Baj, hogy buszke vagyok ra, hogy meg tudtam szulni egy gyereket?

Ezzel csak az a bökkenő, hogy a baba akkor is megszületik, ha nem vagy annyira stram, nem erőlködsz annyira stb. Miért? Mert a női test erre van teremtve. A fájásokkal kijön a baba. Időnként komplikáció adódik, ami régebben halállal járt, ma már császárral.

Szülni azonban egy nőstény állat is képes, mert a teremtő erre teremtette a testét.

Ettől függetlenül büszke lehetsz magadra, hogy strammul, tiszta tudattal végigcsináltad, hiszen ez nagy megpróbáltatás minden nőnek.

A 43-as válaszolóhoz hasonlóan én is halva szültem meg a második babámat egy 16 órás vajúdás után.Mit mondjak... rohadtul nem voltam büszke a küzdelemre, amellyel ez járt. Viszont megkönnyebbültem, hogy megúsztam a császárt és túléltem az egészet ép ésszel. Ezzel ellentétben büszke vagyok, ha a 3 évvel ezelőtt sürgősségi császárral született (első) kislányomra gondolok. Nem számít, hol jött ki, és hogy "csak" 8 órát vajúdhattam a műtét előtt.

Mellesleg én is sportolok, korábban versenyszerűen, és soha fel sem merült bennem, hogy a szüléseimet összemérjem a sportteljesítményeimmel meg az érmeimmel...

A szülés nem sportteljesítmény a gyerek pedig nem trófea.

Hm. Az a válaszadó nem semmi, aki egy kommentben engedte meg magának a "még a cigányok is tudnak szülni" és a "legfontosabb, hogy a társadalmi normákra neveled a gyerekedet" kitételeket!

Nem tudom pontosan milyen társadalmi normákra gondolt (talán olyanokra, amik a harmadik birodalom idején dúltak Németországban), de én olyanokra biztos nem akarom tanítani a gyerekeimet.

Nem pont a büszke szót használnám, de például a napokban beszéltünk a férjemről, arról, hogy milyen csodálatos, hogy életet adtunk egy icipici teremtménynek. Aki 9 hónapig a testemben élt és növekedett, és ezt bárki lemeri kicsinyíteni, a természetnek ezt a legnagyobb csodáját, azt csak sajnálni tudom.

Sajnálom, hogy nincs jobb szó arra amit akkor érzek, mikor a két gyermekere nézek. Valami elégedettség talán, ahogy visszaemlékszem a kétszer 9 hónapra minden örömével, bánatával, fájdalmával vagy csöndes boldogságával. És mikor végre megláttam őket, VÉGRE hozzájuk érhettem, átölelhettem őket. Biztos minden itt jelenlévő anya érezte ezt. És igen mikor megláttam őket arra gondoltam, hogy én küzdöttem velük együtt és ezért büszke vagyunk magunkra, hogy egy ilyen fájdalmas-boldog út az első közös élményünk, aminek a végén egymást nyertük.

És most lehet találgatni, hogy császárral vagy természetes úton szültem:D :D :D