Mi a véleményetek az apás szülésről?

Nem tudok a témához hozzászólni, nem szültem még sajnos. Nagyon szeretném már ha sikerülne és majd velem lenne a párom is a szülésnél.

De nem tudom szó nélkül hagyni a 07:18-as apuka beszámolóját.

Mióta olvastam, potyogó könnyekkel ülök a gép előtt... Nagyon megható az írásod.

Gratulálok, hogy vagytok egymásnak a feleségeddel és gratulálok a kicsi fiatokhoz is!!!

Szerintem az apás szülés csodás dolog:-))) Nyilván kell hozzá, hogy mind az anya, mind az apa nyitott legyen a dologra, magyarul egyikükben se keltsen rossz érzést a helyzet. A mi lányunk lassan 9 hónapos lesz, és csodálatos volt, hogy az apukája is ott volt a születésnél. Egyrészt nekem hatalmas segítség volt a vajúdás alatt, hogy ott volt a férjem, tudtam, hogy egy pillanatra sem maradok egyedül, pl. akkor sem, ha kimegy a szülésznő stb... A vége felé már teljesen csak befelé tudtam koncentrálni, nem tudtam hozzá szólni, vagy megszorítani a karját a fájásokkor, de akkor is nagyon erősítő érzés volt a tudat, hogy ott van mellettem. Másrészt azt is megtapasztaltam, hogy az apa és a gyerek között így a legelső pillanatokban elkezdődik a kötődés, és nem csak később.

Persze nem tudom, nálatok hogyan van, a párod hogyan áll hozzá az apás szüléshez. A szülésfelkészítő tanfolyamokhoz csatlakozó szülőszoba látogatások talán jó helyzetet teremthetnek arra, hogy MIND A KETTEN végiggondoljátok, szeretnétek-e apás szülést.

Az első gyermekünk születésénél férjem nem akart bejönni a szülőszobába - mondván, hogy a szülés szerinte egy horror lehet, vér stb. A folyosón várt és sírt. Úgy alakult, hogy a második gyermekünk annyira gyorsan meg akart születni, hogy 5 perces fájásoknál - amikor már készülődtünk a kórházba - hirtelen tolófájásokat éreztem. Hihetetlenül gyorsan a kórházba értünk. A párom a karjában cipelt be a szülőszobába. Ott egyszerűen a kezébe nyomtak egy nedves kendőt és a fejemhez állították, hogy törölgesse az arcomat, hogy tartsa a fejemet. Nem volt kecmec...És a párom csodálatosan viselkedett, nem vesztette el a fejét, ő kiabálta, hogy "kislány...!!!" Utána pedig bevallotta, hogy egyáltalán nem volt olyan rémes látvány a szülés, mint amire számított. A harmadik gyerekünk születésénél pedig nem is volt kérdéses, hogy jön. Indított szülés volt, nehéz vajúdással, végig asszisztálta az egészet, a hangulatváltásaimmal (ne nyúlj hozzám, fázom, melegem van...) együtt. Jó érzés volt rá nézni, érezni, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben nem vagyok egyedül, ott az életem párja. A párom egyébként is "tyúkapó" stílusú, de azt mondja, megkapó, megható érzés ott lenni a csemeténk világra jötténél.

Ajánlani tudom én is az apás szülést.