Ha valaki nem akarja, hogy örökbefogadják. Mit tegyünk, ha egy 8 éves kisfiú a gyermekotthont választja az örökbefogadó család helyett? Erőltessük rá, ami mindenki szerint a javát szolgálja? Vagy ő érzi, neki mi a jó?

Szerbusztok, itt vagyok! Nagyon izgalmas dolgokat tudtam meg Gergőről, azaz, lehet, hogy csak nekem izgalmas, próbálom leírni röviden, bár ez nehéz lesz. Előljáróban: igen, Gergő pénteken még a régi iskolájából jött haza az otthonba, délután elköltözött tőlünk a leendő szüleihez, és hétfőn már az új iskolájában kezdett, ugyanis nemcsak családot, de települést is váltott, és semmiképp sem volt megoldható a bejárás, bár nem óriási a távolság. Ahhoz pedig, hogy véglegesítsük az örökbefogadást, az kellett, hogy együtt éljen a leendő szüleivel. Szóval patthelyzet volt. Az osztályfőnök, mivel ez egy kisebb község, ahová iskolába jár és mindenki ismer mindenkit, bemutatta őt az osztálynak, nyíltan elmondta, hogy őt szeretne a V. család magához venni, és hogy gyermekotthonból jött, és elmondta azt is, hogy mi az a gyermekotthon és kik kerülnek oda, etc. Eddig rendben is volt, elejét vette a fölösleges találgatásoknak, tiszta lap. Mivel volt egy kislány, akinek a barátnője elköltözött és egyedül ült, mellé ültette Gergőt. Nem járnak egyébként sokan egy osztályba, 19-en voltak, most huszan. Nem volt semmi egy-két napig, aztán ez a kislány, talán bosszúból, mert egy kisfiú mellett kellett ülnie, a barátnője helyett, elkezdett mesélgetni az anyukájáról meg a családjáról Gergőnek (ezt egy harmadikos kislány már jól tudja, hogy ezzel fájdalmat okoz annak, akinek nincsenek szülei), aztán mutatott valami értékes tollat, vagy ceruzát hogy azt ő a anyukájától kapta. Na, itt indult a lavina! Mert egy szép nap a toll eltűnt, és a kislány addig sírt, amíg az ofő, miután hiába kutattak át mindent és hiába kérdezősködött, (volt sötét szoba is, tudjátok, amikor a gyerekek egyenként bemennek a terembe és lerakhatják amit elloptak) kérte a gyerekeket, hogy nyissák ki a táskájukat. Na és mit gondoltok kinek a táskájában volt a toll vagy micsoda? Gergőében. Gergő az első pillanattól állította, hogy nem ő tette el. A kislány meg azt mondta, Gergő volt, mert irigyelte, hogy azt a tollat ő az anyukájától kapta, neki meg nincs anyukája. :( Na szóval, én később felhívtam a szülőket, hogy tudnak-e erről, és hogyan próbáltak segíteni. Itt jött az újabb sokk. Az anyával akartam beszélni, de apa vette fel. Elmondta, hogy természetesen tud a dologról, bár Gergő arra a kérdésre, hogy történt-e valami az iskolában, többször nemet mondott, de miután őket már felhívta az ofő, tudták, hogy hazudik, és végül is elmondta, mi történt, de nem büntette meg Gergőt (még jó!), gondolkodási időt adott neki, hogy beismerje, ha ő volt. Amikor visszament a szobába, Gergő állítólag épp ki akart szökni az ablakon, ami neki egyértelmű bizonyíték arra, hogy vaj volt a füle mögött. Gergő ezt is tagadta, azt mondta, ő csak ki akarta nyitni az ablakot, mert rosszul érezte magát, az apa szerint mínusz két fokban senki se nyitogatja csak úgy az ablakot. Gergő, és ez benne van az aktájában és nekik is elmondtuk enyhén klausztrofóbiás, amit arra vezetünk vissza, hogy az anyja szülés közben halt meg, és őt sürgősségi császárral emelték ki, amikor már behelyezkedett a szülőcsatornába! Az otthonban sokat üldögélt az ablakban, a fürdőszobában pedig képtelen volt úgy zuhanyozni, hogy zárva volt ablak, még mínuszokban is kinyitotta, mert "fuldoklott". De az apa szerint ez nem volt zárt tér, nem volt kulcsra zárva az ajtó, csak megkérte Gergőt, hogy üljön le és gondolja végig, hogy tett-e valamit amiért bántja a lelkiismeret... Az, hogy Gergő volt-e azóta sem tisztázódott. DE. Másnap a tollas kislány anyukája bement az iskolába, és közölte, hogy az Ő KISLÁNYÁT !!! nagyon megviselték a történtek, és talán jobb lenne, ha nem ő ülne Gergő mellett. Sajnos senki más nem akart a barátjától elülni, ezért a kislány maradt, de másnap Gergő "testvére" ÖNKÉNT jelentkezett, hogy ő szívesen ül mellé, és most egymás mellett ülnek, és Marci azóta is védelmezi Gergőt. Hurrá. Aztán még egyszer át kellett ültetni őket az ablak melletti padból, mert Gergő egész nap bámult ki az ablakon és oda se figyelt az órákon, a szélső padsorban viszont összefirkálta az egész padot, amiért óra után ott kellett maradnia lemosni. Az apa erről is tudott, és elmondta, hogy Gergőt még ezért se büntették meg, de elmondták neki, hogy bizony az ő idejében ezért körmös járt volna. Ja, és biztosította róla Gergőt, hogy ők nagyon elnézőek vele, mert a testvérei már sokkal szigorúbb büntetést kapnának (volt valami rossz jegy is még a bűnlistán), de vele elnézőek és adnak neki időt. Szerintetek ennek milyen üzenet van a gyerekre nézve? Ha beilleszkedek a családba, engem is szigorúbban fognak fogni, de ha meg nem illeszkedek be, akkor kívülálló maradok végig... Ha nem is tudatosan, de ez óriási dillemma egy kilencévesnek!!! Az osztályfőnök egyébként ismeri jól a családot, az anyuka tanítónőnek tanult, de az apuka nem szeretné, ha dolgozna, inkább maradjon a gyerekekkel otthon. És azt is tudta, hogy az asszony kislányt szeretett volna örökbe, de az APA meggyőzte, hogy fiúk mellé nagy butaság lenne egy kislány. Ajjaj. De már kitaláltam, hogyan találkozhatnék Gergővel :)). Van egy Józsi nevű kisfiúnk, akinek hétvégén ünnepeljük a névnapját, és arra meghívta Gergőt is :). Kicsit ebben az én kezem is benne volt... Hát nem tudom mi lesz, de attól félek, hogy én akármit fogok tanácsolni (húsvét után lesz a tárgyalás) Gergő ott fog maradni. És hát igen, egy hónap alatt nehéz eldönteni, hogy jó lesz-e ott neki, pont ez a problémám. És köszönöm, Pavao könyve valóban nagyon-nagyon jó könyv, ismerem és én is ajánlom mindenkinek! Köszönöm a sok jó tanácsot, és mit szóltok a fejleményekhez? Túlaggódom?

