érdekel a nyomorom. :D Én az első gyerek után követeltem ki a 2-3 hetet. Anyámék a terhességem 6. és 12. hetében meghaltak, szóval ők már nem játszanak a gyermekágyas időszakban.

Nem megyek bele az előzményekbe, amik totálisan előre vetítették, hogy szülés után rám szakad maga a pokol.

Indított szülésem volt, amit férjem elmondott természetesen anyósnak, nem tartottam nagyon dolognak, hogy titokban kelljen tartani. Utólag okos az ember. Nálunk már a szülőszobán elkezdődött az, amit itt nagyon sokan a hátuk közepére sem kívánnak. Először is minden kérés nélkül beállított, vadul nyomta a szülőszoba csengőjét, ahova természetesen nem engedték be, mert csak egy ember lehet bent. Mivel végül császáros lettem, abban a magatehetetlen állapotban nem akartam mást csak a férjemet, így megkértem, hogy beszéljen az anyjával, hogy menjen haza. Nem ment. Nyomta tovább a csengőt. Ki be járkáltak a szülésznők, mert már nem tudtak mit kezdeni vele, meg az erőszakosságával. Végül beengedték, hogy 5 percet maradhat, aztán mennie kell. Bejött, végig nézett rajtam a lehető legnagyobb undorral megkérdezte, hogy miért remegek. Sem a sokktól sem a mellékhatástól meg sem tudtam szólalni, úgyhogy végül férjem mondta el neki. Ezután nekem hátat fordított, leült az ágyamra és onnantól láthatatlan voltam, a férjemmel beszélgetett, de közben jól leb.szott minket, hogy mekkora bunkók vagyunk, hogy nem engedtük be, amíg itt volt a kislány. A 3 nap alatt, amíg kórházban voltam folyamatosan kaptam a megjegyzéseket, a kritikákat és hogy kb mindent szarul csinálok. Mikor hazamentünk, már jött és kitalálta, hogy 2 hétre oda költözik. Hát nagyon nehezen tudtam megértetni vele, hogy nem. Ezért minden egyes nap, ahogy végzett a munkában jött, hiába kértem, hogy ne, pihenni szeretnék, etetek stb. Ha jött és etettem nem nyitottam ki az ajtót, elkezdett hívni. Ha azt sem vettem fel, nyomta tovább a csengőt és közben elkezdett hívni. Ettől a lányom már úgy üvöltött, hogy nem lehetett tovább etetni. A második nap mikor jött, azzal szórakoztatta magát, hogy körbe járt a lakában és fennhangon azt kérdezgette, hogy miért nem lett takarítva. Nem, nem a férjemtől, tőlem. Követelte a kávét, ha a férjem ment, vágta a pofákat. 5 percenként járt ki be a szobából az alvó lányomtól, addig amíg fel nem keltette. Este 7-kor mikor végre letettem aludni felkapcsolta a nagy villanyt, hogy ne aludjon, mert hát egy babának ilyenkor nem kell. 2 hónapon keresztül keserítette meg az életünket minden egyes nap ezekkel, úgy hogy soha, tényleg soha nem hozott semmit, hanem azt várta el, hogy én ugráljam körbe, főleg az első napokban (mert bár ki soha nem mondta konkrétan, számára a császár nem szülés, nem szenvedtem vele, szóval nekem nincs jogom a lábadozáshoz, mert nincs miből lábadoznom. A sógornőm természetes úton szült, az egekig van magasztalva).

És tudom, hogy az enyém a rosszabbak közül van, de ne gondoljátok azt, hogy ez ritka mint a fehér holló. Ha tudnék jósolni és ezeket mind előre láttam volna, hát nagyon nem érdekelt volna, hogy a szomszéd Feri bácsi előbb látja a babát, mikor haza megyünk, mint anyósom, sőt. Én mindenkinek azt mondom, aki tudja, hogy milyen anyós és hogy viselkedik és tart a baba utáni időszaktól, az bizony követelje ki magának az időt és ne engedje oda a nem kívánatos rokont, legyen az anya vagy anyós. Ti akik itt köpködtök fogalmatok sincs milyen az, amikor azt az időszakot, amit mindennél jobban vársz, azt valaki tönkre vágja, pokollá teszi a saját egoja miatt, mert ő jobban tudja, neki nem lehet megmondani, hogy ne jöjjön, mert akkor is jön, ha akarod, ha nem, és napi szinten tépi ki a kezed közül a saját gyerekedet. Fogalmatok sincs milyen az, amikor már reggel, mikor kinyitod a szemed, attól rettegsz, hogy délután kezdődik az egész elölről, és este 22-ig nem is lesz vége.

A többi gyereknél 2-3 hétig nem jöhetett senki. És akkor azt, hogy ez jó volt, mi sem bizonyítja jobban, a lányomnál 3 hét után nem volt tejem, vissza sem tudtam hozni, pedig vért izzadtam, a többi gyereket 1,5-2 éves korukig szoptattam.

Nem lenézni meg leszólni kell a másikat, hanem elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák és nagyon nem ugyanarra van szükségünk.

51

Az azért meg van, hogy itt a férjed az, aki mindezt hagyta, ahelyett hogy az első pillanatban leallitotta volna az anyjat?

Jönnek itt a sztorik a hülyébbnél hülyébb rokonokról, de a kérdés nem azokról szólt, akiket 6 hét után sem szívesen engednénk be... És nem is azokról, akik 1000km-ről jönnének, egyből egy hétre, mert rövidebb időre nem éri meg, hanem átlag rokonokról, pl. nagyszülőkről, akik jönnek, megnézik az unokát, aztán hazamennek.

Az egyéni sztorik mind érthetőek, de amíg a kérdés nem erről szól, addig nem relevánsak, és nem abba a helyzetbe kell mindenkinek beleélni magát, mikor az anyós egy barom, hanem mikor teljesen normális rokonok szeretnék megnézni a babát az arra alkalmas időpontban, influenzás/hányós-fosós pereputty nélkül, az illem szabályait betartva.

Nehanyan gusztustalanul beszeltek a masikkal. Senkit nem a seggetekbol rangattatak elo, le lehet szallni a magas lorol.

Van aki senkit nem szeretett fogadni, mast meg az sem zavarta, ha meg aznap a korhazban meglatogattak oket. Van ez a ket veglet, meg a ketto kozott is vannak atmenetek. Miert kell mindenkibe beleallni?