Lányok, akik régóta vártok hiába egy kisbabára. Csatlakoznátok hozzám?
Én is hasonló cipőben járok, 2,5 éve nem védekezünk, idáig eredmény nélkül... és úgy érzem, rámfér egy kis lelki támogatás... Talán kicsit könnyebb lesz, ha sorstársakkal beszélgethetünk az érzéseinkről, mert részemről már érzem, hogy kezdenek rossz irányba menni a dolgok. Gondolom, azért is élhetem meg még rosszabbul a helyzetet, mert 10 hónapja külföldre költöztünk, így mindenkitől távol vagyunk, gyakorlatilag elszeparálva a korábbi életünktől, és mindenkitől, aki fontos. A párommal csak mi vagyunk egymásnak, de a csajos lelkizésre ő nem mindig vevő. Orvoshoz még nem fordultunk, de az itt (Norvégiában) egyelőre nem is lehetséges, egyszerűen csapdában érzem magam.
Biztos vagytok még páran, akik nehezen élitek meg a gyermektelenséget, talán könnyíthetünk magunkon, ha kibeszéljük a negatív érzéseinket!
Akkor kezdem is: volt idő, hogy én is nagyon rágörcsöltem, minden apró jelben a terhességet véltem felfedezni, és ennek köszönhetően annál nagyobb csalódás volt, mikor mégis megjött. Ez már 28-szor ismétlődött meg. Most már kezdek letenni róla, kezdem elhinni, hogy soha az életben nem lehet gyerekem, bár ezt nehéz elfogadni, mert nem tudom elképzelni az életemet gyerek nélkül. Azt sem tudom, hogy ez most jó, vagy sem, mert egyrészt legalább nem görcsölök, másrészt viszont azt mondják, a gondolat teremtő erejű, tehát ha én mostantól azt gondolom, hogy soha nem lehet gyerekem, az még rosszul is elsülhet.
És komolyan kezdek megijedni magamtól, mert persze sorban érkeznek a hírek a terhes ismerősökről (rokonok, barátok, volt osztály- vagy évfolyamtársak, kollégák), és én már szinte csak irigységet érzek :( A hozzám közel állóknak persze örülök is, de emellett mégis irigykedem, holott tudom, hogy nekem attól nem lenne jobb, ha másoknak sem sikerülne. Nem akarok így érezni, de annyira egyedül vagyok a gondolataimmal, érzéseimmel, hogy képtelen vagyok a helyükre tenni őket.
Másfelől nem értem az élet igazságtalanságát: hogy lehet, hogy annyi nem tervezett baba születik (vagy csak fogan, aztán a szülőknek mégsem kell, és elvetetik), akik meg régóta vágynak rá, azoknak sehogy sem megy? Nem érzem, hogy rossz ember lennék, amióta az eszemet tudom, mindig is tudtam, hogy egyszer anya szeretnék lenni, nem vittem túlzásba a fogamzásgátlást (összesen 2X 8 hónapig szedtem), nem volt abortuszom, szeretem a gyerekeket, hosszú, és kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek, és mindig is erre törekedtem. Egyszerűen nem értem...
válasza:tokeletesen megertelek , 2 eve es het honapja probalkozunk sikertelenul , sokszor en is erzem hogy mar nem birom tovabb , folyton sirhatnekom van , es aami a legrosszabb hogy tenyleg szinte naponta hallom hogy valaki terhes vagy hogy jon a a baba, irigykedem rajuk es latni sem akarom oket .
nekunk most volt meg az elso inszeminacionk es most "turelmesen " varakozunk lassuk lesze belole valami , ferjem nagyon bizik benne , en nem is tudom azt hiszem mar felek hinni benne .....miert nem probalkoztok ti is beultetessel ?
Köszönöm a válaszodat, tényleg jól esik beszélgetni valakivel. Momentán a legjobb barátnőm szintén terhes, és így azért nincs kedvem épp neki panaszkodni...
