Pszihològustól kaptam papirt, hogy felek a szulestol?
Egyébként kár vitatkozni, mindenhol máshogy működnek a dolgok, más a szokás. Nálunk a saját orvoson kívül a főorvos beleegyezése (sürgős esetben az ügyeletvezető beleegyezése) kell a császárhoz. A császár oka lehet valamilyen más orvosi szakterületről hozott orvosi szakvélemény, de fóbiás félelem esetén pszichiátertől kérnek szakvéleményt, nem pszichológustól. És ezt a szakvéleményt alapul véve dönt a saját orvos és a főorvos, hogy mi legyen. A jelenlegi főorvos minden esetben rábólint egyébként a császárra, a korábbi főorvos szinte sohasem egyezett bele, így születtek ikrek, faros babák is nálunk természetes úton.
A fogadott orvosok egy része nem mond árat semmilyen szülésre, másik része mond egy x árat a hüvelyi szülésre, x+pár tízezres árat császárra és x+pár tízer+pár tízezres árat a kívánság császárra, ugyanis ilyenkor nem elég, hogy meg kell csinálnia a műtéte, de valamilyen indokot is kell rá találni, amit le kell papíroznia úgy, ha gond lenne a császárnál, akkor se vehessék elő. Egyszer volt ebből probléma egyébként, egy anyuka császárt kért, orvos kamu indikációt írt be, a császárnál viszont probléma volt, anyuka perelni akart, mert nem is lett volna szükség a császárra szerinte, az orvos hazudott, és életveszélybe sodorta őt egy nagy műtéttel. Végül nem pereskedett, mert belátta, hogy végeláthatatlan per lenne csak az egészből, ki tudja, hogy milyen végeredménnyel.
Igazabol nemsokan vettek figyelembe mi is az igazi kerdesem.
Persze kedves utolso valaszolo. Nagyon koszonom h irtal. De birom h amint meglatjak a nok h csaszar..es szules egy helyen mar megy az erveles okoskodas. nem rad ertem felre ne ertsd.:) ment a zold kez!!!
Kedves Kérdező!
22-s vagyok. Kedden voltam orvosnál. 35. heti vizsgálaton. Minden ok. Igaz méhlepény meszesedik kicsit. Baba 2750 g körüli. Előző császár és meszesedés miatt jövő héttől már nst-re kell mennem. Kérdeztem, hogy akkor szülés esetén mi lesz? Rögtön kérdezte ő is, hogy mit szeretnék? Mondtam, ha lehet választani akkor császárt. Semmi ellenvetése nem volt. Annyit mondott, hogy akkor 40 hetet nem várjuk meg. Nem kellett sem könyörögnöm, sem lefizetnem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!