Beteg babát várok, mit tegyek? Ha megtartom, arra rámegy az életünk.

Én nem tartottam meg 10 éve és most sem tartanám meg.

Nekem élettel össze nem egyeztethető szívbetegsége volt, születése után rögtön meghalt volna, mert nem indult volna meg a saját vérkeringése. 0% volt az esélye az életben maradásra (3 orvosnál jártam), 20 hetesen kellett megszülnöm... :(

Sajnálom, hogy veled is ez történik! Egyébként mi a diagnózis?

Nem mindegy, milyen fajta rendellenesség... Ha genetikai, de nem kromoszomális, és műtéttel korrigálható, akkor megtartanám.

Ha kromoszómagond is van, nem csak önmagában a szívével van baj, akkor nyilván elgondolkoznék erősen, hogy mit tegyek. De egy olyan betegség miatt, ami műthető, korrigálható, és nem jár szellemi, fizikális korlátozottsággal hosszú távon, akkor megtartnám.

Csak néztem, hogy milyen könnyen dobálózik mindenki egy baba életével, anélkül, hogy tudná, miről is van szó pontosan...

Egyet értünk abban, hogy a 23-as foglalta össze a legjobban a véleményét, de ha egy "sima műtéttel" vagy akár egy komplikálttal korrigálható lenne a probléma, akkor nyilvánvaló, hogy fel sem merül senkiben(!), pláne az orvosban a várandósság megszakítása.

Szerintem, nem dobálózik senki egy picike kis lélek életével, dehát könyörgöm, éppen ezért találták ki ezeket a vizsgálatokat, nem?

Arról nem is beszélve, hogy el sem merem képzelni, hogy mekkora összegről lehet szó, de a kérdező azt írja, hogy még ha rendelkezésre állna, akkor is "csak" remény lenne Amerikában, és teljesen nem lehetne meggyógyítani.

Szerintem éppen elég gondja lenne annak a kicsikének, ha megszületne, aztán orvostól orvosig járhatna, utána megélni azt, hogy nincs pénzed utókezelésre, ami kellhet akár egy életen át...

Nem tudom, én ennek nem tenném ki a babámat, se magamat, se a házasságomat...

Szerintem se tartsátok meg. Lehet még gyereketek később.

Ha beteg és soha nem élhetne teljes életet akkor abba mind lelkileg, mind testileg belerokkannátok.

22-es vagyok. De, igen, sokan azonnal rámondtátok, hogy nem tartanátok meg a babát, úgy, hogy akkor még nem lehetett tudni, miről is van szó pontosan (most sem tudjuk). A betegségeknek van nevük, ha már tudja a kérdező, hogy csak Amerikában kezelhető, akkor nyilván a diagnózis, ergo a betegség neve is megvan...

Láttam én már ezen az oldalon olyat, aki azért akarta elvetetni a babáját, mert nem volt meg mind az öt ujja az egyik kezén, szóval engedtessék meg a kis élettel való dobálózás létjogosultsága.

Mindazonáltal, kedves kérdező, iszonyú nehéz helyzetben vagy. Egy beteg babát vállalni óriási teher. Gondozni, a szenvedését látni, aztán ne adj' Isten a halálát megélni, szörnyen nehéz, kitörölhetetlen, feldolgozhatatlan esemény. Rettenet éjszakákon át tipródni, némán, könnyek nélkül sírni, igazi sírásra képtelennek lenni, a saját gyerekedet eltemetni, magadon közben erőt venni, hogy ne ugorj utána a gödörbe. Ha biztosan nincs remény, akkor azt mondom, talán ne tedd ki magad ennek. Én végigcsináltam, de nekem nem volt választásom, már későn derült ki, hogy a kisfiam nagyon beteg, és végül végigvittem a terhességet, így kaptunk néhány csodás, ámde nehéz hónapot a sorstól. A mai napig nem bánom, de azóta nem találom önmagamat, és nem tudom, megtalálom-e valaha...

Neked van lehetőséged dönteni. Fel fogod tudni dolgozni azt, ahogyan döntesz? Fel fogod tudni oldozni magad az egész alól? Mert nekem nem ment volna. Van, akinek megy, nem vagyunk egyformák. És annak a jobb, akinek sikerül, mert bár szörnyű dönteni, majd megszülni a gyermekedet, még mielőtt életképes lenne, de rengeteg szenvedéstől kíméled meg magatokat. Gondold át mindkét lehetőséget, és aszerint dönts. Ne aszerint, hogy ki mit mond, ki mit gondol. Csak arra figyelj, hogy te mit érzel.

Én nem dönthettem, és őszinte leszek, ezért hálás vagyok a sorsnak. A mai napig nem tudom, mit tennék, ha kiderülne, hogy baj van, és dönthetnék... A kisfiam halála után meg voltam róla győződve, hogy nem lennék képes lemondani egy babáról azért, mert beteg. Aztán azóta már született egy kislányom, és azóta nem vagyok ebben biztos, hogy képes lennék újra egy beteg babát vállalni...

Kívánom, hogy úgy dönts, ahogy az mindannyiótoknak a legjobb. Sok erőt kívánok hozzá. Mindkét út nehéz, az egyik rövidebb, és remélhetőleg könnyebb. :(