Nyilvános szoptatás. Na de így?

Kedves bendzso!

Kíváncsi vagyok a véleményedre arról, amiket írtam, főleg a 83-asra. Reggel visszanézek.

Hű de sok lett ide írva.

Én nemrég a Sote 1 földszinti folyosóján szoptattam úgy, hogy kinn volt a másik mellem is.

Indok: 6 hetes kontrollra mentem férjemmel, lányommal és 6 hetes fiammal. Vidékről busszal.

Időpontra mentünk, de az orvosomnak sürgős műtéte volt és várni kellett, a kicsi pedig éhes lett.

Nos, ott nincs lehetőség félre vonulni, így idegesen bár, de a folyosón etettem meg, ahol közben emberek mászkáltak. Addig addig próbáltam takarni magam, míg félre nem csúszott minden és kikandikált a másik cici is. Nem vettem észre azonnal.

sókristály :) csak röviden :) az egyik pucér a másik felöltözött szitu úgy oldható meg igazságosan, és ezt próbáltam mondani, h odébb vonulsz a szélére (akár egy szoptatós kendővel), h ne a figyelem középpontjában legyél és úgy szoptatsz és közben én nem látlak. tehát egy parkban pl egy félreeső padra. de ezt próbáltam beírni - így nem sérül egyikünk elve sem. ha pedig nem akarsz félrevonulni, akkor ott a kendő,emrt mondjuk a gyereked nem kendőfóbiás. ezért gondolom kompromisszumnak a kendőt, mert nekem azzal pozitív tapasztalataim vannak, három gyerek közül egyiket sem zavarta - ezért gondoltam, h ez egy evidens megoldás. így nem igazságos? :)

amikor én hat hetes kontrollra mentem, rengetegen voltak, rengeteget kellett várnom a dokimra, olyan helyen szültem, ahol ki lehetett menni az udvarra, lementem, megszoptattam és visszamentem, a többiek emlékeztek rám, h hol álltam a sorban. tehát még azzal sem volt gondom, h újra sorban kellett állnom :) a gyereket be sem vittem, anyukám várt lent vele a babakocsiban, amikor éhes volt, rám szólt telefonon, h menjek már le :) bár tény és való, ez nem a sotén volt, azt sem tudom, h az a kórház hogy néz ki :) viszont lányok én ma nem érek rá, talán este visszanézek, de a csacsogás mára a részemről legnagyobb sajnálatomra ennyi :)

Szia benzso!

közelítenek az álláspontok, de még nem az igazi :-)

Azzal, hogy száműzöl egy félreeső padra, bizony sérülnek a jogaim, elveim. Mert lehet, hogy egy 3 és egy 5 éves gyerekkel vagyok a park játszóterén, amikor a kistesójuk megéhezik. Nem hagyhatom ott Őket, benne vannak a játékban ezerrel, maximum elrángatni lehetne Őket. Kitalált eset, de ha így lenne, bizony nem ott maradnék a játszón. Persze nem a homokozó közepén kapnám elő a cicit, hanem a padon, de nem mennék félreeső helyre.

Más példa: 1 év korkülönbséges gyerekeidet felcipelted a kórház x-edik emeletére, sorban álltok. A kicsit hordozóban vitted, a nagyot kézben. Lemászol velük az udvarra félreeső helyre? Én nem tenném.

Megint más: étterembe mentek a barátaitokkal, kinn mínusz sok fok van. Teltház, max. a WC-re tudnál beülni. Én a teratő leple alatt simán mellre tenném.

És még egy: anyáknapi műsor az oviban, a pici éhes. Otthagyod a nagyobbat, aki sokat készült erre a napra, vagy a hátsó sorban gyorsan megszoptatod a tesót?

Ezek muszáj, vagy muszájközeli helyzetek.

És vannak öncélú helyzetek. Beszélgetek a barátnőimmel a parkban, mindannyian szopós kisbabával vagyunk, egyikünknek sincs kedve felpattanni, és bokorba vonulni, mert szinte mindig hiányozna valaki a körből. Megtehetnénk, de nincs kedvünk. Ismerjük egymást, láttuk már a másikat szoptatni. Kizárjuk a külvilágot, egymást meg nem zavarjuk, jól érezzük magunkat.

Szerintem az sem mindegy ezeknek az elveknek az alakulásánál, hogy ki hány gyereket nevel, milyen családból jött, mennyi ideig szopott egy-egy gyereke, van-e segítsége, vagy mindenhová magával viszi a babáját.

Mert 1, vagy 2 gyerekkel, akik mondjuk 5-6 hónapig szopiztak, még csak csak megoldható elkerülni ezt a fajta nyilvánosságot. De több gyerekkel, akik sokáig szopiznak, segítség nélkül, aktív életet élve az ember bizony belefut ilyen helyzetekbe, és ez előbb-utóbb természetessé válik számára.

Egyetértek, ne lobogtassa senki direkben a mellét, mintegy reklámozva, mekkora szabad szellem. Ne csináljon kirakatot abból, ahogyan gondolkodik.

