Sziasztok! Nagyon félek, hogy a kisbabám is tourette szindrómás lesz. Az apukának vokális tikkjei vannak. Hozzá kapcsolódó betegség is van, szorongásban, kényszerességben, memória gondokban jelentkezik meg.
Mennyi az esélye annak, hogy jelentkezik a betegség? Nagyon félek ettől. Mindennél jobban szeretem a férjem, szerettünk volna gyermeket.
A férjemnek veleszületett aniridia betegsége van - ez egy szivárványhártyahiány, ami csökkent látást és fényérzékenységet okoz. Az édesanyjától örökölte, ő pedig az apjától. Férjem testvére nem örökölte. Mi nagyon sokat beszélgetünk a gyerekvállalásról, még jelenleg sem 100%, hogy vállalunk-e. Ez a betegség ugyan csak érzékszervi fogyatékosságot okoz, de mégiscsak hátrány, ezt tudjuk mindketten. Különböző súlyosságú lehet, anyósomé extrém, ő alig lát már valamit, férjemé épp annyira, hogy pl autót ne tudjon vezetni, ettől eltekintve nem szorul segédeszközökre. Sokszor feltesszük magunknak a kérdést, amittalán a jövendőbeli gyerekünk is feltenne nekünk; van-e jogunk belekényszeríteni őt egy ilyen helyzetbe, tudva hogy igen, az is lehet a vége hogy fogyatékkal fog születni. Ér e annyit saját, gyerek utáni vágyunk, hogy megkockáztassuk azt hogy a születendő gyerek egész életén át hátrányokkal fog küzdeni? Mert noha a látássérültek ma már jól integrálhatók, azért korántsem egyszerű a helyzetük, ezt én és a férjem is érezzük (nekem koraszülöttségemből adódóan van szemproblémám). Apósommal beszélgettem erről, ő annyit mesélt hogy igen, a kockázatok tudatában vállalták a két gyereket, és akkoriban még nem is volt ennyi féle genetikai vizsgálat, de ha tudták volna akkor sem változtatott volna semmit a döntésükön. Mi még nem döntöttünk.
2022. okt. 26. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
32/48 anonim válasza:
26# igen, boldog. Sok barátja van, sportol és nagyon jó tanuló. Az osztályban sem piszkálják, őt nem is zavarja a tikelés.
Valószínűleg amúgy az én ágamról örökölte ezt is, mert apumnak vannak ilyen tik-szerű hangadásai, ami amúgy senkinek fel nem tűnik, én is csak utólag gondolom, hogy ez is az lehet. Az adhd-t biztos,hogy tőle örököltem. Aki amúgy szintén boldog, 45 éve házasságban, és még most 73 évesen is aktívan dolgozik és nagyon sokan szeretik. Ha ilyen élete lesz a fiamnak is, egyáltalán nem aggódom.
2022. okt. 26. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
33/48 A kérdező kommentje:
Kedves 31#!
Megértelek. Ez a te nézőpontod, teljesen korrekt és előrelátó. Nem tudom ennél a betegségnel mennyi esélye van az öröklődésnek. Nekem az jutott eszembe, hogy a párod sem lenne, ha a kedves szülők nem vállalják a kockázatot. Az a férfi lehet hátránnyal küzd élete során, még is rád talált. Én ezért nagyon hálás lennék. Bárhogyan is döntötök, jó egészséget kívánok az egész családnak! 💚
2022. okt. 26. 14:29
34/48 A kérdező kommentje:
32#
Nagyon jó ezt olvasni. Az embereknek tudni kell, hogy semmivel sem kevesebbek ezek az emberek. Sőt, nagyon sokat meg tanulnak önmagukról, és teljes életet tudnak élni.
2022. okt. 26. 14:31
35/48 anonim válasza:
Azért önismeretre járj el mindenképpen. Mert nem tudhatod előre hogyan fogsz reagálni különböző helyzetekre. Most sem értem kinek, mit akarsz itt bizonygatni. Mindenki telejesen idegen. Nem lesz egy ugyanolyan helyzet sem, maximum hasonló. Ha jön is/jött konkrét válasz a konkrét betegséggel, az sem olyan mint a ti gelyzetetek lesz. Mert másképp reagál egy érzelmi tartalékokkal felfegyverkezett szülő, és másképp egy önbizalomhiányos, önreflexió nélküli. Te inkább az utóbbinak tűnsz.
2022. okt. 26. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
36/48 A kérdező kommentje:
Ha neked az jött le az írásom alapján, hogy önbizalomhiányos és "önreflexió nélküli" vagyok, rendben. Személyeskedj nyugodtan, annyira önbizalomhiányos vagyok, hogy rajtam lepereg. 🙄
Érdemi választ nem tudtál adni, illetve ha elolvastad volna az előbbi kérdéseket és kapott válaszokat talán nem beszélnél butaságokat. Máskor vedd a fáradtságot, és olvass mielőtt járatod a nagyon okosnak hitt szád.
Mellesleg aki ilyen hozzászólást ír, mennyire gyakorolhatja az önreflexiót? Ne dobálózz nagy szavakkal, kis falat vagy.
2022. okt. 26. 20:31
37/48 anonim válasza:
Ez nyilvanos forum! El kell viselni mindenfele velemenyt! A kerdes kiirojanak, hiszen ezert irta ki!.Eldonteni senki nem tudja es fogja, hogy mit kell tenni! Viszont kioktatni a valaszadokat bunkosag!
2022. okt. 27. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
38/48 A kérdező kommentje:
Az én véleményem is el kell fogadni ennyi erővel, kedves hápogó. 😊
2022. okt. 27. 11:16
39/48 anonim válasza:
Genektol fugg! Sajnos valoszinu, hogy megjelenik majd a picinel!
2022. okt. 27. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
40/48 anonim válasza:
39-es vagyok.Nalunk a csaladban 80%- ban oroklodott! Boldog kisbabak voktak, imadtuk oket, nagy szeretetben nottek fel. /3 baba mind fiu/, de nem lettek boldog felnottek. Tarstalanok, introveltalt mindharom. Genetikussal beszeljel mindenkeppen!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!