Szerintetek fogom még valaha kívánni ezek után?

Pont olyan jóslás az, amit te csinálsz (hogy biztosan tönkre megy a kapcsolat, ha megtartja, hiszen én maga is ismerek ellenpéldát), mint amit én csinálok (hogy jó eséllyel 3 év múlva se akar majd gyereket).

Nem értem a te jóslásod miért is előrevalóbb, mint az enyém.

Egyébként erre alapozom a "jóslást":

"A párom azt mondta, ha nem lehetne gyerekünk, akkor úgy is el tudja képzelni az életét, csak miattam aggódna, mert tudja, h nekem ez fontos lenne."

Nekem ebből teljesen az jön le, hogy a férfi különösebben nem akar gyereket, csak vetít, hogy majd esetleg 3 év múlva a nő kedvéért belemegy.

"Hát bizzunk benne, hogy a Kérdező elég erős lesz kitartani az elhatározása mellett"

Bízzunk benne, hogy a kérdező képes lesz kitartani a SAJÁT elhatározása mellett, és nem hoz olyan döntést, amit nem ő akar.

Hihetetlen, hogy ennyire hülye legyél.

Tehát akkor, mikor ott van egy magzat, már megfogant, akkor az istenért nem bírja elfogadni, hogy megtartsák, de majd 2 év múlva, mikor amúgy neki marhára nem is fontos a reprodukció, ahogy te mondod, majd önként és dalolva fogja vállalni a gyereket. Hát hogyne :DD

Aki nem akar teljes szívéből gyereket, az az első éjszaka után fogja otthagyni vele az asszonyt.

Ha te 30 éve nem tudod feldolgozni, meg pszichologussal se, hogy van egy gyereked, remélem a nődnek a büdös életbe eszébe se fog jutni, hogy csináljatok egyet.

#205, nem barátom, itt te bizonyítod éppen, hogy semmit nem értesz az egész szituból, csak kötekedsz...

"Aki nem akar teljes szívéből gyereket, az az első éjszaka után fogja otthagyni vele az asszonyt." - mi a kórságért tenné? Még én se hagytam ott az első éjszaka után, pedig én akkor végképp nem akartam. De az ember nyilván megadja az esélyt...

Mi a jóisten köze van szerinted egy tudatosan, közös döntésből vállalt gyereknek egy az ember nyakára szülthöz? Azt ugye te sem tudod... Azért hihetetlen nekem ez a sötétség, mert képzeld már el azt a szitut ha az ember egyszer csak hazaállít egy kutyával, mondván, hogy "úgy döntöttem, hogy nekünk kutya kell", illetve azt, hogy ha az ember megbeszéli a párjával, hogy elmennek a menhelyre, és befogadnak egy kutyát... az első esetben valszeg zúgva fog szállni otthonról kutyástul - és a párja jogosan lesz baromira megsértődve - a második esetben meg jó gazdái lesznek a kutyának.

Én elköltöznek pár napra.

Nem ő terhes, nem érti/érzi a hormonok változását amit Te igen. Látja a szenvedesed de ezt is max a magzattal köti össze. Cuccolj össze és pár napra költözz el. Semmi drámai kivonulás. Legyen körülötte pár nap nyugi, tudjon ő is úgy gondolkodni hogy egyrészt érzi milyen lenne nélküled másrészt nem kell folyamatosan a sírást nézni ami mar szinte érzelmi zsarolás. Meg ha nem is azért teszed....

Ha a kutyás példánál maradunk.

Megbeszéljük egyszer, hogy szeretnénk majd valamikor egy kutyát, együtt, mindketten.

Aztán egyszercsak az egyik fél talál valahol egyet, aki jön utána az utcán, nagyon cuki és befogadja. Ha amúgy is terveztük, hogy lesz egy kutyánk nemsokára, akkor én marhára nem akadnék ki a párom rá, hiszen amúgy is akartunk...