Sajnos egyelőre nagyon nehezen mennek a dolgaink, mint írtam, külföldön élünk. Még csak 4 hónapja van munkaviszonyom, (egészség)biztosításom még nincs, de szerencsére még nem is volt semmi bajom, ami miatt orvosra lett volna szükségem. Lehet, hogy a magyar egészségügyi rendszer nem a legjobb, de egy ilyen tortúrát azért, ha lehetséges, szeretnék az anyanyelvemen intézni. Talán, ha jobban meggondolom, a jelenlegi helyzetünkben nem is lenne a legjobb, ha teherbe esnék, de emiatt szintén dühös vagyok, mert gyakorlatilag elölről kezdtem az életemet, bár itt egy év munkaviszony is elegendő minden családi támogatáshoz. Na de ez egy másik kérdés. Egyelőre nem tudom, szeretnék-e itt belevágni az orvoshoz járkálásba, az okok felderítésébe, kezelésekbe, bár már sokszor eszembe jutott, hogy lehet, hogy valami egészen egyszerű, könnyen megoldható problémánk van csak, mi meg ennyi ideje szenvedünk már... A párom is kicsit ellentmondásos néha. Nagyon szeretne gyereket ő is, már korábbi kapcsolatában is volt róla szó (akkor sem sikerült, pedig ők jártak orvosnál is, és mindkettőjüket rendben találták), múlt hónapban bele is vágtunk újból célirányosan a projektbe (tehát nem csak nem védekeztünk, hanem peteérére időzítettünk, még pár napos önmegtartóztatást is vállalt előtte :), aztán, mikor mégis megjött, közölte, hogy talán mégis jegelnünk kellene a témát, legalább, amíg az egy év munkaviszonyom össze nem jön. A legjobban az bánt, hogy tehetetlennek érzem magam, bár lehet, hogy egyszer csak besokallok, és elmegyek egy dokihoz, legalább engem vizsgáljanak meg, csak még fogalmam sincs, hogyan zajlik itt egy ilyen.
Zavaros az életem, és a külföldre költözés sem hozta egyelőre azt, amit vártunk tőle, de persze ez semmit nem változtat azon, hogy az agyam pár éve átkapcsolt egy másik üzemmódba, és mindenáron gyereket akar.
És félek tőle, ha meglesz az egy év munkaviszonyom, akkor még tovább kell várnom, mert hát ugyan kéne saját ház vagy lakás is, meg kocsi, meg utazgassunk, meg tegyünk még félre, ugyanakkor orvosi segítséggel is ki tudja, mikor sikerülne teherbe esni, és még utána is jöhetnek komplikációk... Lassan kezdek a türelmem végére érni. Nem jó így várni egy gyerekre.
Nektek viszont nagyon drukkolok, hogy az inszem. sikeres legyen! Tőletek nem irigyelném :), inkább erőt adna még egy sikertörténet.
válasza:SZiasztok!
Mi lassan 5 eve nem vedekezunk. Persze ez nem jelenti, hogy 5 ev kudarcon vagyunk tul, mert az elso 3 evben, meg egyaltalan nem fogtuk fel, hogy mi is tortenik. Fel evente elmentem az orvoshoz ( orvosokhoz), aki nem talat semmit. Megvizsgalt, majd megnyugtatott, ami eleg is volt a kovetkezo 6 honapra.
Clostylbelgit-tel, Pregnyl 5000 injekcioval, laparoszkopias mutettel, petevezetek kivizsgalasaval (valami folyadekot frecskendeztek a petevezetekeimbe) probalkoztunk az utolso 2 evben. Minden honapban remenykedtem, hogy talan most sikerul, de vegul mindegyik sikertelen volt. Minden honapban ujbol es ujbol kellett kezdenem, de mar nagyon el vagyok keseredve. Vervizsgalatom volt most szeptemberben, a prolaktin szintem magas. Most ez ad egy kis remenyt hatha emiatt nem jott a baba. Vegre valamit talaltak. Remelem kikezelik es nemsokara kezemben tarthatom a varva vart kisbabankat.
E.
válasza:Mi már három éve próbálkozunk azzal a különbséggel, hogy végigjártuk az orvosi cuccokat, mind ,amit lehetett. De inszem és lombik nem volt, és nem is szeretnék egyenlőre. Ez egy másik történet.
Szóval eleinte, nagyon jól tűrtem, mondván nem jöhet össze elsőre. Egy év eltelt így. A barátaim, volt osztálytárs stb. nem szerettek volna még, és láss csodát ez a 3 év olyan hosszú volt, hogy azóta mindegyiknek van már kicsije. Van akinek nem is egy. Jah és persze még nem szerettek volna annyira, de hát jött. Én nagyon tudok örülni egy gyermek érkezésének, és velük is nagyon örülök. Van aki azt mondja, hogy én lelkesítettem a szülésnél és utána is , mert én annyira örültem nekik, hogy az sokat számított akkor.
