Abortuszom volt es most nagyon bánom. Visszahozni már nem tudom. Jó döntés volt?
Tudom h nem igazán lehet kijelenteni h ez jó döntés.
A parom beszélt rá vegülis...én meg megikyedhettem és belementem.
Van egy 14 hónapos gyerekünk.
Fogamzas gátló tabletta mellett lettem terhes.
Azt mondta párom, h mégegyszer nem csinálja ezt végig, amúgyis rossz környeken elünk per pillanat, ide nem akar még1 gyereket.
Külföldön élünk így szülöi/baráti segítségünk sincs.
A pénzből most épp h kijövünk.
Elvetettem, és most számoltam, h ha vállaltam volna valami részmunka idős munkát, és ha nem költenék annyit a hajamra (bár se ruhát nem veszek, se semmit, csak fodrászhoz járok) akkor lett volna elég pénz az eltartására.
Tény hogy költöznünk kellene, és az így is nehezen lesz megoldható.
A vetetés óta szinte csak sírok, és a párom azzal próbál nyugtatni h ő nem akar több gyereket es h ő döntött így.
De ez nem igaz, mert belementem, én feküdtem be abba az ágyba ahol kiszedték belőllem a gyerekem.
Fel fogom tudni ezt valaha is dolgozni? Mert most úgy érzem h örökké ezt a döntésemet fogom bánni...
Az üzeneteket nagyon szépen köszönöm!
Igen, angyalként gondolok rá, akit majd halálom után felnevelhetek remélem ez tényleg így is lesz
Igen, angyalként gondolok rá, akit majd halálom után felnevelhetek remélem ez tényleg így is lesz
Ezt komolyan gondoltad? Szerinted akarna ott lenni ahonnan egyszer már kidobták?
figyelj, itt nem az ab a fő baj, hanem a párod. most se segít semmit a gyerekkel, nem támogat. oké nem akar még egy gyereket, akkor miért nem húz még óvszert is pluszban?! a hozzáállása a katasztrófa.
elgondolkoznék, hogy akarok e vele élni
szia!
Tényleg a kisebbik rosszat választottad!
Nézd, ha megtartod a babát, a kapcsolatotok tuti tönkremegy a pároddal, és ott maradsz külföldön egyedül 2 kicsi gyerekkel! Ezzel, h a babát elvetetted csak a már meglévő gyerek érdekét nézted! Baromi nehéz lesz, de én megprobálnám a meglévő gyerek érdekét nézni! Ha ezek után még eltudod képzelni együtt az életeteket, mint család, akkor mindent megtennék, h megbocsássak magamnak és a páromnak! Ha akkora a seb, én is kilépnék a kapcsoltból!
Most gondold el ott maradtál volna 2 kicsivel egyedül..., a meglévő érdekeit nézted! Ezt nem kell szégyelni!
véleményeket várok!
Adott egy férfi és egy nő! Nehezen, több év probálkozás utan összejött a gyerek! Szeretnének 2. gyereket, nem jön össze! A kacsoltuk hullámzó! Kb. a gyerek 10 éves kora körül úgy dönetenek elválnak! Összebújnak, a nő terhes lesz! Előtte védekezés nélkül évekig nem esett teherbe! A férfi egyértleműen közli, neki mindegy, h megtartja-e vagy sem, mindenképpen új életet fog kezdeni, és válni akar!
A nő elveteti! Nem anyagi okokból, hanem, mert úgy érzni, h 40 évesen egy kiskamasszal az oldalán is baromi nehéz lesz új társat találni, egy babával meg ez szinte lehetetlen!
Vélemények?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!