Mennyi idő után fogadtatok látogatót?

Én a kórházban is örültem a látogatóknak.

Hazaértünk, egy órán belül ott volt a védőnő.

Délutan oedig barátnőmék jöttek.

Másnap anyáék, harmadnap anyósék, negyedik nap sógoromék, stb...

Nekem annyi kérésem volt, hogy ne mindenki egyszerre tóduljon oda, hanem osszuk el napokra.

Én sosem értemmet az ilyen "hetekre bezárkózok összeszokni" kéréseket. Nekem ez olyan nemoké. Ennek ellenére elfogadtam. Tesóm is 3 hétig burokban élt, utána mentünk.

Én azt vallom, akit szeretek, azt báemikor szívesen látom. Bármikor. A gyerekkel meg lesz/lett pár évem összeszokni.

Anyun, anyósomon és a nővérem kívül 6 hét után. Március volt, járványok dögivel. A kórházba apósom is jött látogatási időben, de akkor csak 10 percre tudtam kitolni, mert pont szopizott előtte.

Hidd el, jól jön a segítség. Első este otthon a nővérem volt a babával amíg a férjem besegített a kádba meg hasonlók. Elhiszem, hogy összeszokás meg minden, de kelleni fog a segítség és akiket igazán szeretsz, azok nem fognak zavarni.

Én sem értettem sosem miért kell burokban lenni szülés után.

Kórházba nálunk apukán kívül nem is jöhet senki be és ez rendben is van

A nagyszülők sem láthatják az unokájukat 2 hétig?

2 hetesen már legalább 1 hete sétáltunk és kb az összes ismerős nemhogy a csalás látta...

Teljesen mindegy, ki hogy gondolkodik erről. Az a lényeg, hogy te meg a másik szülő mit akartok. Nem Magyarországon élek, náluk a többség otthon szül és pár órán belül már ott vannak a látogató, akik szívesen vannak fogadva. Máshol meg 6 hétig csak a kiscsalád van együtt. Úgy csináld, ahogy neked jó.

Azt mondjuk érdemes figyelembe venni, hogy ha q te elgondolasod nem egyezik azzal, amit mondjuk a gyerek nagyszülei elvarnak/elkepzelnek, az vezethet ahhoz is, hogy később nem érdekli majd őket q gyerek

Én speciel örültem volna, ha legalább két hétig békén hagynak, hogy legalább picit megszokjam, hogy anyuka lettem, család lettünk.

Tocsogtam a vérben, lüktetett, húzodott, fájt a punám, a gátsebem, feszült a cicim.

Pont az hiányzott, hogy még a rokonokkal is jópofizzak.

A kórházba anyukám meg a férjem édesapja jöttek kb 20 percre. Ők megértették, hogy pihenni, regenerálódni szeretnék.

Most jön a második gyerek, mondtam a férjemnek, hogy legyen kedves a rokonait leállítani és két hétig távol tartani.

Szóval hozzánk is szinte azonnal jöttek.

Nálunk nagyszülők 2-2.5 órára laknak (ország 2 felén) így nem lehetett az, hogy csak 1 órára odaugranak. Itt kellett volna aludniuk. Kórházban nem lehet a babát kitolni, csak üvegen keresztül lehet látni ezért feleslegesen jöttek volna oda. Plusz őszintén én nem is akartam.

Én is mondtam, hogy 2 hétig ne jöjjön senki sem. Először mi a férjemmel hadd szokjuk meg a babás létet aztán majd jöjjenek a látogatók. Mikor jöttek akkor itt aludtak egy éjszakát, de nekem az is elég volt. Most a másodikat várom, de valószínűleg ugyanez lesz. 2 hétig hadd szokjuk az életet 4esben aztán jöhetnek a látogatók. Szerintem egyáltalán nem nagy kérés. Bőven elég lesz, hogy ott van a császárseb/gátseb, hogy azt sem tudod mi hol merre hány méter, mi a baja a gyereknek, szenvedsz a szoptatással. Ráadásul én 1 hétig sírtam mert szülésem sem úgy alakult, ahogyan szerettem volna és nehéz is volt átállni 0ról 1re.

