Lehetséges beleőrülni a bűntudatba? Szerintem nemsokára elvesztem az eszemet.
42 éves nő vagyok, egyedül élek, nincsen gyerekem.
Egy fiatal kolleganőmmel (24 éves) a munkahelyen nagyon jóba lettem, amióta 2 éve odakerült, sokat vagyunk együtt, talán lehet azt mondani, hogy legjobb barátnőm lett az utóbbi időben. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk, egy ragyogóan okos, szellemes, kedves, vidám lány, nagyon szeretem őt.
Körülbelül egy hónapja elmesélte nekem, hogy én egyidős vagyok az ő édesanyjával, aki őt nagyon korán, 18 évesen szülte, és annak ellenére vállalta őt, hogy az egész család abortuszra akarta küldeni. Szerencsére a születése után mégis sok támogatást kapott a családtól, és az édesanyja később hozzáment egy másik férfihoz, akitől 2 féltestvére is lett, és azóta is együtt vannak, boldog családi életet élnek.
Ez a történet nagyon mélyen belémvágott, és azóta borzasztó lelkiállapotban vagyok, iszonyatosan mardos az önvád. Én is teherbe estem egy fiútól pont 18 éves koromban és hallgatva a családra én elmentem abortuszra.
Nagyon rosszul viseltem az egészet, de mindenki nyugtatgatott, hogy ez volt a jó döntés.
33 éves koromban az akkori párommal gyerekvállalásban gondolkodtunk és kiderült, hogy valami megmagyarázhatatlan okból meddő vagyok (az orvosok 2 évig vizsgáltak, nem találtak semmit, de nem szűnök meg arra gondolni, hogy biztosan az abortusz miatt van. Emiatt tönkrement a kapcsolatunk, depressziós lettem és a párom is elhagyott.
Rengeteget jártam pszichológushoz, jobban is lettem, már 4-5 éve semmi bajom nem volt, de újabban állandóan arra gondolok, hogy ha akkor nem vetetem el a babámat, akkor olyan csodálatos lányom lehetne, mint Piroska, a kolleganőm-barátnőm.
Megint járok a pszichológushoz, aki ugyanazt hajtogatja, hogy jól döntöttem annak idején, de már nem tudom elhinni neki. Nem tudom, mit csináljak, minden éjjel csak sírok, idegileg teljesen tönkrementem. Csak magamat tudom vádolni, hogy miért nem álltam ki magamért annak idején, és hogy tönkretettem saját magam életét hogy megöltem a kisbabámat, akit most már soha nem kaphatok vissza...
válasza: válasza: válasza:Vegyél egy mély levegőt, és gondolkodj!
Téged NEM támogatott a család, téged rábeszéltek az abortuszra.
Ez nem ugyanaz!
Ha megtartod, egészen biztosan nem úgy alakul az életed, mint nekik!
Lehte egy ekkora lányod vagy fiad... de lehet az is, hogy nyomorogtok napról napra és most ennyi idősen azt vágja a fejedhez, hogy minek szülted a világra.
Nincs két egyforma élet.
válasza: válasza: válasza:Én a helyedben pszichológust váltanék. Olyat kellene keresned, aki téged elfogad így, ahogy vagy, nem le akar nyomni a torkodon valamit. Az esélye annak, hogy meggyógyulj és teljes életet élj az, hogy meg tudsz bocsátani magadnak, a téged abortuszra rábeszélőknek, és kéred a meg nem született gyermeked bocsánatát.
Én Hellinger-féle családállítással dolgozó szakembert keresnék a helyedben. Ebben a rendszerben mindenkinek helye van, a meg nem született életeknek ugyanúgy. Nagyon gyorsan és teljesen segíthet feldolgozni az abortusz utáni bűntudatot és egyéb problémákat. El tudja hozni neked a megnyugvást, és feloldja a gátjaidat (tudom, hogy last minute, de még az is benne lehet, hogy ezután találsz egy párt és lesz saját gyereked, mégha ez őrülten hangzik is, de icipici esély lehet rá).
Ha elbírja a kapcsolatotok Piroskával, elmesélhetnéd neki a történetedet. De csak akkor, ha tényleg végighallgat téged, és meg tudja ezt érteni. Adott esetben ez is gyógyíthat.
Sajnos azt a gyermeket nem hozza neked vissza már semmi, de a múlttal való szembenézés és megbékélés a helyére teheti ezt az egészet. Ha bírod lelkileg, esetleg vállalhatsz önkéntes munkát gyerekekkel foglalkozó szervezeteknél (meseolvasás kórházban lévő gyerekeknek, otthonban élők látogatása, Bátor tábor stb).
válasza:Ez nagyon nehéz lehet neked.
Téged nem támogatptt a család. Sajnos. De meg kell értened, hogy valamiért ezt a döntést kellett hoznod. Minden úgy van jól, ahogy van. Még ha nem is hizsed el.
Tekints erre a kedves kolléganődre úgy, mint egy ajándékra az élettől. Pátyolgathatod kicsit, mintha te lennél a pótanyukája. Elmesélhetnéd neki, veled mi történt. És hogy a fájó szívednek jólesik arra gondolni, hogy ő egy kis kárpótlás az élettől, hogy megismerheted. Ha tényleg olyan jó a viszony, biztos nem neheztelne rád ezért.
A másik meg az, hogy még csak 42 éves vagy. Elgondolkodtál örökbefogadáson? Olyan nemes cselekedet. És ha tele van a szíved szerettel, egy kisgyerek, akit örökbefogadhatnál gyógyírt jelenthetne neked, te pedig megmenthetnél, nevelhetnél egy kis életet.
Mielőbbi boldogságot kívánok!
válasza: válasza:Szívem, ne vádold magad semmi értelme..!!
Én mindig azt mondtam sosem akarnék de nemrég esélyes volt és bizony elgondolkoztam rajta, így 40 évesen..ez borzalmas nehéz helyzet volt. Ne büntesd magad már eleget bűnhődtél..
Jókat írnak az előttem hozzászólók! Én huszonévesen szültem, tönkrement a karrierem /minimálbéren tengődünk szinte, a 17 éves fiammal/, egy pokoli házasságban kellett aztán felnevelnem hidd el nem ilyet szántam neki:((( Sokszor gondolok rá hogy mennyivel jobb lett volna így..meg úgy..de koncentrálj a jelenre, keress más alternatívákat, vannak!! Hidd el a sok xar után mindig a jó jön, tapasztalat! :) Csak ne add fel..drukkolok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!