Terhességi tünetek és a baba neme?
Brutális terhességi tüneteim vannak.
A hatodik héten kezdődött: nagy hirtelen elment az étvágyam, és alig tudtam felkelni az ágyból. Álltam két percig és már éreztem, hogy vissza kell feküdnöm, mert mindjárt összeesek. Az orvosom rögtön beutalt infúzióra.
Ahogy ezen túljutottam, elkezdődtek a reggeli rosszullétek: volt olyan nap, hogy 11 x hánytam, de még a víz sem maradt meg bennem.
Ez mostanra enyhült, de reggelente és délután is szoktam hányni. Szedek rá gyógyszert, de nem mindig segít.
Ami még rossz: nem tudok már mit enni. Reggelente vízzel indítok, hogy hidratáljam a szervezetem, de ennek is általában hányás a vége. Gyümölcsöt szintén nem bírom, a húst még csak ránézésre sem! Szó szerint! Megjelenik egy főzős videó a hírfolyamon, engem már elkap a rosszullét.
A nőgyógyászom szerint, már nem sokáig fognak kínozni ezek a tünetek, de én nem látom a végét.
Lényeg a lényeg: mindenki azt mondogatja (család, munkatársak, barátok), hogy ilyen erős tünetekkel valószínűleg kislányom lesz.
Ez ugye csak ilyen hiedelem? Azért gondoltam, hogy itt kérdezek rá, mert a neten is olvastam cikkeket, ahol azt írják, hogy erősebb tünetek, akkor nagy valószínűséggel kislány.
Nektek, hogy volt ez? :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Na mostmár értem, hogy miért pislogott a nőgyógyászom, amikor ezt elsütöttem neki"
Még az orvosnak is elmondtad? Úristen de gáz
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Elsővel a végéig hánytam szinte, éjszaka csomószor vádligörcsre keltem.
Másodikkal, harmadikkal alig-alig hánytam, vádligörcs sem volt.
Ami mindháromnál jelen volt:
Gyakori vérnyomás-esés (az amúgy is alacsonyról), ájulás-közeli érzés, gyomorégés.
3 lány.
Mostani terhességem:
Össz-vissz 2 hányás (eddig, 30 hetes leszek vasárnap), szintén gyomorégés. A vérnyomásom ingadozik, de alapjáraton már jóval magasabb, mint az előző 3-nál volt, szerintem az életkorom is közrejátszik. Pulzus sokszor kiugró.
Fiút várok.
Semmi köze a nemének a tünetekhez.
Unokatesóm az első kettővel (egy lány, egy fiú) egy-egy hányással megúszta. A harmadikkal, aki szintén fiú, végig hányta az egészet, fogyott is, kevesebb súllyal ment szülni, mint amivel kezdte a terhességet.
Anyám velem egyáltalán nem volt rosszul. Az öcsémmel végig szenvedte az egész terhességet (jó, nem csak azt 🤣)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egy percet se voltam rosszul kisfiam lett :)
A kínai naptár lányt mondott 😂
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Brutálisan rosszul voltam és naponta többször hánytam az első trimeszterben. Mindenki ezt mondta nekem is, hogy biztos lány... Fiú lett 😀
A lányommal semmilyen rosszullétem nem volt.
Most a 3. babát várom, 6+2 vagyok, ma van először hányingerem, de közel sem olyan durva, mint a fiamnál volt. Majd meglátjuk :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#12 vagyok.
Kínai mind3 lányomnál lányt jelzett, így kb készpénznek vettem, mikor a negyedik terhességemnél is lányt írt.
Volt meglepetés az UH-on. 😅
(Na, nem a kínai naptár miatt igazából, hanem 3 lány után nehéz volt elhinni, hogy fiam lesz.🫣)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!