Hogyan tetted túl magad lelkileg azon, hogy császármetszésed volt?

1,5 éves a tökéletes kislányom, de még bánt. Nem vagyok benne bíztos, hogy indolokt volt a császár. Nem voltak fájdalmaim, állítólag enyhén szivárgott a magzatvíz, de én nem észleltem, csak egy nappal hordtam túl. Gerincérzéstelenítés volt. Nem várták meg, hogy a megfelelő folyadékmennyiség lefollyon(egy óra múlva programozott szülés volt és a dokim a magánklimikára sietett!), műtét alatt leesett a vérnyomásom, fuldokoltam, az agyam meg zsibbadt, hányingerem volt stb. Miután kivették a babát, fél percre láthattam. Nagyszerű pillanat volt! Sose felejtem... Este 11-kor jöttem rá, hogy aznap már nem hozzák be hozzám... Elkezdtem vérezni -szerintem pszihés oka volt elsősorban... rengeteg vért veszítettem(vérhígítót kaptam előtte!)Szerenycsém volt egy kicsi, idős dokibácsival. Hajnalban hívták hozzám, vért vetetett, aztán egy pici szuri és hamarosan megszünt a vérzés. Másnap nem bírtam felállni. Kb 5 percre hozták oda hozzám a babát, a férjem 2-3 percre lopakodottt be. Harmadnap bírtam csak felkelni, de még nagyon gyenge voltam. Senki nem segített abban, hogy szoptassam. Másnapra kőkemény lett a mellem. Eddig a babám, csak szőlőcukros vizet kapott. A 4. napra besárgult. Hiába mondtam a gyerekorvosnak, azt mondta jók a véreredményei. Folyton aludt el, nem szopott. Az 5. nap hazajöttem és még 2 hétig narancszínű volt a kicsi. Akkor nagyon örültem, ezek a "hibák" csak később tudatosultak. De akkor is bántott, hogy nem hagyták a természetes szülést. Nem is mentem vissza a dokihoz kontrollba, nagyon haragudtam rá... máshoz mnetem fél év multán.

A második babát más korházban szeretném világrahozni...

3 és fél hónapja császároztak. Én se térek napirendre a dolgok felett. Sztem azért marad bennünk tüske, mert vannak olyan emberek a környezetünkben akik nem tekintik a császárt szülésnek. Nekem is mondta anyukám, hogy milyen jó ,hogy császároztak nem kellett végig szenvednem a szülést.... :-DDD hát nem esett jól. Marcangolom magam nap mint nap. nekem a 41 hét betöltése után indították a szülést. Előző héten már benn feküdtem, és minden nap más doki vizsgált, ami természetesen felért egy kínzással. Mindig sírva jöttem ki a vizsgálóból, akkor már mindeggyik úgy volt nem finomkodik itt az ideje szülni. Még amnioszkópiát se tudtak nézni annyira zárt voltam. Persze megpróbálta 2 doki is.... :-DDDD hát csillagokat láttam... Aztán egy doki el kezdett célozgatni, hogy valami oka van annak, hogy ez a baba nem akar indulni.. Ez a mondat csengett a fejemben 2 napig, ideges voltam. Végül egyik reggel oxitocinnal indítottak,de nem történt semmi, majd császár. A kis buksija rossz helyre volt ékelődve, azt mondta a szülésznő, hiába tágultam volna ki akkor se tudták volna kimozdítani, akkor is műtét lett volna a vége... Majd kapott valamiféle fertőzést a babám, és lekerült a neonatológára.... Nagyon okoltam magam, gondoltam ha sikerült volna megszülni, nem történhet volna ilyen. Látni a szép nagy babámat (3690gr)inkubátorban lélegeztetve, teli csövekkel.....

Persze tudom én józan ésszel, hogy nincs igazam, az a nap akkor is a kisfiam SZÜLETÉSnapja....

Nem értem, hogy miért kell ezen lelkileg túl tennie magát az embernek... (Nem bántásból)

Én is császáros voltam, mert zavaros volt a magzatvíz. SOHA nem bántam, örültem, hogy jól vagyunk, és annak is, hogy műtöttek, mert így nem lett bajunk. Te is örülj ennek, és gondolj arra, hogy "jobb" mint ha baj lett volna! Még csak annyit, hogy egy császáros is "ugyan olyan", mint egy rendesen szülő nő, csak nem előtte fáj, hanem utána, napokig, nagyon!

Sok boldogságot a babádhoz!