Anyucik, mesélnétek nekem a vajudásotok utolsó órái / perceiről ? Kb 2-3 perces fájásos időszakról

Én 20órát vajúdtam, amikor megcsászároztak, mert nem tudtam volna megszülni. Nekem is estével indult, tehát már előző nap reggel óta ébren voltam, nagyon kimerültem. Én akkor már megkönnyebbültem (eredetileg nem akartam császárt.) Emlékszem, nagyon sürgettek, és én el is felejtettem, hogy bakker, nekem még attól vannak fájásaim 🤣(Akkor már vagy 1 órája tolófájásaim voltak). Ahogy kimondták, hogy műtő, el is felejtettem, hogy amúgy benne vagyok egy szülésben. Szóval hirtelen még jobban utáltam mindenkit és mondtam, hogy hagyjanak már ezzel a sürgetéssel, hát fáááááj!

Előtte meg csak szívtam a gázt egyre gyakrabban, mint valami drogos. Emlékszem, mondta a szülésznő, engedjem már el egy kicsit, már egy palackkal elszívtam. Én meg csak annyit mondtam, nem baj, van ott még egy palack!🤣

Én csak 24 órát vajúdtam és pár órát tudtam is aludni előtte (hajnali 3-kor indult), de így is kimaradt az utolsó pár órának a nagy része. Talán jobb is így, különben nem lett volna kistesó ;). Az megvan, hogy 5-6 órával a kitolás előtt már ott tartottam, hogy nem bírom tovább, 3 órával előtte ezt már az orvosnak is megmondtam, akkor már biztosan voltak 3 percesek a fájásaim, utána vagy félkómásan folyattam a hasamra a meleg vizet vagy a sámlin ülve, az ágyra dőlve próbáltam létezni, két fájás között szerintem még aludtam is 1-1 percet. A kitolás nem fájt, de ott sem sokra emlékszem, arra sem, hogy felsírt-e a baba, amikor megszületett. Az megmaradt, amikor utána összevarrták a hüvelyemet :S.

A másodiknál nem voltak 2-3 perces fájások a vajúdás alatt, talán 8 percnél tarthattam, azt is rendszertelenül és gyengén, amikor indult a kitolás, de ott is lehet, hogy több telt el 3 percnél két fájás között. Annyira gyors volt, hogy szinte fel sem fogtam, hogy már szülök, mire a kezembe adták.

2x szültem, mind 3 és 3,5 óra alatt. Indított volt mind a 2. Egyből erős fájásaim voltak. Az elsőnél nehezebben bírtam, azt mondták, sokáig fog tartani, mert végig rendszertelen volt. Lélegezni nem tudtam normálisan, állandóan izéltek a szülésznők (1 szülésznő, és 1 szülésznő tanuló) hogy el fogok ájulni, ha nem lélegzek normálisan, de nem segítettek volna benne. Kb csak tüléltem. Nagyon én sem tudtam a világomat sem.

A 2.nál segített mindenben a szülésznő, azzal a légzéstechnikával jobb volt, amit mondott, és az általa javasolt pózok is segítettek. Meg alapból a tudat, hogy remélhetőleg az is gyors szülés lesz. Az utolsó 40 perc volt sokkal nehezebb, ott már nem tudtam figyelni semmi másra, csak a fájásokra.

Két szülésemből csak az elsőnél kerültem át az utolsó fél-1 órában ebbe a más tudatállapotba. Amikor olyan volt minden, mintha álmodnék, mármint az érzékelés szempontjából, nagyon beszűkült a tudatom. Egy kép lebegett mindig a szemem előtt, leginkább ez maradt meg (még szülésre készülve olvasgattam a témában, és akkor láttam egy képet, hogy vajúdás alatt hogy migrálnak a méh izmai egyre feljebb, hogy lefelé tudják tolni a babát, és ez a folyamat húzza szét a méhszájat is- na, ez így egy rajzként volt a fejemben, és ezt láttam kb mindig, amikor becsuktam a szemem :D Nekem nagyon sokat segített amúgy). Az első babámnál jó volt a vajúdás, mert ott tudtam szabadon mozogni, bordásfalba kapaszkodtam a fájásoknál, volt labda (azt mondjuk utáltam, én inkább álltam, az esett jól), de aztán jött a kitolás, akkor szülőszékbe ültettek és akkor valahogy nem voltam már olyan ügyes, igazából minden ugyanúgy fájt, mint előtte, nem volt "tolóinger", nem kellett nyomnom, szóval csak csináltam, amit mondtak. Viszont amikor mondták, hogy most lélegezzem el a fájást, na akkor az nem ment, nagyon feszített a baba feje, túl akartam lenni az egészen, szóval kicsit repedtek a dolgok. De jó volt, amúgy 3-4 perces fájásokkal mentem be a kórházba, előtte otthon a kanapén vártam, hogy hogy alakulnak a dolgok, szóval a kórházban nagyon max 1,5 órát voltunk szülni, a többi már a kötelező 2 éjszakás bennalvás volt. Amúgy első fájástól amíg a babát a kezembe nem foghattam, nem telt el egész 9 óra.

A másodiknál meg furcsamódon végig nagyon észnél voltam. Vártam azt a fajta elmosott, álomszerű érzést, tudatmódosulást, de nem jött. Pedig ő is magától indult, természetes úton jött világra, de semmi nem volt. Ugyanazt a forgatókönyvet követtük, 3-4 perces fájásokkal mentünk be a kórházba, de ott nagyon szerették volna siettetni a folyamatot, mert mekóniumos volt a víz. Szóval nem engedtek sétálgatni, nem folyamatosan feküdnöm kellett, ctg-re kötve, fujj, az rossz volt. De ennek ellenére is nagyon jól haladtak a dolgok, mégis bekötötték az oxit, amit őszintén szólva én nem érzékeltem, mármint semmi nem változott tőle a fájások intenzitását illetően, de tény és való, hogy olyan 10 perc múlva már jöttek is, hogy akkor teljesen kitágult minden, lehet nyomni (őszintén, szerintem ha nem kötik be az oxit, max fél órával lettünk volna hátrébb, vagy ugyanitt tartottunk volna). Itt sem éreztem kifejezetten tolófájásokat, de most ügyesebben nyomtam, jobban kontroll alatt voltam. Beszélgetni is tudtam mindenkivel, csak amíg a fájások voltak, akkor akadt el a szavam, de abszolút észnél maradtam. Nagyon szürreális élmény volt az elsőhöz képest :D

Ez a második szülés 6 óra volt, cakk-pakk, szintén kb 1,5 órát töltöttem a szülőszobán.

Szóval szerintem pihentségtől függetlenül inkább szülésenként változik a dolog.