Abortusz vagy sem? Mit tegyek?

Kérdező!

Kérdeztél, ezért válaszolok.

Írtad, hogy van 2 pesti lakás, amit nem laktok. Az egyiket törlesztitek. Fogalmam sincs, mekkorák, milyenek, hol vannak, de ha kiadja őket valaki, akkor abból szép summa befolyik a családi költségvetésbe.

Azért engedd meg nekem, hogy azt gondoljam, akinek 2 "fölös" pesti lakása is van, annak nem kell anyagi nehézségektől tartania. Hogy te mégis félsz a nélkülözéstől, azt hallom, el is hiszem, de alaptalannak tartom. És nem is értem. Ma fél Magyarország a saját, egyetlen, vagy fele részben banki tulajdonú lakásában neveli a gyerekeit, és messze nem aggódnak ennyire azon, mi lesz a jövőben.

Azt sem értem, hogy ha egy-két kerülettel arrébb költöztök, akkor ez miért vezet oda, hogy az eddigi társasággal csak havonta egyszer tudtok találkozni. Az világos, hogy az első 3 hónapban nem veszel nagyobb távot, de az már nem, miért ne lehetne egy 3 hónapossal és egy 2,5 évessel nyakadba venni a várost.

Abban viszont tökéletesen egyetértek, hogy ezek közül egyik sem igazi érv - már ha ilyen egyáltalán létezik - az abortusz mellett.

Tudod, eddig te kérdeztél, én pedig többször is, legjobb tudásom, és saját, 3 gyermekes tapasztalataim alapján válaszoltam neked. Aztán én is kérdeztem tőled, kértem, adjál nekem azonos témájú, fordított előjelű virtuális tanácsokat, de egyszer sem érkezett részedről válasz.

Másokkal együtt felvetettem, miért nem fogadtok bébicsőszt, hogy te is kimozdulj, vagy dolgozz, de ahogy a számítógép, úgy te sem válaszoltál.

Én nem írtam semmi sértőt, semmi bántót, csak nyilvánvaló tényeket. Ha ezen megsértődtél, akkor megsértődtél.

A gyerekedről meg természetesen úgy döntesz, ahogy akarsz. Ha vállalod, vállalod, ha harangozol neki, akkor harangozol. Nem mondod el nekem, milyen döntés születik majd? Ezt én mindig, mindenkinek, aki dilemmázik, hálásan meg szoktam köszönni. Most sem teszek másképp.

Nekem még mindig sokkal jobb, ha nem szembesülök garantált magzathalállal, hanem mindvégig megmarad bennem a remény, hogy az adott szerencsétlennek mégis megkegyelmezett az "anyja". Ezzel tehát nem büntetsz meg.

De soha nem fogok beállni a panegyricusokat zengő, szuperliberális mosolykórusba, amelynek tagjai semmitmondó "rajtadkívülsenkinemdönthetiel" szövegekkel törekednek százalékmaximalizációra e fórumon. Az nem én lennék.

Az őszinteség és a "bunkó, sértő válaszok" közötti különbséget pedig, azt hiszem, meg tudom ítélni.

Én sosem voltam bunkó.

Azzal meg, hogy az egész történetben leginkább magadat félted, szerintem - de ez szigorúan magánvéleményem - alapvetően tévúton jársz. Sokkal kevesebb gondod lenne, ha a családodat és a születendő(?) gyermeket féltenéd jobban, mint saját magadat, mert akkor nem lenne talán ennyi idő, hogy a félelmeiddel foglalkozzál. Fel nem foghatom, hogy egy nem tervezett harmadik gyerkőc miért kergetne bárkit is őrületbe, vagy tartós, kezelhetetlen depresszióba akkor, amikor a látható nehézségek előre kalkulálása esetén még egy depresszív, neurotikus alkatú ember is minimalizálni tudná a kockázatokat.

Az pedig természetes, hogy ha az embernek az átlagosnál, vagy a jogosnál nagyobb elvárásai, igényei vannak, amiket a családapa munkabéréből elégítenek ki, akkor az otthoni teendők, és a gyermeknevelés az édesanyákra marad.

Hidd el, magam is így vagyok ezzel.

15 éves nagyfiamat naponta referáltatom a tananyagból, 23 hónapos kislányomat pedig húzom-vonom tömegközlekedéssel, hogy középsőmet (5,5 éves) a magfelelő célállomásokra (pl. óvoda), illetve a házunkba is eljuttassam. És egyelőre élek. Nincs lehetetlen.

Családodra, gyermekeidre mindentől függetlenül sok áldást, boldogságot és a kérdéssel kapcsolatos bölcs belátást kívánom!