Igen ám, de már egy hónapja azt mondtam: Elég volt nem érdekel az egész, sajnos ezt a páromnak is mondtam--> nagyon szomorú lett, megbántottam (kérhettem bocsánatot a durvaságomért :D). Ő nagyon türelmes és komolyan elnéz nekem mindent. Én most értem oda, hogy teljesen elkeseredtem. Az élet nem mindig igazságos, de én komolyan hiszem, hogy nem akar Isten minket megfosztani ettől a csodától!!!! Én már csak ebben reménykedem.
Mostanra elég szomorú és belefásult vagyok, de igyekszem belekapaszkodni mindig valamibe. Nekem az egy ici pici vigaszt nyújt, hogy tanítok, így sok gyermek vesz körül... Abbahagyom, mert már hülyeségeket írok, pedig annyi minden lenne bennem is....
válasza:Szia!
Mi már több mint 3 éve próbálkozunk.
Minden hónapban mikor megjön, egy idegroncs vagyok. Sajna az én esetemben akárhányszor elmegyek orvoshoz mindig talál valamit, és ha abból kigyógyít, utána megint talál valamit. Sajna a bajom sok, de mikor megyek vissza kontrollra, pozitívan állok hozzá, hogy most biztos meggyógyultam, és akár teherbe is eshetek. Nem tudom mikor jön el ez a pillanat. Nagyon félek hogy soha nem lehet, de a párom akkora támaszt nyújt, hogy minden hónapban erőt veszek és reménykedem.
Van egy jó közmondás ami minden nap eszembe jut:
"Emberi törvény kibírni mindent, s menni mindig tovább, még akkor is,
ha nem élnek már benned remények és csodák"
Hemingway.
Fel a fejjel, én ne félj a kinti élettől.
Sziasztok!Mi 8 éve nem védekezünk,az idei évig úgy voltunk hogy nem erőltettük a dolgot,vártuk a csodát hátha sikerül.Aztán év elején teljesen bekattantam és már nagyon szeretném a babát.Minden nap azzal kelek és fekszem hogy csak a baba jár az eszemben.Idén elkezdtük a kivizsgálásokat,hormon,peteérés rendben,páromat is kivizsgálták nála is minden rendben.Júliusban megcsinálták a laparoszkópiát a petevezetékek is átjárhatók.Egyedül annyi gond volt hogy találtak pár polipot de azt is eltávolították.Minden reggel hőmérőzéssel kezdek,ovutesztelek.Már annyira akarom,hogy terhestüneteket is produkálok mindíg,persze a vége a nagy csalódás.Egy reményem van már csak hogy novemberben elkezdjük az inszemet,már csak ebben bízom.Remélem karácsonyra megkapom a legnagyobb ajándékot amire a legjobban vágyom a kisbabám!
Mindenkinek sok erőt és kitartást!
A.
válasza:Mi négy éve várunk babára, hú még leírni is szörnyű. Tényleg csak az ért meg aki ugyanúgy átéli ezt a dolgot. Emlékszem amikor elhatároztuk hogy gyereket csinálunk szinte a fellegekben jártam, én naiv azt hittem fél éven belül terhes leszek aztán..... csak telt az idő minden hónapban vártam a csodát aztán minden hónapban kiborultam. Utáltam mindent és mindenkit főleg aki nagy hassal járt az utcán vagy babakocsit tolt. Egyszerűen nem értettem, értem a mai napig, nekem miért nem? És tudom hogy nem normális dolog de én is irigy vagyok és utálom, hogy másnak elsőre sikerül, meg csak úgy becsúszik aztán még van képük dicsekedni vele. Na meg mikor terhes lesz valaki körülöttem és titkolják, nehogy megtudjam és azok a sajnálkozó pillantások. Kerülöm a terhes nőket meg kisbabákat, egyszerűen nem tudok velük mit kezdeni, csak a saját nyomorúságommal szembesítenek.
