Csak én látom úgy, hogy lassan a szoptatásnak több a hátránya, mint az előnye? Ellensúlyozza az az egy nagy előny az összes többi hátrányt?

En semmi hatranyt nem erzek. Nem akarom hosszu ideig masra hagyni a lanyom, igy nem erzem, hogy oda lennek kotve hozza, hiszen szerintem ez termeszetes. Nem cicifuggo, nem ebred sokszor ejszaka, nagyon jokat alszunk. Egyszer volt mellgyulladasom, de az is a lanyom feleves kora utan, addig semmi gondom nem volt a szoptatassal, fejni sem fejtem. A gyulladas is rendbejott, nem szenvedtem vele kulonosebben. Apa az etetesben a hozzataplalas kezdetevel reszt vehet, reszt is vett/vesz.

Es ma pl cicin aludt el a lanyom a jatszoteren, miutan elotte megebedelt. Elbujtunk a kendobe, utana meg magamra kotottem es mentem vele a dolgomra. Mi tok jol elvagyunk, nem kellemetlen, hogy meg egyevesen cicizik. Latom azt is, hogy mar kezdi egyre jobban elfogadni az egyeb innivalokat. Eddig mindent erosen elutasitott, hiaba kinalgattuk. Szoval nekunk a szoptatas kenyelmes es jo dolog, de ehhez szukseges az en hozzaallasom is. Termeszetesnek vettem/veszem, hogy igeny szerint szoptatok, ahogy azt is, hogy egyutt alszom a gyerekemmel, amig igenyli, meg hordozom is (sosem vittem meg babakocsiban). Nekem ezek nem szamitanak tehernek, boldogok vagyunk igy. Es mar folytatom az egyetemet is, szoval nem "adtam fel" a sajat eletemet a gyerekert.

No, lenyeg a lenyeg, az anya hozzaallasan rengeteg mulik.

Mostmár értem miről beszélsz. De, az is igaz, amit leírtál. Akinek pikk pakk ment a szioptatás (vagy esetleg pár hét kínlódás után belejött), nyilván nem érzi hátrányát, hisz flottul megy a dolog.

A kisfiamat 4 hónapos koráig szoptattam. 2 hónapos koráig vérzett a mellbimbóm. Már az első pillanattól kellett neki pótlást adni (tápszert), mert este már nem volt hajlandó szopizni. Csak sírt és sírt. Hiába fejtem le utána a tejet, ő nem szopott. Aztán egyre több etetés lett cumisüveges, mert egyre jobban nem érdekelte a cici. Mondhatjuk, hogy cumizavaros lett. De! Aztán 5 hónaposan elmentünk egy Dévényeshez, mert még nem forgott, a fejlődésneurológus küldött minket.

Kiderült, hogy nagyon feszesek a fiam izmai (voltak gondok a születésénél is). A Dévényes első kérdése a vizsgálat alatt az volt, hogy szopik e még? Mondtam, hogy nem. Elmagyarázta, hogy olyan feszesek az arcizmai, hogy iszonyatos megpróbáltatás volt neki a szopi, jollakásig valószínűleg sosem szopott, mert elfáradt. És akkor állt össze a kép. A kisfiam szája folyton nyitva volt és a cumisüvegből is csak úgy tudott enni, hogy egy csomó melléfolyt, mert nem tudott rendesen rászorítani a cumisüvegre. Ez 2 kezelés után megszűnt. Ha ezt tudom előre, akkor biztosan a Dévényesnél vagyunk már a legelején. És akkor szoptathatom sokáig.

Szóval az első gyermekem szoptatása egy kínszenvedés volt. Most várom a tesót és minden vágyam, hogy szoptatni tudjam. Felkészülők rá elméletben és lelkileg is, remélem sikerül. De nem megyek a falnak akkor sem, ha nem jön össze. De ha flottul megy majd, sok hártányát nem látom a dolognak.

Nem igazán értem a problémáidat. Két gyereket szoptattam 1-1,5 évig. Igen, az első hónapokban nem tudtam nélkülük elmenni sehová, de elég felnőtt voltam már a feladathoz annyira, hogy kibírjam ezt az óriási megpróbáltatást. A második félévükben már nem csak anyatejen éltek, el tudtam tőlük menni nap közben, később pedig este is, egy 1 éven túli gyerek már elég okos ahhoz, hogy belássa, hogy ha anya nincs, cici sincs.

A bölcsibe szoktatás nem igazán értem, hogy jön ide, a bölcsisek túlnyomó többsége már rég nem szopik, aki pedig mégis, annál is ritkán jelentkezik ez problémaként.

Aki pedig képtelen arra, hogy az első hónapokban a szoptatással járó minimális áldozatot meghozza a gyerekéért, az lehet, hogy éretlen még a szülői szerepre.