Más is undorodott a szüléstől? Később ez
megváltozott?
Figyelt kérdés
Az az igazság hogy a szülés gondolata mindig is elborzasztott, a teherbeesés meg a legnagyobb félelmeim között van. Több okból is, pl alapból nem bírom a fájdalmat, valamint az is elborzaszt hogy mekkorára megnő egy terhes has. Kb mint ami bármelyik percben kiszakadhat. Nem is szeretem már látványra se. Aztán a vagina kinézetéről már inkább ne is beszéljünok szülés után, meg közben az a sok vér meg egyéb testnedvek távozásáról. Ha ennyivel lezáródna az egész, még azt mondanám oké, elgondolkozom a szülésen, de hogy utána hogy fog kinézni a test az megint förtelmes. Lógó, leeresztett tejes zacskó mellek, kitágult vagina, csúnya striás nagy has. Akik vaginális úton szültek, sokan írták hogy vizelettartási problémáik is lettek, vagy "csak" szimplán szétrepedt a gátjuk.
Biztos másnak is voltak ilyen gondolatai, de hogy lépett túl ezen? Mert gyereket majd szeretnék a jövőben, de szülni semmiképp se. Max majd örökbefogadok.
Leírtad pontosan, amit én éreztem korábban. A gondolat, hogy egy másik lény él és fejlődik bennem korábban tökre elborzasztott. De ma meg már hiányzik a kis rugdosása, mocorgása odabentről stb. Szülésnél meg teljesen más állapotba kerülsz, közben tuti eszedbe se jutna ilyesmi, amiket leírtál. Nálam pl. mikor megrepedt a burok és elfolyt a víz onnantól nem tudtam, hogy most pisilek vagy a víz szivárog :D de nem érdekelt különösebben. Viszont szülés után mondták még pár óráig ne keljek fel, de én szinte azonnal mentem zuhanyozni, mert nem tudtam úgy feküdni az ágyamban, hogy csupa ragacs vagyok :D 4 hónapos múlt a kicsi lányom, de őszintén én nem érzek a testemen semmi változást, igaz nekem nem lett nagy a hasam így nem repedt a bőröm, gátvédelemmel szültem így nincsenek varratok, hegek... igazából a melleim kicsit érzékenyek a szoptatástól ( amitől amúgy szintén RETTEGTEM) de ez is simán megy és imádom :) régebben meg azt hittem számolni fogom vissza a hónapokat, hogy legalább 6 hónapos koráig szoptatni tudjam. Most meg elszomorít a gondolat, hogy 2 hónap múlva kezdődhet a hozzátáplálás...
2019. jan. 8. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
22/51 A kérdező kommentje:
Köszönöm a korrekt válaszokat!
2019. jan. 8. 13:38
23/51 anonim válasza:
Én csak a saját történetemet tudom leírni. Vékony csinos lány voltam, nem volt hiány udvarlókban. Aztán 27 évesen 2 hónap alatt felugrott 10 kiló sportolás mellett. Kiragyásodtam, egyszerűen nem tudtam tükörbe nézni. Mindenki kérdezősködött, hogy mi történt velem. Hormon zavarom lett, amit a tabletták se hoztak rendbe,nem tudtam lefogyni. Közölték, hogy emiatt nem is lehet természetes úton gyerekem. Belenyugodtam, nem is terveztünk gyereket. 29 éves voltam, mikor teherbe estem véletlen. Sokkolt a dolog, de a testem nem sajnáltam, hisz így is egy darab k@kinak éreztem magam, úgyhogy ettem amit megkívántam. Aztán megszületett a lányom, ami a legszebb dolog volt az életemben. A vajúdás nagyon fájt, de végül császárral szültem. Hála az égnek nincs semmi bajom, mintha nem is szültem volna, csak egy halovány heg emlékeztet rá. Nem lettek striáim és rendbe jöttem. Visszafogytam a tinikori súlyomra minden erőfeszítés nélkül, nyárra lapos hasam lett. Szóval engem a szülés tett újra széppé és boldoggá. Ilyen is van.😊
2019. jan. 8. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
24/51 A kérdező kommentje:
#23 nagyon komoly a sztorid, szívből gratulálok! Azért jó ilyeneket is olvasni, viszont most rendesen megleptél, mert az első ilyen sztori amit "hallok".:) Amúgy az para, hogy hormonzavaros lettél egyik napról a másikra és így elhíztál miatta.