Van lehetősége, csak ha az apuka lelki terrort alkalmaz, ahogy én gyanítom, akkor nem lesz bátorsága ellentmondani neki, vagy nyíltan azt mondani, hogy nem szeretne ebben a családban maradni, mert elhiszi, hogy ők tényleg jót akarnak neki és ő a rossz, amiért ezt nem tudja elfogadni, nem tud alkalmazkodni. Én most pont ezt látom a viselkedésén. És annál inkább megértem ezt a viselkedést, mert még én magam sem tudom eldönteni, hogy jót tesz-e neki, ha velük marad,vagy sem. Ezen tépelődöm, néha már azt gondolom, rémeket látok, néha meg egész világosan érzem, hogy Gergőnek nem való ez a túlzottan is erkölcsös, "köztiszteletben" álló család. Mert ha ittmarad, nem beilleszkedni fog, hanem betörni, és az nem ugyanaz. Aztán jön a kamaszkor, az "újjászületés" időszaka, és az bizony egy ilyen családban megint nehéz születés lesz, és "vér fog folyni", mert a sok elfojtott keserűségnek ki kell szakadni valamikor, és vagy mások ellen fordul ilyenkor a kamasz, vagy maga ellen. Emlékeztek a Holt költők társaságára? Hát ez az apuka nagyon hasonlít az ott öngyilkossá váló fiú apjához. Az édesgyermekeinek elég kompenzáció lehet az anya, meg a többi barát, rokon, de Gergőnek ez nem lesz elég. Ha valóban olyan az apa, mint amilyennek én gondolom.

Egybként volt egy másik nagyon szomorú esetünk az otthonban. Gergőnek volt egy nagyon jó barátnője a lányok házából, valamiért nagyon jól megértették egymást, odacsalogattak a kertbe egy macskát közösen, az hozta őket össze, ahhoz szökdöstek ki etetni, mindegy, nem ez a lényeg. Hanem hogy Zsuzsinak megjelent egy szép napon az édesanyja, aki azt állította, hogy ő sose mondott le a gyerekéről, kényszerítették őt, mert kiskorú volt, amikor Zsuzsi született, 16 éves, az anyja nem akarta, hogy velük maradjon a kislány. Ez így is volt, ezért volt Zsuzsi átmeneti gondozásban, és nem tudtunk neki családot találni. De most rendeződött az élete, van élettársa, házuk, van egy fél éves kisfia, és akkor most ő viszi Zsuzsit.Egészen odáig egyszer sem látogatta meg, de lemondani sem akart róla. Természetesen neki ítélték a gyereket, haza is költözött. Megváltoztatta a nevét a kislánynak, mert neki nem tetszett, aztán szépen megtanította tápszert készíteni, teát főzni, és pár hét múlva már boldogan járt el bulizni az élettársával, és a nyolc éves kislányra hagyta az öccsét! És Zsuzsi fogta magát és visszajött hozzánk egyedül. És az anyja érte jött, és szó szerint hazahurcolta, az üvöltésétől zengett a környék, és Gergő mindezt látta. Gondolom, ez azért mély bizalmatlanságot szült benne a családi élet iránt. A legjobb barátja volt a kislány. Azóta is folyik a nyüglődés, állandó kapcsolatban állnak a gyermekjóléti szolgálattal, meg a családsegítővel, de mindenki hisz benne, hogy a gyereknek a saját anyjánál van a legjobb helye. Hm. Felvilágosították az anyát, hogy nem hagyhatja egyedül a gyerekeit, azóta mit csinál? Viszi magával őket kocsmázni. Akkor mondták neki, hogy ez sem túl jó dolog. De ő oda nem inni megy, hanem mert ott dolgozott korábban, és tartja a kapcsolatot a főnökével, meg onnan hozza az ebédet. És ha nem viheti be a gyerekeket, akkor kinn hagyja őket a kocsma előtt. Na, erről ennyit. Csakhogy ne mindig egy látószögből lássuk a dolgokat.

