Pszihològustól kaptam papirt, hogy felek a szulestol?

Köszönöm szépen!

Én megmondom őszintén rengeteget szenvedtem, 22 óra vajúdás, meg fél óra kitolás, nekem megváltás lett volna akkor ha császároznak, amikor jött a fájás szinte levegőt se kaptam, csak kapkodtam levegő után, és vártam hogy elmúljon, ez kb 10 óra volt így, az eleje annyira nem fájt, na de 10 óra kemény kínlódás, végig 4 perces fájásokkal, ha ott nekem vki felajánlotta volna hogy hagyjuk az egészet a francba megcsászároz szó nélkül bele mentem volna és nem érdekel mennyire fáj utána, nem volt fogadott orvosom sem, most 40+1 hetes vagyok a 2.-al, félek kicsit, de most van fogadott orvosom aki talán kicsit jobban odafigyel rám :)

A kedvenc konyvem a terhessegrol: Vicki Iovine: Baratnoim a terhessegrol, idezem: "De nehany ora kemeny vajudas utan velhetoleg a szemgolyodon keresztul is boldogan fogadod az epiduralis erzestelenitest". tenyleg igy van. En a 24 ora vajudas utan tiszta veralafutas lettem, tetotol a talpamig.

Egy kis pilatus tornaval meg mindent helyre lehet hozni alul... Barki barhogy is szult.

Nálam jobban senki nem rettegett a szüléstől az orvosom praxisában elmondása szerint. De még egy sima nőgyógyászati is vizsgálat a kínok kínja nekem. Ennek gyökere egy gyerekkori balesetben keresendő. Az orvosom megmondta, ha hozok pszichiátertől papírt, ő átveri a főorvoson a keresem és megcsászároz, de inkább beszéljük át, hogy mi a félelem oka, mit hogyan szeretnék, kérdezzek bármit, mert hülye, ciki kérdés nincs és ajánlott szülésznőt is, aki szintén segít majd. Valamennyire nyugtatott az orvos,de a környezetem nem igazán, anyukám volt a legjobban oda, hogy én nem fogom bírni, és pici vagyok, bajom lesz, de minden ismerős is azzal jött, hogy majd a régi baleset és műtét miatt tuti repedeky szakadok majd mindenfelé. Végül nem mentem el pszichiáterhez, mert nem akartam erről még egy plusz emberrel beszélni, főleg nem túl mélyre ásva a problémában, így belevágtunk a sima szülésbe. És annak ellenére, hogy mindenhol azt olvasni, hogy a félelem lassítja a folyamatot, nehezebb lesz stb, nagyon gyorsan és könnyen szültem. Lelkileg nehéz volt, főleg hogy a szülésznőm nem tudott bejönni, az ügyeletes meg hagyott kívánnivalót maga után, de összeségében elégedett lehetek, hogy ilyen könnyű volt. Már a szülőágyon azt mondtam, hogy jöhet a következő, ha csak ennyi az egész. Te tudod, hogy mitől félsz? Mert én féltem pl attól, hogy repedek és hogy fájni fog a gátvarrás. De megnyugtatott, hogy az orvosomnál szült már olyan nő, akinek volt ilyen gyerekkori balesete és ő maga is találkozik minden évben ilyen gyerekekkel, akiket így kell műteni, a gátvarráshoz pedig biztosított róla, hogy annyi érzéstelenítőt fog használni, hogy ne érezzek semmit és elmagyarazta, hogy hogyan fog történni, mi a jó technika. De féltem a kiszolgáltatottságtól is, hogy boldog-boldogtalan vizsgál majd, bejön stb, de a szülésznőm biztosított róla, hogy csak a legszükségesebb létszám lesz ott és ugyan oktatókórház vagyunk, de az előzmények miatt hozzám nem engednek be egy csapat gyakorló orvost. A fájdalomtól is féltem, de arra is lett volna megoldás epiduralis képében, de olyan gyors szülésem volt, hogy fel sem merült a lehetősége.