Mit gondoltok arról, hogy a nő egyedül dönthet az abortuszról?
Tegyük fel, hogy egy férfi és egy nő lefekszenek egymással, majd a nő terhes lesz.
Vegyünk két különböző forgatókönyvet.
1.) A férfi nem akarja megtartani a babát, a nő igen.
A férfi semmit nem tehet, sőt jól kioktatják, hogy miért nem húzott gumit, és "ha már egyszer megcsináltad, akkor gondoskodj is róla", és fizetheti éveken át a gyerektartást.
2.) A férfi meg akarja tartani a babát, a nő nem.
Ebben az esetben a férfi úgyszintén semmit nem tehet, mert hát "a nő fog szülni, neki kell eldöntenie, hogy meg akar-e szülni egy gyereket vagy sem", és hiába mondaná a férfi, hogy akár ő teljesen egyedül felneveli a gyereket, nem, a nő simán elmehet abortuszra.
Szerintetek rendben van ez így?
Ráadásul ezek után azzal van tele a média, hogy a nők mennyire igazságtalanul el vannak nyomva, mert 10%-al kevesebbet keresnek mint a férfiak, és kevesebb a női vezető.
Hatalmas tragédia tényleg, gondolom a meg nem született gyermekem halála vagy egy 20 éven át fizetendő gyermektartás semmiség ehhez képest.
Hardcore verzió, ismerősöm:
4 hónapos kapcsolatban bemesélte a pasinak 35 évesen, hogy nem lehet gyereke, meglobogtatta az orvosi papírjait a nőgyógyászati műtétjeiről (soha senki nem mondta ki, hogy meddő) , és hopsz terhes is lett. A pasival szétmentek még a terhesség alatt, de a pasi akarta és akarja a gyereket, látni, foglalkozni vele, elvinni néha, stb mindent, de a nő nem hagyja, csak a gyerektartást követeli. Így megy 4 éve. Bíróságon és itt ott. Rengteg beteg nő van.
"Rengteg beteg nő van."
Igen, és rengeteg beteg pasi. Most mit is bizonyítottál?
Kérdező, az 1-es nem igazságos, a 2-es igen, ugyanis szerintem a gyereket a KÉT szülőjének kell vállalnia, ha valamelyik szülő nem akarja, az NEM.
Mindamellett a megoldás nyilván nem lehet a nő abortuszra kényszerítése, sokkal inkább a "jogi abortusz", szóval, hogy a férfinak bizonyos körülmények között ne keletkezzen apai státusza se jogok se kötelességek tekintetében.
Nem, nincs rendben!
De ahogy sok pszichopata no van aki hazugsagok aran ejteti magat teherbe, legalabb annyi felelotlen pasi is van aki vedekezes nelku dugja meg a noket aztan meg vinyog, hogy terhes maradt.
33: Nincs jogi abortusz. Nem erőszakolja meg a nő, tudja, hogy nincs gumi a farkán, tisztában kell lennie azzal is, hogy 100% biztos védekezés nincs.
Így annyi történne, hogy egy pasi se húzna gumit, csak kefél a vakvilágba, legfeljebb ha terhes a csaj, akkor benyögi, hogy neki nem kell gyerek. Akkor is, ha előtte azt hazudta, hogy kimondottan akar gyereket, ezért nem húz gumit.
Mint ahogy azt is sokan hazudják, hogy persze, komoly kapcsolatot akar, aztán pár menet után nyom nélkül eltűntik.
Nem megoldható a jogi szabályozása. Vagy te hogy képzeled? Két tanú előtt aláírtok egy nyilatkozatot, a nő tanúk előtt veszi be a tablettát, közjegyző húzza fel a gumit a farkadra, és ellenőrzi aktus után, és ebben az esetben mondhatod, hogy te előre nyilatkoztál, hogy nem akarsz gyereket, és mindent megtettél, hogy ne is legyen. Innentől mosod kezeid.
Kicsit vicces lenne.
36: Még mindig nem érted.
Rengeteg férfi behazudná, hogy akar gyereket. Nem húz gumit, mert neki úgyjobb a szex. Ha becsúszik egy gyerek, akkor lemond róla, hogy neki nem kell, és semmi következménye.
Szóval azt hogy tudod jogilag megakadályozni, hogy ezt ne tehesse meg? Ugyanis 100%, hogy rengeteg férfi csinálna ilyet.
Utólag meg mindenki mondhat mindent. Egy tagadás, egy állítás.
Annyi haszna mindenképpen lenne, hogy sokkal kevesebb nő lenne kapható szexre házasságon kívül. Helyreállna a házasság intézménye, nem lenne többé, hogy csak egy papír. 😉😜 Ugye, milyen jó lenne?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!