Hogyan felejtetnétek magatokkal hogy először abortuszt akartatok?

Nem kell elfelejteni. Ez éppúgy Te voltál, a te döntésed, mint az, hogy végül is nem tetted meg.

A hibáinkat nem elfelejteni kell, hanem tanulni belőlük.

Megbocsátás más kérdés, de végül is nem történt semmi.

Szerintem csak a mostani hormonális állapotod miatt vagy ennyire túlérzékeny.

AZT tudatosítanám magamban, hogy NEM TETTEM MEG!!

Ugyanis CSAK ez számít - nagyon sokan elöször pánikba esnek és hasonlóan gondolják, csak nem mernek elmenni abortuszra, mert mit szól a család. Szóval NEM TETTÉL semmi rosszat, és nem is gondoltál olyamire,amire mások soha - mert ezzel nagyon soakn ugyanúgy vannak. (Csak van, aki nem gondolja meg magát!)

Szerintem ezen ne rágódj. Te még időben változtattál! Sőt, mnodhatnám azt is, hogy inkább legyél büszke magadra! Te mertél akár az utolsó pillanatban is az anyai ösztöneid mellett, a kisbabád mellett dönteni! Nem hatott rád a félelem, a család stb. pressziója. Én inkább gratulálok mint hogy bűntudatot keltsek benned.

Végül jól döntöttél, és ez a lényeg. Erős nő vagy, és jó anya leszel, tudsz majd harcolni a gyermekedért.

sok boldogságot kívánok!

Szia!

Ne rágódj rajta, inkább örüljetek, hogy még is köztetek van!

Egy anya, aki jól döntött!

Biztosan nagyon fogod szeretni!

A babád pedig örül, hogy veletek lehet.

Örülök!

Sajnos barátnőm nem volt ilyen szerencsés.

őt kényszerítette a párja.

Kivetette a tágítót és hazament. Három napra rá elvetélt. :(

Mi a mutet napjan a korhaz bejaratabol fordultunk vissza. En tele voltam ketelyekkel.. A fiam akkor fogant meg, amikor a lanyom meg csak 6honapos volt. Sem fizikailag, sem lelkileg, sem sehogysem alltam keszen egy uj terhessegre... De ha arra gondoltam, hogy ezt hogy fogom megbocsajtani magamnak, vagy hogy milyen peldaval jarok majd a lanyom elott, vagy ha csak bevillant a kisfiam szivhangja amit az elso uh-n hallottam..... Emlekszem mennyire szegyelltem a kislanyommal szeretettel foglalkozni, mikozben valakit odabent eletre hivtam (akaratlanul)es megsem orulok neki.. Es az egyiknek orulok, a masiknak nem. Az egyiket kitoro boldogsaggal, lelkesedessel vartuk, a masikat meg meg kellett "szoknunk".. Hat nem tulzok, eletem legrosszabb emleke...

Epp a napokban jutott eszembe az is, hogy a lanyomnal az elso pozi teszttel ossze-vissza "szelfiztunk", a kisfiamnal meg feloras massziv sirogorcs tort ram... De erdekes, hogy a kisfiam pozi tesztjet is megoriztem, meg az elso uh felvetelt is ugyanugy, hiaba voltam tele kerdesekkel. Es nem tudtam volna kidobni akkor sem, ha nem tartjuk meg ot. Mi a ferjemmel eleg nyitottak vagyunk, ez sem volt a csalad es a kozeli barataink elott titok. Es a mai napig szoba is jon.

Ha a gyerekeim nagyobbak lesznek, es belekerdeznek ebbe-abba, elottuk sem fogok titkolozni. Mar igy is tisztaban vannak vele, hogy Anya nem tokeletes... ;) :)

A nagylanyom most 3,5eves, a kisfiam pedig 2,5eves! :-))

Hogy vagy, kedves kérdező? Én most olvastam a kérdésedet.

Szerintem sem kell elfelejtened semmit, hanem örülni kell, hogy mégis így alakult. Semmi sem véletlen, mindennek oka van, ennek is ami veled történt.

Az én picim már 1,5 éves, én sem felejtettem el, hogy nem terveztük, nem akartuk, én a bizottság után mondtam azt, hogy nem tudom megtenni, akkor a párom még variált, gondolkodási időt kért, végül ő is belement, így vártuk a legkisebb sokadik gyerekünket, mert ő a 4., nagyon elég lett volna már a meglévő 3, de csak azért megölni, mert nekünk már elég volt, nem tudtuk megtenni.

Amióta megszületett nem telik el nap, hogy ne fusson át az agyamon, mégis mi lett volna ha megtesszük, akkor ő most nem lenne köztünk, beleborzongok és megkönnyebbülök, hogy de mégis itt van és milyen jó hogy itt van! Nehezebb az életünk, 4 gyerek sok törődést igényel, ő meg egy igazi kis ördögfióka, de imádjuk, és olyan jó látni, hogy a férjem hogy szereti, imádja, a kedvenc gyereke, egyiket sem szerette ennyire mint őt most!

Kívánok nektek minden jót, egészséget, boldog babavárást, és ne emészd magad, hanem örülj, hogy így alakult!!!