Igen, jól látod, a kislánynak szerintem is jobb helye volt az otthonban, és számomra sem egyértelmű, hogy Gergőnek mi a jobb. És az a szomorú, hogy ezek az esetek egyáltalán nem olyan ritkák, sőt! A jogszabály kimondja, hogy ki kell emelni a családból a gyereket, ha a szülő veszélyezteti fizikálisan, vagy mentálisan, de a gyermekjólétik, családsegítők feladata az, hogy segítsék a szülőt, hogy a gyerek minél tovább a vérszerinti szüleivel maradhasson. És elég nehéz meghúzni a határt, hogy hol van az, amikor már azt mondom, hogy nem adok neki több esélyt, és azt javaslom, hogy emeljük ki a gyereket a családból. Mindig van mire hivatkozzanak, meggyőznek, főleg akkor nehéz, ha a gyerekek tényleg ragaszkodnak a szülőkhöz. Zsuzsi esetében ez nincs így, de mindig arról szól a történet, hogy még folyik a visszagondozás feladata, a szülő segítséggel ugyan, de képes ellátni a gyerekeit, megfogadja a javaslatokat, tartja a kapcsolatot a családgondozójával, etc. Papíron minden olyan világos, de az életben! Most épp ott tartok, hogy az intézményvezető behívott és nyomatékosan megkért, hogy ne nehezítsem a munkájukat, hagyjam, hogy Gergő beilleszkedjen a családba. Nem jöhet el a névnapra (most utólag azt hiszem, igaza van) és neki szent meggyőződése, hogy Gergőnek ez az utolsó esélye, és szerinte a család saját gyerekeinek eredményei igenis meggyőzőek arról, hogy helyes nevelési elveket alkalmaz az apa. Fiúknak amúgy is szigorúság kell, tette hozzá ő, mint magánember, és Gergő nagyon lazán kezelte a szabályokat, nem is baj, ha ránevelik a fegyelemre. Sokat gondolkodtam (semmi mást nem csinálok pár napja) és arra jutottam, hogy talán igaza van, és ez a dolog már nem is Gergőről szól, hanem rólam. Tényleg erősen kötődtem hozzá, és azt hiszem nekem nem szimpatikus az apa és a nevelési elvei, valószínűleg kivetítek rá valamit, valakihez hasonlítom a múltból, aki nekem erősen ellenszenves volt, szóval ez talán tényleg az én problémám és nem is Gergőé. Egy hónapos gondozáson van náluk a gyerek, én nem gondolom, hogy itt a megfelelő támogatás a büntetéssel való fenyegetőzés, sokka inkább egy támogató, elfogadó légkört kellene teremteni és nem azt hangsúlyozni, hogy ő "el van rontva" mert intézetben nevelkedett, de őt majd itt milyen szépen meg fogják nevelni. Én a feltétel nélküli elfogadásban hiszek. Ha nem jó így nekik Gergő, ahogy van, akkor talán tényleg be kellene látni, hogy nem illenek össze. Én a tárgyaláson ezeket el fogom mondani, mind ahogy azt is, hogy Gergőn inkább hanyatlást láttam az egy hónap alatt (nem, sose volt vele probléma az iskolában, szivacs agya van és sokminden érdekelte is). De megpróbálom elfogadni, hogy Gergő ebben a családban fog nevelkedni.

Szerintem nem jó olyan családban felnőni, ahol a büntetéstől való félelem motivál. Nem mondom, hogy nem eredményes, de nem az igazi. Ahol a gyerekek minden második mondat után lesik az apjuk reakcióját, ahol az anya azért nem dolgozik, mert apa nem helyesli, ahol azért fogadnak be fiút, mert az apa ezt akarja, ahol Marci azért áldozza fel magát, mert apja "elbeszélgetett" vele (azt nem írtam, de ezért ült Gergő mellé, nem jókedvéből!), ott ebben a családban minden az apáról szól. És hol vannak a többiek? És hol van Gergő? Mert most sehol nincs, én nem találom, bezárta magát és talán nem is fogja többé kinyitni a lelkét ebben a közegben. De lehet, hogy ez csak nekem dráma, a szakmámból kifolyólag.