Terhességi tünetek és a baba neme?
Brutális terhességi tüneteim vannak.
A hatodik héten kezdődött: nagy hirtelen elment az étvágyam, és alig tudtam felkelni az ágyból. Álltam két percig és már éreztem, hogy vissza kell feküdnöm, mert mindjárt összeesek. Az orvosom rögtön beutalt infúzióra.
Ahogy ezen túljutottam, elkezdődtek a reggeli rosszullétek: volt olyan nap, hogy 11 x hánytam, de még a víz sem maradt meg bennem.
Ez mostanra enyhült, de reggelente és délután is szoktam hányni. Szedek rá gyógyszert, de nem mindig segít.
Ami még rossz: nem tudok már mit enni. Reggelente vízzel indítok, hogy hidratáljam a szervezetem, de ennek is általában hányás a vége. Gyümölcsöt szintén nem bírom, a húst még csak ránézésre sem! Szó szerint! Megjelenik egy főzős videó a hírfolyamon, engem már elkap a rosszullét.
A nőgyógyászom szerint, már nem sokáig fognak kínozni ezek a tünetek, de én nem látom a végét.
Lényeg a lényeg: mindenki azt mondogatja (család, munkatársak, barátok), hogy ilyen erős tünetekkel valószínűleg kislányom lesz.
Ez ugye csak ilyen hiedelem? Azért gondoltam, hogy itt kérdezek rá, mert a neten is olvastam cikkeket, ahol azt írják, hogy erősebb tünetek, akkor nagy valószínűséggel kislány.
Nektek, hogy volt ez? :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egy ismerosom a 6+5-os leletem (terhessegmegallapitas) alapjan tutira kitalalta, hogy nekem fixen kisfiam lesz, a pulzusa alapjan.😀 21 hetes voltam, amikor kiderult, hogy kislany. Pedig a hasam is fius formaju volt.
Ennyit errol. Nem tudom, miert van meg letjogosultsagok ezeknek. Elbohockodik az ember veluk, van aki megcsinalja a szodabikarbona tesztet, vagy megnezi a kinai naptarat, stb, de mind tudjuk, hogy ezeknek semmi alapjuk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Barinőm mindkét első trinesztert végighányta, két fia van.
Másik barinőmnek meg nekem hányás semmi, én kétszer nagyon picit émelyegtem, fiaink születtek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nekem semmi bajom nem volt.
Fiam lesz
Sziasztok.
A helyzet az, hogy kisfiam lesz.🤣😁🩵🩵🩵
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!