Megesett nálatok, hogy a gyerek már odáig feszíti az idegeiteket, hogy pirosra vertétek a kezét vagy a fenekét?
Amikor a fiamat próbáltam megtanítani, hogy nem szabad a konnektorba nyúlni, először naponta több ezer alkalommal elmondtam, hogy nem szabad veszélyes, és ugyanennyi alkalommal elvittem onnan. Egy hétig küzdöttem, aztán amikor elmentem wcre, már spurizott is oda, és nyúlkált bele (mondjuk volt benne védő, de nem lehet a világon minden konnektorba védőt tenni).
Akkor mondtam neki, hogy még egy ilyen, és a kezére csapok.
Volt ilyen, a kezére csaptam. Nem nagyot, de érzékeny bőrű, piros lett. Nem fájt neki, inkább meghökkent, de azóta egyszer sem nyúlt bele a konnektorba.
Én is kikaptam kicsinek, két dologért: ha hazudtam, illetve ha olyat csináltam, ami veszélyes volt rám nézve. És normális, egyáltalán nem agresszív ember lett belőlem. Sőt, felnőve nem bírom elviselni a hazugságot. Akkor mennyit ártottak nekem ugyan?
Azzal egyetértek, hogy az agresszivitás agresszivitást eredményez. DE: ha a kézre/fenékrecsapásnak oka van, akkor az nem agresszió. A gyerek nem hülye, csak kicsi, pontosan tudja, hogy rosszat csinál, és emiatt kap büntetést. Ettől nem sérül lelkileg, hanem megtanulja, hogy minden rossznak megvan a következménye.
A gyereknek sokkal többet árt a fenékrecsapásnál az, ha a szülők nem következetesek.
A figyelmeztető jellegű paskolásokból a gyerek tanul. Amitől sérül, az az, ha a szülő csak ideget vezet le rajtuk, mert ez az igazi bántalmazás. Ha azért csapok rá, mert ideges vagyok, az gáz. Ha azért, mert semmi másból nem ért, az meg őérte van. Inkább én legyintsem meg a kezét, mint az áram csapja agyon.
Általában felnőve az olyan gyerekek szemetek a szüleikkel,akiknek kicsiként minden meg volt engedve.Számtalan példát tudnék mutatni a saját környezetemből.
Párom például rengeteg verést kapott gyerekként az anyjától,a mama nem szerette.A bátyja volt a kedvenc,neki minden meg volt engedve,rá volt hagyva.
Most,felnőtten párom segíti az anyját mindenben,bátyóka pedig azt várja,mikor kerül föld alá anyuci,mert meg szeretné örökölni az anyja házát.
14:30.ha egy gyerek meguti a szulot nem feltetlenul a szulo a hibas,nem egy olyan esetet hallok hogy 1-1,5eves gyerek karmolja,harapja,pofont ad az anyjanak szerinted ezt hagyni kell?
a lanyom most kezd csapkodni(11honapos)megutott mar engem es a tatat,egyenlore el van neki mondva hogy nem szabad,de ha tovabbra is csinalja biztos vagyok benne hogy racsapok a kezere,nem fogom hagyni hogy megharapjon vagy eroszakos legyen.
szerinted hol rontottam el?szeretetteljes kornyezetben van,nincs elkenyeztetve,vannak szabalyok,megis ezt csinalja.
39%, én írtam a védőt.
Kérdem én, mégis hogy gondolod? Vigyek magammal MINDENHOVÁ egy védőt, és ha látok egy konnektort, dugjam egyből bele?
Ezt nem gondolhatod komolyan. Nem mellesleg a világ nem az otthonom, azért sajnos ennél kisebb helyen élünk. Otthon nincsen szabadon konnektor, ezért érdemes otthon megtanítani arra, hogy mit szabad, és mit nem.
Érdekes, a fiam az ominózus kézrecsapás óta SOHA nem nyúlt bele a konnektorba, pedig 8 hónap telt el. Akkor szerinted nem megérte?
És még egy kérdés: miért akarod ennyire agresszíven belesulykolni mindenkibe a saját véleményed? Attól, hogy neked ez a véleményed, még nem köteles mindenki azt követni. Én a mai napig is azt mondom, hogy a verés nem nevelés, de vannak helyzetek, amikor egy óvatos, inkább figyelemfelkeltő, és meglepetést, mint fájdalmat okozó paskolás igenis lehet célravezető. Nekem ez a véleményem, és mivel igazam van a saját gyerekem esetében, így engedd már meg, hogy másképp gondoljam mint te.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!