Tényleg annyira szar anya volnék emiatt?
Egy egészséges 9 éves sincs meg egész nap egyedül. Ha ő meg tud egész nap xboxozni, akkor tuti hiperaktív?
Amúgy az xbox főleg nagy dózisban nagyon káros neki, akár ADHD-s akár vmi annak a határán. Szomorú ez az egész.
Tényleg mit lehet erre mondani itt a gyakorin?
Én nyaraláson simán otthagynám őket egy fél napra, reggel elmész, du vagy este vissza. Addig picit pihenj, menj el strandra (távolibbra), fürdőbe, pihenj le valahova.
A férjed semmilyen módon nem társ a gyereknevelésben sajnos, ez kiderült.
Szintén 9 éves ADHD-s fiú anyukája vagyok. Én azt látom, hogy a fiam imádja a hasonló korú gyerekek társaságát, ha ezt megkapja egy nyaralás alatt is (pl. strandon), akkor ő nagyon jól érzi magát mindenféle wifi és egyéb kütyü nélkül is.
Apa nálunk sem foglalkozik a fiammal (sokat dolgozik, de amúgy sem), de én emiatt nem fogok tőle elválni, mert szeretem. Ez van. Kicsit jobb helyzetben vagyok, mint te, mert van kistesó, akivel (ha éppen nem egymást nyúzzák és püfölik :)) néha egész jól eljátszanak. A korábbi évekhez képest az idei nyaraláson már én is tudtam pihenni, bár a délutáni alvás utópia maradt :) De azt szerencsére ritkán igénylem.
Ahogy valaki már írta, én is olyan helyet választanék nyaralásra, ahol vannak gyerekprogramok (megőrzéssel) és animátorok. Voltunk már ilyen helyen, csak el kellett kísérnem a gyerekeket, pár perc után már az se érdekelte, hol vagyok és mikor jövök értük. Nagyon jó fej fiatal animátorok voltak, jól kezelték az összes gyereket, és mindig volt olyan tevékenység, amibe be tudták vonni a fiamat. Ha van ugrálóvár is és lehetőség rohangászni, mászni, esetleg talál haverokat is, akkor már csúcs jól érzi magát. Én meg addig azt csinálok, amit akarok, kávézhatok a férjemmel, elmehetek sétálni, szaunázni...
Még annyi, hogy az én fiam szeret néha rajzolni, rejtvényt fejteni, képregényt olvasni, legózni. Amikor elutazunk, mindig veszek neki néhány új dolgot, újságokat, kisebb játékokat (kintre és bentre is). Ezekkel elég jól elfoglalja magát akkor is, amikor a szálláson vagyunk (amíg nem unja meg őket). Idén 2 hétig fel se tűnt neki, hogy nincs számítógép, sőt tévé sem. De ha nincs is wifi, vihettek laptopot és DVD-n olyan rajzfilmeket, filmeket, amik érdeklik, vagy esetleg valamilyen számítógépes játékot. Ezzel is nyerhetsz egy kis pihenőidőt magadnak, ha máshogy nem megy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!