20éves vagyok, terhes. Senki nem támogatja, hogy megtartsam a picit. Anyagi okok miatt. Ti hogy döntenétek?

Hát akkor meselek én.

19 voltam, megtartottam a babát. A helyzetem hasonlóképp zajlott mint a kérdezőé.

És mi van most?

A férjem minimálbérért gurcol én kevesebbért. 12 órát állok minden hétköznap. A lábam csupa viszer a cipom nem tud kiszaradni így tiszta felazas, seb a talpam. Nincs másik cipőm.

Minden este hulla fáradtan érek haza.

Jobb munkát nem kapok tapasztalat nélkül, anyukaként.

Ha a szüleim nem támogatnanak minket nem lenne hol laknunk. Nem lenne aki vigyázzon a lanyunkra, elmenjen érte az oviba.

Semmire nincs pénz.

Hiába imádom a kislányomat, néha azt kívánom, bárcsak pár évvel később született volna.

A férjemmel nagyon sokat veszekszunk. Mindketten fáradtak vagyunk, van hogy éhesek.erre rá fog menni a házasságünk.

22-es. A szeretetszolgálatot és a gyerekjólétit nem az ingyenélőknek találták ki. Merjetek segítséget kérni! Ha pedig tudatosan dolgoztok a kapcsolatotokon, akkor nem biztos, hogy tönkremegy. A kimerültség nyilván óriási negatív erő egy családban, de ha tudtok szerezni segítséget, kezelhető. Nem gondolom, hogy azon kellene filóznod, hogy milyen jó lett volna, ha a szeretett gyermeked megöleted- nem gondolod? Remélem, a fejéhez még nem vágtad, hogy jobb lenne, ha nem élne???

Baptista Szeretetszolgálat, Katolikus Karitász, Református Szeretetszolgálat, a körzetes gyerekjólétisetek (guglizd ki, mindegyiknek fent van az elérhetősége)

Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát, tudod? Lehet, hogy lenne megoldás, csak ha nem mondjátok senkinek, hogy baj van...

Nagyon sajnálom, annyian próbáltunk segíteni, lebeszélni, leírni, hogy ez lesz, és hogy van más út!!!...

Sajnos most innen kell újrakezdened az életedet. Én biztos nem tudnék többet ránézni sem arra, aki rávett, rábeszélt az abortuszra...

Sajnálom, hogy most már te is egy vagy azok közül, akik bánják, akik csak a fájdalmukat tudják a világba kiáltani. Sajnálom, hogy nem tudtunk elég jól segíteni, hogy nem tudtunk segíteni a babádnak. És nektek.

Nem tudom, hánynak kell még ezt átélnie...

Ezt most már neked kell megharcolnod. El kell számolnod a lelkiismereteddel, és azzal a pici élettel. Gyászold el, kérj tőle bocsánatot. Érte mást már nem tehetsz. De azért igen, hogy ilyen többet veled ne forduljon elő, és merj róla beszélni másnak is, hogy mással se...

Sok erőt kívánok ehhez...

Ha már megtörtént az abortusz, akkor minek a lelki terror? Rúgjunk bele még a földön fekvőbe, csak azért, hogy elmondhasd, hogy te abortusz ellenes vagy?

Szánalmasabb vagy, mint az, aki az abortuszt választja.

Kedves kérdező! Vannak olyan dolgok, amiket megteszünk, mert adott helyzetben kénytelenek vagyunk megtenni. Az önmarcangolás nem megoldás. Kérj szakszerű segítséget, és ne merülj bele a fájdalomba.