Most orvoshoz járok, ahol kiderült hogy természetes úton nem igen fog menni, hát ezt elfogadni nagyon nehéz. Inszeminációra kell mennem aztán talán úgy összejön, amit nagyon remélek.
Minden nap arra gondolok de jó lenne egy gyerek. Majd belehasít a szívembe mi van ha soha nem lesz. Lehet hogy én vagyok az a más akinek nem lesz soha gyereke? Mert az ember mindig azt hiszi ez csak mással történhet meg. Aztán ott állsz a helyzettel szemben és nem tudod mi van.
Á borzasztó ez, de az nem lehet hogy ne legyen gyerekem az nem történhet meg én nem tudom elfogadni.
Na most jók kipanaszkodtam magam de mással nem tudom megbeszélni és valahogy megnyugtat hogy nem csak nekem vannak ilyen érzéseim.
válasza:Jó sokan vagyunk, sajnos. Itt az én sztorim: 2 éve várunk babára, de nálam már megcsillnat a remény, mert 6 hónapig hordtam a szivem alatt, amikor is meggondolta magát a picike. Szörnyü volt az egész, nagyon nehezem hoztam rendbe a lelkemet, meg a férjemét, mert talán ő még nálam is jobban el volt keseredve. Vártunk fél évet, majd újra próbálkoztunk, és a 7. hónapban nem jött meg, de az a picike meg a 7. héten ment el, missed ab. lett a vége. Nem is tudom, hogy mi a jobb, ezeket a vetéléseket átélni, vagy nem teherbe esni....most már a 6. hónapja semmi, már én se tudok másra gondolni, mindkettőnknél minden rendben, a vetéléseket sem tudták megmondani, hogy miért történtek. Az első rohadt ritka, a második rettentő gyakori. Én már kicsit félek is az egész terhességtől...jártam homeopata dokinál, kineziológusnál, hipno terapeutánál, természetgyógyásznál, tényleg nem tudom mit tehetnék még, hogy gyerekem legyen. Neked kedves kérdező még nehezebb dolgod van norvégiában, mert ott hasonló kálváriát végigcsinálni, nem az anyanyelveden nem lenne az igazi, pláne barinők nélkül. Tudom mit érzel, én is éltem 5 évet külföldön, és az első 1 év nagyon nehéz volt. Jaa, ráadásul én már 34 éves vagyok, nincs már olyan sok időm...szar ügy...
k.
Nagyon örülök, hogy írtatok! Annak persze nem, hogy ennyi nehézséget kell átélnetek/átélnünk, de annak igen, hogy megosztottátok velem és egymással. Habár ez még nem vezet megoldáshoz, de hiszem, hogy segíthet, ha kicsit beszélünk róla, és tényleg jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel.
Ahogy olvasom, mindnyájatoknak olyan párja van, akire számíthat, és tudja támogatni, társ a bajban is. Ez legalább megvan nekünk, és ez is nagyon fontos. Azt hiszem, amelyik kapcsolat kibír egy ilyen kálváriát, sokkal erősebb lesz ezáltal!
Nekem meg még kicsit le kell nyugodnom, mert először az itteni életünket kell rendbetenni, utána kezdhetek foglalkozni a gyermektelenség problémájával, bár nagyon nehéz ezt félretenni már most is. Itt ráadásul sokkal-sokkal több várandós, és/vagy kisgyermekes anyát látok, mint otthon, ami folyton emlékeztet rá, hogy nekünk valószínűleg van egy problémánk, amivel még nem tudunk foglalkozni. Én még "csak" 28 vagyok, de már így is el vagyok keseredve, valahogy mindig úgy képzeltem, ilyenkor már rég anya leszek, akár több gyerekkel is. És bizony fáj látni, hogy annyi mindenki más számára megvalósulnak az _én_ álmaim... Olyanok számára is, akik nem feltétlen érdemesek rá, bár tudom, nincs jogom ilyet kijelenteni.
Valahogy egyre nehezebb hinnem, mert nőként a legelemibb ösztönömtől érzem magam megfosztva. Boldog életet tudok élni gazdagság és világjárás nélkül is, nem érdekel fényes karrier... úgy érzem, nem vágyom luxusra. De gyerek, család nélkül nem, és sokszor nagyon selejtesnek érzem magam, hogy még ez sem sikerül (anélkül, hogy tisztában lennék vele, miért nem).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!