Terhességi tünetek és a baba neme?
Brutális terhességi tüneteim vannak.
A hatodik héten kezdődött: nagy hirtelen elment az étvágyam, és alig tudtam felkelni az ágyból. Álltam két percig és már éreztem, hogy vissza kell feküdnöm, mert mindjárt összeesek. Az orvosom rögtön beutalt infúzióra.
Ahogy ezen túljutottam, elkezdődtek a reggeli rosszullétek: volt olyan nap, hogy 11 x hánytam, de még a víz sem maradt meg bennem.
Ez mostanra enyhült, de reggelente és délután is szoktam hányni. Szedek rá gyógyszert, de nem mindig segít.
Ami még rossz: nem tudok már mit enni. Reggelente vízzel indítok, hogy hidratáljam a szervezetem, de ennek is általában hányás a vége. Gyümölcsöt szintén nem bírom, a húst még csak ránézésre sem! Szó szerint! Megjelenik egy főzős videó a hírfolyamon, engem már elkap a rosszullét.
A nőgyógyászom szerint, már nem sokáig fognak kínozni ezek a tünetek, de én nem látom a végét.
Lényeg a lényeg: mindenki azt mondogatja (család, munkatársak, barátok), hogy ilyen erős tünetekkel valószínűleg kislányom lesz.
Ez ugye csak ilyen hiedelem? Azért gondoltam, hogy itt kérdezek rá, mert a neten is olvastam cikkeket, ahol azt írják, hogy erősebb tünetek, akkor nagy valószínűséggel kislány.
Nektek, hogy volt ez? :)
Hát nekem az ilyen terhességből fiam lett :D
A lányommal való terhességnél totál más tüneteim voltak.
Ennek a fiú lesz vagy lány dolognak a babonák alapján kár hinni.
A kínai naptár szerint is a fiam lány, a lányom fiú.
A has forma alapján is mind a 2x fordítva mondta nekem mindenki.
Ezekre tényleg ne adj.
Na mostmár értem, hogy miért pislogott a nőgyógyászom, amikor ezt elsütöttem neki. 😃
Annyit mondott, hogy én csak ne hallgassak másokra. 🙈
Munkahelyen pont rosszul voltam, amikor odajött egy kolléganőm, hogy ez biztos kislány, mert neki három lánya született és ő csak tudja. 😃
Baráti körben is jó páran bemagyarázták már annyira, hogy szinte elkönyveltem kész tényként.
Jövő héten megyek a dokihoz, azt mondta, hogy akkor tutira megmondja.
Köszönöm a válaszokat. 😘
Nekem bejött. Az első terhességem végighánytam, és lányom született. A fiammal is hánytam, de csak a 14.-ig hétig volt durvább, utána talán 2x ha hánytam még a terhesség során, és az első trimeszter sem volt olyan brutális.
Amúgy kíváncsiságból én megnéztem a kínai fogantatás naptárt. Nekem mind a két gyereknél bejött, sőt a nővérem 3 gyerekénél, és a sógornőm két gyerekénél is. Tudom, hogy simán lehetett véletlen is, de azért érdekes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!