2019. jan. 8. 21:21
25/51 A kérdező kommentje:
Amúgy én is olyan vagyok testalkatra, mint amit az elején leírtál, úgyhogy nekem ez csak még 1-gyel rátesz egy lapáttal, hogy ne akarjak szülni.
2019. jan. 8. 21:24
26/51 anonim válasza:
Akkor ne szülj! Ennyi!
Senki nem fog győzködni, hidd el. Van, akinek nem való ez és kész.
De azért érdekes, hogy a "jaj nem akarok szülni, mert mi lesz a tökéletes testemmel" emberek valahogy mégiscsak itt tipródnak a gyerekvállalás témakörben...
2019. jan. 9. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
27/51 anonim válasza:
Utolsó nem kell a frusztrációdat másokon leverned. A kérdező feltett egy kérdést a megfelelő témába! Hisz errevaló az oldal. Ha ennyire csípi a szemed, nem volt kötelező válaszolnod...! A kérdező és sok más nő is érez hasonlóan a szüléssel kapcsolatban, legalább itt meg tudják beszélni, ennyire egyszerű. Plusz ugye a kérdező akar gyereket, csak örökbefogadni fogja és nem megszülni.
2019. jan. 9. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
28/51 anonim válasza:
"Utolsó nem kell a frusztrációdat másokon leverned. A kérdező feltett egy kérdést a megfelelő témába! Hisz errevaló az oldal. Ha ennyire csípi a szemed, nem volt kötelező válaszolnod...!"
Utolsó a frusztráciődat ne rajtam vezesd le! Ha ennyi csípi a szemed, nem volt kötelező válaszolnod hozzászólásomra...!😃
2019. jan. 9. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
29/51 anonim válasza:
Ha nem akarsz szulni miert gondolkodsz ilyeneken? De en is csak a sajat sztorimat tudom leirni megcafolva a strias es egyeb altalan undoritonak nevezett dolgokrol. 20evesen lettem terhes mar a pozi teszt utan nem az jart a fejemben h fogok kinezni hanem h minden rendben van e, egeszseges e az a pici a pocakban. Nagyon vekony voltam 48 kilovan kezdtem a terhesseget. Kb 28 hetesen kezdett el latszani a pocakom. Egyaltalan nem is lett nagy a vegere,sehol se repedt szet a borom. Volt egy hosszu fajdalmas DE serules mentes huvelyi szulesem, se kitagult vagina se varratok se repedes. Ugyan olyan pont mint szules elott. Szoptatok, azon kivul h nem sokkal de nagyobbak lettek a melleim, nem valoszinu h az amugy is kicsi melleim a szoptatas befejezte utan logni fognak mert kb nincs ami logjon 😀 de ha gondolod szivesen elmondom errol is a pozitiv v negativ velemenyemet ha mar nem szoptatok. A szoptatas alatt folszedtem par kilot ami mindenki szerint ram fert, de szandekomban all szoptatas utan vissza allni az eredeti sulyomra. Szoval az eleg nagy marhasag amit ossze hordtal h csakis ilyen lehet szerinted egy terhesseg/szules/baba vallalas. Nem kell altalanositani, nem kindenki hizik 50 kilot, es nem mindenkinek lesz csunya a bore. Genetika. De amugy egyet ertek tobb valaszoloval, h valoban gyerekes a folfogasod. Ehhez meg kell erni h anya lehess. Minden jot!
2019. jan. 9. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
30/51 A kérdező kommentje:
#27 hagyd, szegényt inkább sajnálni kell, hogy ilyen indulatokat vált ki belőle egy egyszerű kérdés.:)
#29 köszi, de a kioktatásból inkább nem kérek, sok más válaszoló ki tudta normálisan fejteni a véleményét, az elég is volt. Csak hogy válaszoljak is a kérdésedre, azért gondolkodok ilyeneken mert érdekel a téma és azért van ez az oldal hogy kérdezzek, nem hiszem hogy a te engedélyezhed kötött hogy ki mit kérdez.:)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!