De legyen meg a joga ahhoz, hogy bárhol megetesse a babáját, és ne legyen leszűkítve a mozgástere, csak mert anyatejes a kicsije, és ne kelljen szégyellnie magát, ha mégis kibukkan a melle. Hiszen nem követ el bűnt, nem árt senkinek.

Az maradt még le, hogy amikor szoptató anyát látsz, nem tudhatod, miért ott és miért úgy szoptat.

Lehet, hogy tényleg nem tudta máshogy megoldani.

Lehet, hogy már belefáradt a bujkálásba, és úgy döntött, nem csinál tovább ügyet belőle.

Lehet, hogy a gyereke nem tűri magán a kendőt.

Lehet, hogy már totál kivan, és nincs energiája eldugott helyet keresni.

Ha viszont azt mondod, hogy x helyzetben el tudod fogadni a dolgot, akkor felvetődik a kérdés, hogy más esetben miért nem? Hiszen a látvány ugyanaz.

Fú, lányok, jól belendültetek! :)

Nem olvastam mindent végig, de Sókristály Élni és élni hagyni mottójához hozzátennék még egyet: Segíts magadon, Isten is megsegít. Vagyis, ha már az adott anyuka nem takarta el a melleit, mondván, szerinte így a normális (és neki is igaza van), hát a másik anyuka/xy, akit (megérthetően) zavar a látvány, egyszerűen fordítsa el a fejét és kész. Nem volt kötelező ránézni, gondolom. És ha valakit ennyire nagyon irritál a dolog, hát segítsen ezzel önmagán. Ki akarna saját magának rosszat..?

Tudom, ez már korábban is elhangzott, spanyol viaszoltam. De, talán mindkettőtöknek (Sókristály, bendzso) feltűnt, hogy ugyanazt várjátok el egymástól. Toleranciát. Illetve, csak majdnem ugyanaz a helyzet, ugyanis mindketten azt várjátok, hogy majd a MÁSIK ELKEZD engem tolerálni - és UTÁNA majd én is tolerálni fogom őt. Jól látom? :)

Nem idevágó téma, de olvastam egyszer egy házassági tanácsadó könyvet, ami a megromlott kapcsolat kezelésére kínált egy eléggé újfajta módszert. Ugye van egy széles áramlat, az analízis, ami úgy próbálja megoldani a dolgokat, hogy visszamegy a kezdetekre és fel próbálja tárni a gyökereket, okokat. Ez sokszor segít is, de mi van, amikor nem? Nos, az illető módszer abban új, hogy azt mondja: nem kell felkutatni az okokat, ne raboljuk ezzel az időt. Ehelyett egész egyszerűen csak csináljuk, amit kell éspedig másképp, mint korábban. Vagyis, NE A MÁSIKTÓL VÁRJUK A KEZDEMÉNYEZÉST, lépjünk először mi magunk. (Merthogy a házastárs is pont a mi lépésünkre vár - és így csak telik az idő és lassan egyre romlik a helyzet..)

A jelen beszélgetésre nézve: ne várjátok el a másiktól, hogy majd ha ő elfogad engem, akkor én is őt. Nem, egyszerűen fogadjuk el, hogy van ilyen is meg olyan is.

És ne írjátok nekem, hogy dehát ti is pont ezt mondjátok... ti. egymást tolerálni az egyik legnehezebb dolog a világon. Minden nap, mindenben tanulnunk kell.

De azért jó nézni, hogy ilyen jól elbeszélgettek egymással, örvendetes, hogy végre nem a sárdobálás megy egy egyébként kiélezett kérdésben. :)

kedves sókristály :)

ne haragudj, de mostanra megint majdnem ott tartunk, ahol az elején, annyi különbséggel, h elfogadtad, h engem nem a rosszindulat vezérel és más elvek mentén élek és élvezed velem a beszélgetést. ennek kimondottan örülök :)

de az a helyzet, h még

mindig nekem kell megértenem

belátnom,

elfogadnom

és a te jogaid sérülnek az én álláspontommal

nekem is volt három hetes a kisbabám, amikor anyáknapi ünnepség volt, azonban már pici korától igazítottuk a rendszer szerinti szoptatást, három-négy hetesen már nem éhezett meg váratlanul... a műsor végén pedig nem maradtam ott trécselni a többiekkel, hanem felnyaláboltam a nagyokat és szaladtunk haza - mert mi nagyon nagyon szeretünk itthon lenni.

nekem is játszott a 6-4 éves a játszótéren a homokozóban, de a hat hetessel nem kellett igazán nyilvánosan szoptatnom, mert úgy alakítottuk (közösen a kicsi és én) a napirendet, h a játszótérről hazaérjünk szoptatási időben (a nagyok is tök simán tudtak igazodni - megjegyzem, a nyári napjaink is még hasonló ritmusban telik, mintha szopna a kicsi és ez nekünk normális, tekintve, h első pillanattól kezdve minden gyerekem a rendszerességet szokta meg). extra melegben pedig kivonultam a játszótérről egy fa tövébe, onnan szemmel tudtam tartani a két nagyot, mert egy 4 és egy 6 éves nyakán már nem kell ülni - és el tudtam fogadni, h esetleg mások nem akarják látni h én szoptatok, meg persze én is utáltam, ha néznek minket.

