Császárosok, ti is tapasztaltátok ezt a viselkedést a műtét során a személyzet részéről?

Engem nem különössebben érdekelt h másról beszélnek,nálam még az orvosok is az ebédről beszéltek,meg az asszonyról.

Nekik ez mindennapos esemény. Én még örültem is h másról beptszéltek és beiisszáltam a beszélgetésbe.

Nem értem mit vártál,hogy majd ajnároznak vagy mindig mondják mit csinálnak? Ha baj van se nagyon szólnak mert nem akarnak felzaklatni. Nálam találtak cisztát,kivették és másnap mondta a doki.

Szerintem túlreagálod a dolgot.

Ha hétköznapi dolgokról beszélnek, az nekem megnyugtató, azt jelenti, minden rendben megy.

Kérdező, amit itt összepicsogtál az egyórás éhínségről, szomjúságról, nevetséges vagy és gyerekes. Nem túllicitálni akarlak, de a lányom délelőtt született, délben volt ebéd, de nem tudtam felkelni enni belőle, majd este 9kor tudtam enni, akkor bírtam felülni, na meg addigra lettem olyan éhes,amit már nem bírtam elviselni.

Most picsogjak én is, h nem etetett a nővér kanállal?

hát sajna a tied

ha kérdezel akkor kapsz választ is

kérdeztél ???

Na álljon meg a fáklyás menet, kérdező...az nem ér, h csak csepegteted az infókat, utána meg jól lecseszel mindenkit...először még csak annyit írtál, h étel-ital nélkül hagytak egy órára. Szó nem volt beszáradt infúziórórl, hipoglikémiáról, botrányról...

Összevissza hadoválsz.

Istenem Kérdező, a férjed hogy bír téged elviselni, már ne is haragudj???

Komolyan, pár perce olvasom itt a hozzászólásaidat, de már sok lett belőled...

Feltettél egy kérdést, 4 oldalnyi válasz érkezett rá (legyen 3, ha a szerinted 'sértegetőket' nem számoljuk). Te mindenhova odaírtad, hogy ez így rendben is van, de téged akkor is bánt, hogy ilyen volt a te műtéted...

Mégis mit vársz?

Menj be, mondd meg, hogy sz.r emlék volt, tegyék vissza a gyereket, aztán szedjék ki újra, de közben legyen bent még pluszban 2-3 orvos, akik csak veled beszélgetnek és a babádról érdeklődnek.

2 császárom volt, mindkettő alatt hétköznapi dolgokról folyt a beszélgetés, aminek örültem, hiszen kicsit elterelték a figyelmemet és pár beszóláson, történetek jókat mosolyogtam ott fekve az asztalon.

Eddig csak gúnyolódtam a kérdezőn, de az előző válaszoló felidézte a saját császárom, amire amúgy nem szívesen emlékszem. Nem azért mert fájt vagy rossz volt vagy mert egy órára magamra hagytak vagy nem az időjárásról beszéltek. Egyszerűen semmire nem tudtam koncentrálni, csak a gyerekemre, úgyhogy csak rá emlékszem: ahogy először felsírt, majd együtt sírtunk. Ahogy láttam, hogy az apja mellkasára fektetik. Ahogy a fejemhez teszik, és hallom a szuszogását és puszilgatom.

De ha már így kérdezed: megtudtam, hogy az előttem császározott anyuka úgy bepánikolt a spináris érzéstelenítéstől (azt hitte, lebénult), hogy le kellett szedálni, mert sikítozott meg hisztizett össze vissza. Azt is tudom, hogy mit ebédeltek, és hogy az az orvos jött az enyém után, akit nem nagyon szeretnek. Sőt, még a vajúdás alatt két indiai meg három magyar orvostanhallgató is odajött, és megnézték mennyire vagyok kitágulva.

Én ezeket nem éltem meg traumának, mindemellett emberségesek voltak, csak azokat a pillanatokat kellett észrevenni. A többi meg sajnos a rutin része, én ezt is képes vagyok megérteni, elvégre nekem is van munkám.