Lehet ezt szó nélkül hagyni?

OFF:Istenem,de lökött vagy te kérdező:D

Mindenki leírta a véleményét te meg nem fogadod el? Nagyon nagyon okos lehetsz...Téged sajnállak,örülök hogy nincs ilyen rokonom,ismerősőm

Az "elnéző" vagyok:).

Nagyon sok mindenben igazad van! Valóban rengete az elvárás az anyukákkal szemben, sokszor teljesen ellentétesek. Hagyd sírni vs. ne hagyd sírni; szoptasd vs. ne add fel a karrieredet/cicidet/szabad idődet/szabadságodat; neveld meg azt a gyereket ha kell pofonnal vs. sosem szabad megütni és így tovább. És a legtöbb ember, anyuka igenis függ a külvilág visszajelzéseitől, azt tartván az anyaság fokmérőjének.

És nehéz dolog lavírozni a sok "jótanács" között, hormonfröccsel, érzelmekkel telve kiválasztani azokat, amelyek valóban megfelelnek a saját ösztönöknek.

És az is emberi tulajdonság, hogy megpróbálunk segíteni a szeretteinknek, kedves ismerősünknek, szimpatikus, netán arctalan idegennek. Mert empátiával vagyunk, amit csak egy paraszthajszál választ el a "megmondás"tól. Sokszor nehéz meghúzni a határt, mi az, ami még segítség és mi az, ami már csak dacot kiváltó erőszakosság. Akinek ebben nincs gyakorlata, annak nehezen megy sokszor. És bár lehet, hogy naiv vagyok, de azt gondolom, hogy főleg az anyaság témakörében, az esetek túlnyomó többségében valódi segítős szándék húzódik, hiszen sokat tapasztalunk, amiket szivesen megosztunk másokkal. Baj akkor van, ha ezt azzal tesszük, aki nem kér belőle, vagy ha nem ismerjük fel, hogy a kérdések mögött valójában önigazolási/ önfelmentési késztetés áll. Mert ezekben az esetekben dac lesz a reakció, még akkor is, ha a tanács, gondolat amúgy igenis helyénvaló volna.

Bocs a kisesszéért, segítő szakmákban dolgozom, és sokszor találkozom hasonló szituval. A segítő félnek nagyon sokszor megálljt kell parancsolnia magának, mert különben fordítva sül el az a bizonyos.

Nekem is fájt, sírtam, tiszta seb volt a mellbimbóm, de szoptattam, közben végig mondtam a férjemnek, anyukámnak, anyósomnak, hogy ez volt az utolsó, én nem szoptatom, majd kap tápszert. Aztán jött a következő szopi ideje, kérdezték is, hogy csináljunk tápot. Mondtam nem kell, megszoptatom. Azóta is ezt csináljuk. Minden egyes szoptatás fáj, szenvedek, sírok, sikítozok, de mégis megszoptatom, mert tudom, hogy Neki ez a legjobb. Nekem irtó kényelmetlen, fájdalmas, de azokra gondolok, akik szeretnének szoptatni, de nem tudnak, hogy igazságtalan lenne velük szemben, hogy nekem van és nem használom ki. Mit nem adnának ők egy-egy szoptatásért, mi meg itt sírunk, hogy fáj. Meg lehet szokni, főleg mikor látom a Kisfiamat, hogy jóllakott, elégedetten mosolyog rám, akkor az feledtet velem minden fájdalmat.

Az ismerősödet pedig próbáld rábeszélni, hogy legalább fejje le, ha már szoptatni nem akarja, hiszen mégiscsak az anyatej a legjobb táplálék.

Pont az ilyenek miatt, mint amilyen te is vagy kérdező, megy el a kedve sok nőnek a szoptatástól... És tök megértem őket.

Az égvilágon semmi közöd hozzá. és ha a melle szépségét félit? Na akkor mi van? És honnan tudod, hogy meg sem próbálja? Ott ülsz mellette egész nap???

Az, hogy neked meg másnak mennyire fáj, honnan tudod, hogy neki mennyire? Nekem egy ismerősömnek annyira begyulladt a melle, hogy leszívni sem tudták, sebész vágta fel több helyen... Ilyen is van. nem biztos, hogy neki is csak annyira fáj, mint neked fájt. Kicsit lehetnél toleránsabb másokkal. Egyszerűbb lenne az életed. És akkor lenne a legegyszerűbb, ha egyáltalán nem foglalkoznál másokkal.

Egy 3 gyerekét szoptató anyuka

No, én lennék a nagy mellű mell-fóbiás. :D

Még az is eszembe jutott, hogy sok fiatal nőnek, anyukának nehéz a váltás a mell-szerepben. Amíg fiatal az ember lánya, csini a dekoltázs, szép ékszerekkel kiemeljük, csipke csodákba bújtatjuk, van, aki nagyobbra csináltatja, felvarratja, egyszerű szóval egy szexuális "tárgy".

Várjuk a kicsikét, a legtöbb kismamában gyorsan átkapcsol az agy, hogy valójában mi a mell funkciója. Mert ugyebár addig apa "szopogatta", játszott vele, fogdosta, nézegette, imádta, felizgatta, aztán pikk-pakk, tegyünk oda a gyerekünket!

Sokan vannak, akiknek nehéz elvonatkoztatni a mell szexuális jelképétől. (A fenéknek nem kerítünk ekkora feneket... :D)

A segítő szándékod nagyon szép, bár én kaptam volna annak idején a dilettáns védőnő és belepofázós anyós helyett egy olyan nőt, aki nem csak azt tudja mantrázni, hogy "minden cseppje kincs", hanem hasznos tanácsokat is ad. De tudod, aki nem akarja, hogy segítsenek neki, ott nincs mit tenni. Picit jegeld vele a dolgot, ne is emlegesd a szoptatást, egyszerűen ülj le vele teázni, kávézni, ne nyaggasd, mert lehet, hogy akkor előbb fogja elmondani, hogy mi is a valódi probléma.

Mert bizony, az erőszakos segíteni akarás az finoman szólva: b@szogatás. Arra pedig nincs szüksége senkinek.