40 vagyok, nem késő még (első) gyereket vállalni? A férjem idősebb.

#50

Ez a legnagyobb butasag, ami létezik, hányszor olvasom!!

Kérdező,mintha csak magamat olvasnám 5 évvel ezelőtt, ahogy írsz. Totál nem volt üres az életem amúgy gyerek nélkül, pont hogy nehezen adtam fel annak a sokszínűségét, ahogy addig éltünk.

Mi úgy döntöttünk, az akkor 45 éves férjemmel, hogy adunk neki egy esélyt. Már pár éve dilemmáztunk... egyetlen alkalomból megfogant a kislányunk. 9 hónap alatt teljesen at kellett alakítani mindent, majd az első 2 évben voltak mélypontjaim, amíg "elgyászoltam" az addigi életem, de sosem csináltam volna vissza,mert a lányom nagyon szeretem. Azóta már nagyon-nagyon örülök hogy ezt a döntést hoztuk. Minden más lett, minden nehezebb lett, sok mindent még mindig nem tudok csinalni akit addig, de már ezt az életemet is szeretem. A testem alig változott,a férjemmel mélyült a kapcsolat, bár az is nagyon más lett (mi rengeteget utaztunk előtte, több közös karitatív tevékenyseget végeztünk, amikből én eléggé kiestem azóta).

Szóval ez a "ha nem vagy biztos benne akkor nem akarsz duma", ettől ki tudok akadni. Sok minden elbizonytalaníthat, főleg ez a gyk oldal, ahol mindenki nyűglődik hogy de nem bírja... nehéz bírni, de és akkor mi van? Így is lehet jó!

Sógornőm másfél éve van együtt öcsémmel, még külön élnek. Most múlt 45 éves, van egy 21 éves lánya és most tervez még 2 fiút szülni.

Soha nem védekeztek, az első perctől fogva a gyerekeket tervezték (öcsém 32 éves), de sehol egy baba sem.

#54 (51 vagyok)

Mi is úgy voltunk, hogy mi van, ha nem is lehet, aztán itt őrlődünk, hát próbáljuk meg, bízzuk a sorsra. Tényleg egy esélyben gondolkodtunk, aztán amikor csináltam a tesztet mégis úgy éreztem, hogy ha nem pozitív, akkor legalább még egyet kéne próbálni... de pozitív lett. Lelkileg elég nagy hullámvasút volt, de a boldog/örömteli pillanatok mind jóval erősebbek voltak, mint amiket addig átéltem, pedig egy nagyon boldog 10 év után voltunk már a férjemmel. Az a helyzet, hogy szerintem nem tudtam volna megbocsátani magamnak, ha nem próbáljuk meg, egészen biztosan mindig motoszkált volna bennem, hogy mi lett volna ha. És én is azért adtam be a derekam 40 évesen, mert úgy éreztem, hogy nincs hova tovább várni.

Volt olyan is, 35 éves korom körül, hogy úgy éreztem, ha valaki kimondaná, hogy nem lehet gyerekem, legalább megnyugodnék. Erre mindenki mondta, hogy úristen, akkor ne legyen gyerekem. Pedig csak a döntésképtelenség dolgozott bennem.

Ha más nem, ez a fura érzés, ami mindig is kísért olyan 30 éves korom óta, hogy mi legyen a gyerekvállalással, és ami igazából kicsit nyomasztó is volt, na, az elmúlt. Ebben a tekintetben végre úgy érzem, megérkeztem, már csak meg kell oldani az új életet :)

Látod itt az 51-es. Ő így élte meg.

Én úgy érzem semmiről nem mondtam le, hogy 23 évesen szültem. Lányom nem volt egy éves már mentünk nyaralni.

Az se mindegy van e pl segítség...nagyszülő, nem rossz dolog.

Én 40 leszek, lányom akkor lesz 18.

Sztm se úgy működik amúgy, ahogy az 50-es írta.

#56

51-es vagyok. Vicces, de én írtam azt a kommentet is, hogy aki egyszer "beáldozta" a 20-as éveit, az miért kezdené elölről? Mert én nagyon örülök, hogy szültem 40 évesen, de ki nem hagytam volna azt az életet, amit gyerek nélkül töltöttem addig, semmiért! Mi is mentünk gyerekkel nyaralni, de hát azért az nem ugyanaz, na... meg mi egy nagyon spontán életet éltünk, vállalkozókként, ami gyerekkel összeegyeztethetetlen lett volna. Szóval amúgy szerintem így is jó, úgy is jó, de nem szülnék fiatalon is, és öregen is. Mondjuk aki elég anya típus, vagy nagyon úgy alakul az élete, biztosan az is jó.

56 vagyok. 57 csak írtam hogy mindenki máshogy éli meg.

Külön is járunk nyaralni, mert megtudjuk oldani (ezért írtam a segítséget, hogy jó dolog ha van). Mindenki más és a körülmények se mindegy milyenek.

Én 35 felett nem szülnék.

#58

Még mindig 51-es. A genetikai UH-kat végző orvosokkal mindig beszélgettem kicsit, és nagyon jófejek voltak, amikor mondtam, hogy izgulok a korom miatt. Mind legyintettek, hogy ne foglalkozzak vele, annyival nem nagyobb az esély a betegségre hogy azon a korom miatt külön izgulni kéne, és hogy aki teherbe tud esni (spontán), annak a teste nem öreg. Meg hogy sokan vannak jóval idősebbek, és hogy fiataloknál is találhatnak akármit igazából.

Emiatt most biztosan lepontoznak, de nekem tényleg ezeket mondták. Igaz hogy elég jól tartottam magam, max. 35-nek néztem ki, sokan annyinak sem gondoltak. Statisztikailag persze elvileg nagyobb az esély a genetikai rendellenességre, de még így is nagyon kicsi, és ezeket egyrészt szűrik, másrészt fiatalabbaknál is annyi minden előfordulhat. Két komolyabban "sérült" gyereket ismerek a környezetemben (egy nem beszélő autistát, és egy sma-s kislányt), az anyukák mindkét esetben 30 körül szültek. Ha így vesszük, sosem lehet az ember teljesen nyugodt, de ez az anyasággal is együtt jár, a sok aggódás. A kor miatt nem érdemes extrában aggódni.