Anyák! Ti éreztétek már úgy, hogy tehetetlenek vagytok? Mármint ha a gyereketek megállíthatatlanul rosszalkodik és sehogy sem tudtok hatni rá?

Egy ismerősöm történetét osztanám meg veletek (nem szeretném megítélni, hogy helyes e vagy sem, szimplán elmesélem):

3 éves kisgyerek, ezerszer el lett mondva, hogy ne öntse ki a pohár tartalmát. Szánt szándékkal mindig fogta és kiborította, ráöntötte vmire. Aztán az utolsó alkalomnál konrkétan ráöntötte a gyümölcslevet az apja telefonjára. Apja megkérdezte, hogy hogy esne neki, ha a kedvenc játékát tönkretenné, mert ő most tönkretette apa telefonját, ami nagyon fontos neki. A gyerek meg csak nézett, hogy de nem fogja tönkretenni. Mire apa fogta és leöntötte a távirányítós autóját. És megígérte neki, hogy ha még egyszer kiborít vmit, akkor azt vmi számára kedves tárgy fogja bánni. Azóta a gyerek nem csinálja.

A feleségem is sokszor volt síkideg a fiam akaratossága miatt. Én magam is rájöttem, hogy a tiltás teljesen felesleges, csakazértis úgy csinálja.

Ezért nem tiltó módban mondom, hogy NE lépjen a sárba, hanem állító módban szólítom fel, hogy most jobbra kerüljük ki a sarat, most balra.

Na ebbe a szép tiszta tócsába meg megengedem, hogy belelépjél, hiszen gumicsizmát adtam rád az eső miatt...

#3

"1-es akkor mégis mit keresel itt?!Imádom az ilyen anyukákat." => Nyugi, majd megtudja ő is... :D A nagyobbik gyerekem is (az étkezését leszámítva) 3 évesen kisangyal volt. Aztán azóta eltelt pár év. Most 8 éves, és igen, tehetetlen vagyok bizonyos dolgokban és nem tudok hatni rá. Lány. De olyan trehány, rendetlen, ami miatt napi szinten megy vele a cécó, és semmi hatás, hogy kivannak az idegeim. A húga 15 hónapos, nagyon akaratos, üvölt, ha nem a számításai szerint történnek a dolgok, + hiába van rászólva x dolgokért. Megérti, mindent megért. Csak nem túlzottan érdekli.

Szerintem mindenki érzett már így. Aki azt mondja, nem, az kamuzik :D

Régóta látom fent a kérdést, eddig úgy gondoltam, hogy velünk nem nagyon fordult még elő ilyesmi, de pár hete a fiam beindult. Egesznap megy a hiszti, sikít és ordít ha valami nem tetszik neki, soha semmit nem akar. Ha valamire ra akarom venni akkor maximum a fordított pszichológia működhet mert amit kerek tőle azt ő biztos nem akarja.

Egyáltalán nem fogad szót. Raszolok és annál jobban csinálja....sokszor én is tehetetlennek érzem magam. Nincs a kezemben eszköz. A szép szóra nem hallgat, a kilábalásra sem. A játékot ha elveszem ,sokszor nem érdekli. Megverni nem fogom. Nem maradt semmi csak a magyarázat de meg se hallja. Néha bezárjuk pár másodpercre a szobájába, úgy h közben kintről beszélünk hozza. Ez az egyetlen ami hatásos de ezt tényleg csak akkor amikor már nagyon feszegeti a határait. Hat ez van. Életkori sajátosság. Nem hiszem, h elrontottuk, ahogy a pedagógus írta fentebb valahol. Ez ilyen, a dackorszak fontos, egy lépcsője a fejlődésnek. Gyakorolja az akaratát, azt is be kell gyakorolni :D csak éljük túl :D