Nekünk sem értették eleinte a szülők, mert hogy juj náluk is egyből jöttek látogatni. De mondtam, hogy ők 2 utcára laktak a nagyszülőktől, oda tudtak csak ugrani fél órára de itt egy egész napot és éjszakát lesznek...stb.

Szerintem amúgy nem nagy kérés, 2 hét nem is sok. Többet én sem vártam volna.

Az első gyerekem államiban született, én ott kértem, hogy senki ne jöjjön be. Kint a huzatos folyosón lehetett leülni egy fém padra, a férjem is 20 percekre ugrott csak be, borzalmas volt frissen szülten ott kint tolongni és ülni a hideg padon. Teljesen ki is voltam lelkileg, így nekem jobb volt "egyedül".

Anyuékkal azt beszéltük meg, hogy majd látjuk, ha megszületett a pici, hogy hogy van szükségünk segítségre. Csütörtökön jöttünk haza, pénteken már kértük, hogy szombaton jöjjön. :D Nagyon nehéz babát kaptunk az első gyerkőc személyében, kicsit be is voltunk pánikolva mint friss szülők, újra kellett alakítani minden szokásunkat, nekem jól esett, ha minél többet volt körülöttünk valaki. Anyu és apu így kvázi a 2. naptól gyakran jött. Hol csak babázni, amíg én alszom 1,5 órát, hol csak benyújtottak az ajtón valami kaját. Sosem szóltak bele semmibe, hogy "mit bénázom", de rengeteget segítettek, szóval ha alapvetően jó a kapcsolat, én nem értem miért kéne őket kizárni. Ketten is megoldottunk volna mindent, de két gyerek mellett már bőven megtanultam, hogyha segítséget ajánlanak, fogadd el! :) (Ha nem jó a viszony, vagy nem tudnak jól segíteni, az más tészta persze.) A nagymamám kb. 2 hetes korában jött először, meg tesóm is. Nagybátyámék 5 hetes korában. A barátainkkal séták alatt találkozott folyamatosan születésétől, de ők még ott ugye nem "fogdosták" és ennyi.

A második gyerkőc magánban született, ott saját szobám volt, bejöhettek a látogatók. A szülés utáni következő nap bejöttek a szüleim, a nagyobb lányok és a férjem is. Nekem iszonyat meghitt és megható volt ott együtt megélni ezeket az első találkozós pillanatokat. Én is jobban voltam lelkileg, így nem csinálnám máshogy. Anyu és apu így szintén kb. nulladik pillanattól velünk voltak hébe-hóba, itt most komatálakat is fogadtunk, sokat sétáltunk a barátainkkal, aztán ahogy a nagynál, úgy a picinél is, kb. 5 hét után kezdtünk "távolabbi" látogatókat fogadni.

Az persze kikötés volt mindkét gyereknél, hogyha valaki beteg, vagy a közvetlen környezetében van beteg, akkor inkább ne jöjjenek.

Nálunk maximálisan betartotta mindenki a kérteket, így nagyon jó élmény volt a gyermekágyas időszak mindkétszer. Mellesleg szerintem nekünk az első gyerkőcnél nagyobb szükségünk volt a segítségre és lelki támogatásra, mint a másodiknál. :)

"2 hetesen már legalább 1 hete sétáltunk és kb az összes ismerős nemhogy a csalás látta..."

Jogos. Mi 4. nap már sétáltunk. Tiszta szégyen lett volna hogy az egész szomszédság előbb látja, mint a család. Ez megint csak egy hülye divat. Persze mindenki azt csinál, amit akar, de akkor nem kell csodálkozni hogy a mai családok már egyáltalán nem összetartóak.