és bizony amikor a hathetes kontrollra mentem, nem vittem fel a váróba a kicsit és a középsőt, ők megvártak lent az udvaron nagymamával és amikor megéhezett a kicsi, rámtelefonált a nagyi, h szaladjak le. leszaladtam, megszoptattam, visszamentem és beálltam a sorban a régi helyemre (hálelúja, h lassan haladt a sor...) és mivel szülés után hat héttel már 50 kg voltam vasággyal, a gyerek nem volt ott, senki nem mondta, h menjek előre, mert ott a babám és nem is kellett ezért könyörögnöm senkinek, mert meg tudtam oldani. jöhet a válasz, h nem mindenkinek van segítsége. de van, ha akar és hajlandó elfogadni segítséget, pláne egy ilyen különös és különleges alkalommal, mint egy hat hetes kontroll, mert ha nincs egy nagyi, egy férj, aki ráér, de csak akad egy barát, a szomszéd, egy testvér, egy sógornő bárki és a totál magára marad anyukára nézve akár ez tök szomorú is lehet, ha nincs...

de utolsó hozzászólásaidból (és tényleg kérlek ne haragudj) csak is kizárólag az jön le, h nekem, a kérdezőnek és a hozzánk hasonlóan gondolkozóknak kell elfogadnunk a ti elveiteket, ti jogaitokat és egy percig sem érdekel titeket,h a mi jogunk és elveink pedig sérülnek.

az én részemről két kompromisszum alakult ki: 1. amikor szoptattam, félrevonultam és szoptatóskendőt használtam, ha mégis "hiba csúszott" a napirendbe.

2. egyszerűen nincsenek is olyan barátnőim, akiknek ez volna a természetes, nem is keresem az ilyenek társaságát, nem is járok olyan helyekre, ahol ez volna az elfogadott. hála a jó égnek, a mi környékünkön a diszkrét szoptatás a normális. egyetlen egy lányt ismerek, aki még a három éves gyerekét is szoptatja, de ezzel a lánnyal is az elmúlt 5 évben kétszer találkoztam - nem is felénk lakik.

tehát ezt tudom tenni, h ne sérüljenek a jogaitok, elfogadom, h vannak ilyenek, ÉN nem megyek oda, ÉN nyelek kettőt, ÉN tűröm szó nélkül, h ezt néznem kell, ÉN nem csinálok TV-ben és Interneten brutális kampányokat, h igenis diszkrét szoptatást szeretnék. beletörődök, elfogadom...

de nem tehetek róla, ha ettől még nem tetszik és nem értek egyet vele. és azt sem értem, h engem, miért nem lehet megérteni, miért csak nekem kell elfogadni a ti álláspontotokat. (mármint nem személy szerint nekem, hanem azoknak, akik velem és a kérdezővel vannak egy állásponton.)eddig engem győzködtél, h értselek meg, jogokra hivatkoztál - és én csak válaszoltam, sosem akartalak meggyőzni (és a jövőben sem) az én igazamról.

Becsülöm Sóskristály türelmét. Igaz, én tudom hogy nem mindenben értünk egyet, de itt nagyon szépen megfogalmazta az én álláspontomat is.

Én szoptattam a Sote folyosóján, amíg orvosra vártam és eszembe sem jutott kimenni, elbújni, mint aki tiltott dolgot csinál.

Ami tiltott és káros, azok pl a bagózó kismamák. Mégsem látok ilyen topicot, olyat viszont igen, hogy értsük meg őket.

A gyermekem táplálását viszont úgy kell megoldanom, hogy elbújok, a füstölő pocakosok viszont empátiát követelve szívnak nyilvánosan. Korrekt?

Nem fogok elbújni. Ez természetes dolog.

kedves xStefix válasza:

nekem eszemben sincs meggyőzni sókristályt, csak válaszolok a felvetéseire, mintegy megmutatva, h miért gondolom, amit gondolok. a kérdező ezzel látja, h nincs egyedül a problémájával, vagyunk még egy páran hasonló gondolkodásúak, sókristály pedig olvas egy totál más álláspontot. ahogy egyszer ő írta, mintha közelítenénk egymáshoz (a mai válaszáig én is így érzetem).

még csak azt sem szeretném, h közelítsenek az álláspontok, csak azt szeretném, ha egyszer valakit támadnak, tudjon róla, h miért. márpedig a nyilvánosan szoptatók azt érzik, támadjuk őket, ha nem tetszik a látvány. ezért nem is vagyok hajlandó sárt dobálni, h bebebú meg a nénikéd, hanem leírom, ahogy időm engedi válaszolgatok, cizelláltan próbálva fogalmazni, h látszódjék:

attól, h másképpen gondolkodom NEM vagyok rosszindulatú, még csak MEG SEM AKAROK győzni senkit, csak elmondom a véleményem. és atz gondolom, h a másképpen gondolkodók úgy általában nem rosszindulatúak, leszámítva azt a néhány trollt, aki pocskondiázásban éli ki minden életörömét.